Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Teljesen félreértettük a stresszt

2016.08.01. 09:32
A stresszt könnyű gyűlölni, rettegni tőle pedig még könnyebb, még ha tudjuk is, hogy egyik hozzáállással sem teszünk jót magunknak. A stressz PR-ja nem alakult túl jól az elmúlt időkben, de néhány kutatás nagyot fordíthat ezen. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy a stressz csak akkor ártalmas az egészségre, ha elhisszük, hogy ártalmas az egészségre. Ha viszont megtanuljuk erőforrásként kezelni, akkor még a jótékony hatásait is kiélvezhetjük. 

Alig akad olyan álláshirdetés, amelyben ne lenne elvárás a magas stressztűrő képesség, de nem könnyű eldönteni, hogy ha a birtokában is vagyunk ennek a tudásnak, akkor mi van: mi vagyunk minden munkáltató álma vagy a saját sorsunk megrontója? Azzal nagyon is tisztában vagyunk, hogy az elmúlt évtizedekben a stressz egyre alattomosabban kúszott be a mindennapjainkba, és sokszor egyenesen úgy tűnik, mintha legalábbis a siker záloga lenne a stresszel való együttélés képessége. De közben ott az a rengeteg kutatási eredmény a stressz egészségromboló hatásairól. Hol csapjuk be magunkat?  

Mielőtt elmerülnénk a lehetséges válaszokban, érdemes felidézni a magyar szálat, amely lehetővé tette, hogy egyáltalán stresszelünk a témán. A stressz káros hatásaira vonatkozó elképzelések eredetileg egy Kanadában élt, magyar származású orvos, Selye János állatkísérleteitől indultak világhódító útjukra. Selye 1936-ban tehenek petefészkéből kivont hormont oltott be patkányokba, hogy megvizsgálja, hogyan reagál az állatok szervezete egy idegen hormonra. A patkányok testén vérző fekélyek alakultak ki, a lépük és nyirokcsomóik pedig elsorvadtak. De mint utóbb kiderült, ezért nem a befecskendezett hormon volt felelős, hanem az állatokat ért stresszhelyzet, azaz a tűszúrások és a megfigyelések. A kísérletet ugyanis Selye olyan patkányokkal is elvégezte, amelyeket ártalmatlan sóoldattal fecskendezett be, a szervezetük mégis ugyanúgy reagált, mintha hormont kaptak volna. Így alkotta meg a magyar orvos a stressz fogalmát, miután többször, többféleképpen megismételve a vizsgálatot, rá kellett jönnie, hogy az állatok igazából a traumatikus élménytől betegedtek meg. 

Selye János

Forrás: Semmelweis Orvostudományi Múzeum

 

A tudósok egybehangzó véleménye hosszú évtizedekig az volt, hogy a tartós stressz megbetegít, elpusztítja az agysejteket, roncsolja a DNS-t, növeli a depresszióra és a függőségre való hajlamot. Ezt a nézetet osztotta éveken át egy neves amerikai egészségpszichológus, Kelly McGonigal is, akit egy kezébe kerülő tudományos eredmény késztetett végül addigi véleménye teljes átgondolására.

A szóban forgó kísérletben 30 ezer amerikai felnőttet kérdeztek arról, hogy az egészségére károsnak tartja-e a stresszt. Nyolc évvel később ismét elővették az adatokat. Az erős stressz 43 százalékkal valóban megnövelte a kísérletben résztvevők elhalálozási statisztikáit, viszont a fokozott kockázat csak azokat érintette, akik úgy gondolták, hogy a stressz ártalmas az egészségükre. Azok a résztvevők, akik beismerték, hogy sok a stressz az életükben, de nem tartották károsnak az egészségükre, nem voltak kitéve az átlagosnál nagyobb halálozási kockázatnak. Vagyis a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy

nem a stressz öli meg az embert, hanem a stressznek és annak a meggyőződésnek a kombinációja, hogy a stressz káros az egészségre.

A hivatalos statisztikák szerint csak a vizsgálat nyolc éve alatt 182 ezer amerikai halt meg stresszhatás miatt. A stressz ma már a 15. leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban, többen halnak meg miatta, mint HIV/AIDS vagy öngyilkosság miatt. Pedig, ha a legújabb kutatásokból indulunk ki, mint annyi más esetben, a stressz ellen is már a gondolkodásunkkal felvehetjük a harcot. A felvetés nem minden előzmény nélküli. Több, más témában zajló kutatás is kimutatta már korábban a pozitív gondolkodás előnyeit. Hogy csak egyet említsünk: a Yale Egyetem munkatársai például 20 évnyi vizsgálódás után arra jutottak, hogy akik életük delén pozitívan tekintettek az öregedésre, átlagosan 7,6 évvel tovább éltek, mint azok, akiknek negatív sztereotípiái voltak az öregséggel kapcsolatban.

Túl egyszerű lenne persze azt a következtetést levonni, hogy minden a fejünkben dől el, a stresszel kapcsolatban mégis sok minden visszavezethető a gondolatainkhoz. A témában élen járónak számítanak Alia Crumnak, a Stanford Egyetem viselkedéstudományi kutatójának eredményei. Ő elsősorban a stressz biológiai-kémiai hatásait vizsgálja. Stressz esetén a mellékvese különféle hatású hormonokat termel. A kortizol például segít energiát nyerni a zsírból és cukorból, és a testet, illetve az agyat is segíti ennek az energiának a felhasználásában, míg a dehidroepiandroszteron, azaz a DHEA nevű hormon hatására gyorsabban növekszik az agyállomány a stresszes élmények alatt. 

Forrás: Phanie/GARO/PHANIE/Garo

 

Önmagában egyik sem jó vagy rossz stresszhormon, sokkal inkább a kettő közötti arány befolyásolja a stressz hosszú távú egészségügyi hatásait. A magas kortizolszint például ronthatja az immunrendszer működését és depressziót idézhet elő. Ellenben, ha a DHEA hormonszint a magasabb, akkor csökken a szorongás, a depresszióra való hajlam, a szívbetegség és egyéb, stresszhez köthető betegségek kockázata. 

A DHEA-kortizol arányt az agyban a stresszreakció növekedési mutatójának is nevezik. Minél magasabb valakinek a DHEA szintje, annál jobban képes megküzdeni a stresszel. Különböző kísérlethelyzetekben Crum eredményei újra és újra azt igazolták, hogy aki pozitívan, kihívásként tekint a stresszre, annak a DHEA-hormonszintje növekszik meg stresszes helyzetekben, kvázi a szervezete hasznossá alakítja saját maga számára a stresszt.

Csavarjon egyet a gondolatain!

Ezek után jogosan vetődik fel a kérdés, hogyan alakíthatjuk át a gondolkodásunkat a stresszről. Kevés ember képes például pozitívan megélni, ha a főnöke az asztala fölött állva, türelmetlenül sürgeti egy levél minél gyorsabb megfogalmazására. Hogyan lehet izzadó tenyérrel és erős szívdobogással örömforrásként tekinteni a stresszre, és nem a sokak által bejáratott módszert választani: egy-egy nehéz nap után például alkohollal levezetni a megnövekedett stressz-szint okozta fáradtságot?

Itt kanyarodunk vissza a stresszel kapcsolatos gondolkodásában irányt váltó amerikai Kelly McGonigalhoz, aki egy egész könyvet szentelt a pozitív stresszkezelés módszereinek. A stressz napos oldala című már magyarul is olvasható kötet az elméleti bevezető után nagyon konkrét gyakorlatokkal igyekszik elvezetni az olvasókat ehhez a gondolati szemléletváltáshoz. 

Kelly McGonigal

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Craig Barritt

Az első lépés McGonigal szerint a stresszhelyzet tudatosítása és saját reakcióink alapos megfigyelése a gyakran ismétlődő és számunkra feszültséget okozó szituációkban. Ha jobban belegondolunk, nem csak rossz dolgok történnek velünk a stresszel kapcsolatban. Stresszelünk például az első csóknál is, ott jó esetben mégis inkább örömhormonok szabadulnak fel az agyban az élmény hatására. Ha viszont ordibál velünk a főnök, az valószínűleg semmilyen jó érzést sem fog tudni kiváltani belőlünk, még akkor sem, ha közben erősen próbálunk valami szebb dologra gondolni.

McGonigal szerint azonban még a legádázabb negatív stresszhelyzetet is át lehet fordítani egészséges izgalomba. Ehhez a pszichológus szerint érdemes felidéznünk magunkban, hogy mennyire vékony határmezsgye választja el egymástól a szorongást és az izgalmat, például egy nyilvános prezentáció vagy egy vizsga előtt. Ha egy-egy nehéz szituációban is tudatosan egészséges izgalomként próbáljuk megélni a stresszt, akkor az agyunkban felszabaduló adrenalin tovább turbózhatja a teljesítményünket, ahelyett, hogy lefagynánk a szorongástól.

Bőven akadnak persze az életben olyan helyzetek, ahol konkrét fenyegetettséggel találjuk szembe magunkat. Például azzal, hogy létszámleépítés miatt kirúgnak a munkahelyünkről és ettől hetekig tartós lelki nyomás alatt kell élnünk. Ilyenkor az egyetlen, ami segíthet a szakember szerint, ha idejekorán felismerjük a káros stressz forrását és amennyire tudjuk, minimalizáljuk a ránk gyakorolt hatását. Például a fejünk felett lebegő kirúgás veszélyét ellensúlyozhatjuk azzal, ha átgondoljuk a munkaerőpiacon értékesnek számító kompetenciáinkat, amelyekkel még a legrosszabb forgatókönyv esetén is van esélyünk van új munkát találni. Ezzel tulajdonképpen kihívássá alakítjuk át a stresszt.

McGonigal szerint, ha erőforrásként tekintünk a stresszre, akkor képesek leszünk a félelem élettani reakcióját a bátorság élettani reakciójává átalakítani. Ha például a testünkön tapasztaljuk a stressz jeleit, például hevesebben ver a szívünk vagy szaporábban vesszük a levegőt, akkor máris tudatosíthatjuk magunkban, hogy a szervezetünk így próbál meg több energiával ellátni minket. És még véletlenül se a szívinfarktus veszélyétől rettegjünk az izgalom jeleit tapasztalva magunkon.

A pszichológus tehát amellett érvel, hogy a stresszt nem legyőzni kell, hanem saját magunk számára hasznossá átalakítani. Ehhez persze a stresszes szituációk tudatosításán túl az is elengedhetetlen, hogy jól ismerjük magunkat, és hogy tudjuk, milyen stresszhelyzetek milyen típusú reakciókat váltanak ki belőlünk. Ennek a tudásnak a birtokában ugyanis elkezdhetünk konkrét stratégiát tervezni a stressz forrásának kezelésére vagy a stresszhatás átalakítására.

McGoningal szerint egy a lényeg: hogy ne ellenségként, hanem növekedési potenciálként, pozitívan kezdjünk el a stresszre tekinteni, ha már ennyire része lett az életünknek. 

(Címlapi kép: Phanie/GARO/PHANIE/Garo)