Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Ki menti meg a férfiakat a pornó rabságából?

2016.08.15. 09:30
Philip Zimbardo egész életében a gonosz természetét kutatta, de mostanában már inkább az emberekben rejlő pozitív lehetőségek foglalkoztatják. A fiatal férfiakért viszont nagyon aggódik, és az emberiség jövője érdekében kimentené őket a videojátékok és a pornó rabságából. A 83 éves világhírű pszichológussal új könyve, a Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? magyarországi megjelenése alkalmából beszélgettünk. Például arról is, hogy mit tehet egy kutató, ha az egész világ egy fiatalkori, elhibázott kísérletről ismeri a nevét.

„A gonoszság természete végtelenül egyszerű és unalmas” – zárja rövidre rögtön a beszélgetésünk elején pályája legfontosabb kutatásait Philip Zimbardo, az amerikai Stanford Egyetem professzora. Zimbardo nevét az 1971-ben végzett Stanford börtönkísérletről ismerte meg a világ. Ebben az akkor még fiatal pszichológus azt akarta bebizonyítani, hogy bizonyos szituációk és szerepek képesek teljesen eluralkodni az ember személyisége fölött.

A Stanford börtönkísérlet
A kísérletben 24 mentálisan egészséges embert zártak be egy erre a célra létrehozott börtönbe. A résztvevők közül véletlenszerűen jelölték ki, hogy ki lesz a börtönőr és ki a rab. A kinevezett őröknek a testi fenyítésen kívül bármilyen módszer megengedett volt a börtön rendjének fenntartása érdekében. Már az első napokban elszabadultak az indulatok. A börtönőrök túlságosan beleélték magukat a szerepükbe, a rabok pedig megalázónak és embertelennek érezték, ahogy bánnak velük. Az egyik rab éhségsztrájkba kezdett, amelyre válaszul az őrök magánzárkába zárták. Néhány nap leforgása alatt a rabok többsége traumás állapotba került és a depresszió első jelei mutatkoztak rajtuk. Zimbardo a börtön felügyelőjeként maga is részt vett a kísérletben, nemcsak megfigyelte az őrök és a rabok viselkedését, hanem ő rendelkezett például a hozzátartozók látogatási idejéről. Kritikusai szerint ezáltal ő is túlságosan bevonódott a történésekbe és későn vette észre a fenyegető jeleket. Később maga Zimbardo is elismerte, hogy hiba volt bevonnia magát a kísérletbe. Az eredetileg két hétre tervezett kísérletet végül, két rab idegösszeomlása miatt, hat nap után berekesztették. „Annyira beleéltem magam én is a szerepembe, hogy mindig csak a következő teendő lebegett a szemem előtt. Két hétre terveztem a kísérletet, ezért az volt a fejemben, hogy mindenáron folytatni kell. Még akkor is ha egy rab kiesik és mással kell helyettesítenem" – emlékszik vissza Zimbardo a 45 évvel korábbi kísérletre.

A nagy botrányt kavaró és szakmai körökben is sokat vitatott kísérlet tanulságai hosszú évekre megpecsételték Philip Zimbardo pályáját, aki ezután az emberi természeten eluralkodó gonoszság természetét kezdte kutatni. A 2007-ben megjelent, A Lucifer-hatás című könyvében már harminc évnyi kutatás eredményeit összegezte arról, hogy egykor erkölcsösnek tartott, jó emberek bizonyos környezeti hatásokra hogyan válhatnak bűncselekmények elkövetőivé.

Philip Zimbardo

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Virtuálisan minden szebb

Oktatói pályája vége felé Philip Zimbardo figyelme egyre inkább a hétköznapi emberekre és az őket érő környezeti hatásokra kezdett összpontosulni. Ebből született többek között a magyarul nemrég megjelent könyve, a Nincs kapcsolat – hová lettek a férfiak?, amely több évtizednyi kutatáson, hivatalos statisztikákon és tekintélyes mennyiségű pszichológiai szakirodalmon alapuló munka.

Az ötszáz oldalas, vaskos könyvben Zimbardo mindenekelőtt a videojátékokat és a pornót kiáltja ki a fiatal férfiak fő megrontóinak, és az állításait meggyőző adatokkal is alátámasztja. A statisztikák alapján míg egy átlagos amerikai fiatal nő öt órát, addig egy átlagos fiatal férfi 13 órát tölt hetente videojátékokkal. Zimbardónak a kaliforniai Palo Altó-i Jövőkutató Intézet adataira alapozott számítása szerint 21 éves korára egy átlagos fiatal férfi így már összesen 14 400 órát szentel a videojátékoknak. És ez még csak az átlag, mert a játszást mértéktelenül űző fiúk akár napi 13-15 órát is eltölthetnek a gép előtt.

Az okok Zimbardo szerint sokfélék lehetnek, a széthullott családoktól és ezzel együtt az apai szigor eltűnésétől kezdve az oktatás technikai elmaradottságáig, sőt a feminista mozgalmak előretöréséig. Mindez a kutató szerint azt eredményezi, hogy a fiatal férfiak sok tekintetben nem találják a helyüket egy számukra nagyon áttekinthetetlenné vált világban.

Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan a társadalom nagy része még mindig őket tekinti leendő családjuk első számú kenyérkeresőjének, ami miatt már középiskolás korukban tudatosan orientálódniuk kéne valamilyen jól fizető pálya felé. A valóságban azonban egy átlagos kamasz fiú sokkal kevésbé tudatos a jövőjét illetően, mint női kortársai, ezért a környezete és a saját magával szemben támasztott elvárások hamar egymásnak feszülnek. Zimbardo szerint a fiúk jövőbeli életkilátásaira és pártalálási esélyeire a kortárs lányokénál sokkal jobban rányomja a bélyegét, ha túl sokáig kísérletezgetnek az álmaik után futva. 

A pszichológus szerint az is probléma, hogy a médiából is ellentmondásos üzenetek érkeznek a fiatal fiúk felé. A nőknek ezzel jó ideje együtt kell élniük, most azonban már a férfiakat, különösen a fiatalokat is elbizonytalanítja az elvárásoknak ez a sokrétűsége. Zimbardo meglátása alapján az amerikai filmekben például hajlamosak idióta puhánynak beállítani a gyengéd férfiakat, míg a nők felől egyre nagyobb az elvárás a megértő, érzékeny férfi társakra, akik időnként azért kellően macsóként is tudnak viselkedni. 

„Az én fiatal koromban elég volt jónak lenni a sportban ahhoz, hogy kivívd a lányok csodálatát. A fiatal férfi tanítványaim viszont arról mesélnek, hogy most egyszerre kellene elsőrangú szexpartnernek, tökéletes beszélgetőtársnak és sikeres, gazdag üzletembernek lenniük a kívánt nő számára. Olyan társat keresnek bennük a nők, aki mindig pontosan tudja, hogy éppen gyengédségre vagy állati ösztönökre vágyik-e a partnere” – érzékelteti Zimbardo a túl összetetté vált női-férfi kapcsolatrendszerek ellentmondásait, amely a nők életét hosszú ideje irányítja.

A pszichológus szerint ebből a bonyolult világból, a nők, a család és a tágabb társadalom túlzott elvárásai elől jelent menekvést a fiatal férfiaknak a videojáték és a pornó. Utóbbinál egészen elképesztő adatokat emleget könyvében; amerikai felmérések szerint egy átlagos kisfiú 5-6 éves korában lát először pornófelvételt. A videojátékokban és a pornóban Zimbardo szerint közös, hogy a fantáziára építenek, a küzdőszellemet erősítik, gyorsan jutalmaznak és ami talán a legfontosabb, hogy nagyrészt férfiak készítik őket férfiaknak. Így tulajdonképpen a készítők tisztában vannak vele, hogy milyen igényeket kell kiszolgálniuk.

Fotó: Szabó Gábor

De mi a baj a pornóval meg a videojátékkal?

A pszichológus professzor szerint önmagában sem a videojátékokkal, sem pedig a pornóval nincs baj. Sőt sok mindenben mindkettő segítségére lehet egy fiatal fiúnak. A játékok például fejlesztik a mozgás- és látáskoordinációt, a pornó pedig a szexuális alapok elsajátításában segíthet. (Bár ebben koránt sincs egyetértés.) A gond inkább azzal van, amikor eluralkodnak egy fiú valósága fölött, tehát pornó- vagy videojáték-függővé válik.

Mára mindkét iparág dollármilliós üzletté vált, sikerük egyik kulcsa pedig az állandó változatosság. Nincs két egyforma videojáték vagy pornófilm, a gyorsaság és extremitás pedig mindig fokozható. És bár egy sikeresen teljesített akadálypálya vagy egy végignézett pornófilm is jutalmazza a maga módján a fiúkat, mégis csak szimulálni tudják a valóságot, bármilyen realisztikusan kidolgozottak is. Ha azonban valaki túl sokat fogyaszt belőlük, akkor egy idő után hajlamos lehet párhuzamot vonni a valóság és a virtuális világ között. A túlzásba vitt pornónézésnek Zimbardo kutatásai alapján különösen kézzel fogható negatív hatásai lehetnek a férfi-női kapcsolatokban:

„A pornószínészek többsége átlagon felüli méretekkel rendelkezik – ezért lettek kiválasztva a szerepre –, és ez már eleve frusztrációt kelthet önmagával szemben egy fiatal fiúban. Nézőként csak azt látják, hogy a pornószínészek órákig képesek közösülni a nőkkel, azt már nem, hogy ezt milyen ártalmas doppingszerekkel érik el vagy hogy hány felvételből van egy film összevágva. Viszont a pornóból nem látszik az érintés, az ölelés fontossága, ami egy felnőtt szexuális partneri kapcsolat alapja.” Azt már mi tesszük hozzá, hogy a mainstream pornónak ezeket a hiányosságait nagy sikerrel pótolta az úgynevezett feminista pornó, de kétségtelen, hogy nem ez az a műfaj, amely lépten-nyomon szembe jön a fiatal férfiakkal.

Zimbardo szerint a masszív pornófogyasztó fiatal férfiak később saját szexuális kudarcaik révén tanulják meg, hogy a nők többsége egyáltalán nem fogékony a pornófilmekben magától értetődőnek tűnő extremitásokra, és hogy az órákon át tartó durva együttlétek helyett sokszor inkább simogatásra és érintésre vágynak. 

„Egy valóságos női partner fiatal felnőttként sok fiúnak inkább csalódást okoz, hiszen a filmeken sokkal izgalmasabbnak tűnt a szexualitás. Viszont a pornó nem tanította meg őket a partnerrel való kommunikáció fontosságára, a türelmes, közös, együttes kísérletezésre, ami a valóságban sokszor a jó szex alapfeltétele.”

Zimbardo új könyve a férfiakról első pillantásra egy kicsit olyan, mintha új Lucifert talált volna magának a pornóban és a videojátékokban. Ő azonban állítja, hogy ez nincs így, hiszen önmagában sem a pornó, sem pedig a videojáték nem eleve ártalmas tényező, nem hasonlíthatóak például a drogokhoz. A hangsúly inkább a fogyasztás mértékén van.

„83 éves vagyok és ahogy öregszem, egyre jobban időtávokban kezdek gondolkodni. És a fiatalkoromhoz képest számomra feltűnő látni, hogyan válnak a fiatalok egyre hedonistábbá. Egyre fontosabb értéknek számít a jelent élvezni, az újdonságoknak élni és lehetőleg mindent azonnal megkapni” – magyarázza a pszichológus, akinek megfigyelései szerint a fiatal fiúk alkatilag is kevésbé jövőorientáltak, mint a lány kortársaik. Számukra inkább a versenyszellem, az azonnali eredmény és jutalom a fontos, amit jelenleg a pornó és videojáték képes megadni nekik.

Dr. Philip Zimbardo szociológus

Fotó: Pályi Zsófia

A nyíltság kifizetődik

Zimbardo szerint a megoldás valahol a módszerek megismertetésében rejtőzhet, bár azt ő is elismeri, hogy a fiúk virtuális világból való kimozdításához az iskoláknak és a családoknak is sokkal vonzóbb valóságot kell kínálniuk. Például a szülőknek és a tanároknak is sokkal nyíltabban és őszintén kellene beszélniük a szexről, az unalmas iskolai tananyagot pedig a digitális technika használatával legalább megközelítőleg olyan izgalmassá lehetne tenni, mint a videojátékokat.

Minderre valószínűleg még várni kell, de első lépésként Zimbardo szerint az sem ártana, ha a szülők legalább pontosan tisztában lennének vele, hány órát tölt el naponta a fiuk egyedül, bezárkózva a szobájába.

Saját fiatalkorára visszaemlékezve a közös főzéseket és a vacsorák alatti családi beszélgetéseket említette a személyiségét legjobban formáló tényezőként, és a kutatásai alapján – részben az egyszülős családmodell terjedése, részben a szülők túlhajszolt életmódja miatt – épp ezek a tényezők látszanak egyre inkább kiveszni a fiatal fiúk életéből: „A vacsora például az én ifjúkoromban fontos fix pont volt, ahol mindig beszélgethettem, vitázhattam a szüleimmel és a testvéreimmel. És így visszatekintve ezek a hétköznapi alkalmak később erősen meg is határozták, hogy kivé váltam felnőttként. A szüleimtől például ezeken a beszélgetéseken keresztül tanultam meg, hogy az élet a folyamatos kísérletezésről és kockázatvállalásról szól, aminek olykor a bukás is természetes velejárója. De pont ezektől a rizikóktól lett izgalmas az életem.”

Fotó: Szabó Gábor

(Címlapi kép: Szabó Gábor/Origo)