Világ körüli úton is lehet családot alapítani
Herman és Candelaria Zapp 2000-ben keltek hosszú útra egy 1928-ban gyártott amerikai oldtimerrel. Ez már önmagában kockázatos vállalkozásnak tűnik, és csak fokozza, hogy az akkor hetvenkét éves autóval Argentínából egészen Alaszkáig szerettek volna eljutni. Régóta dédelgetett álmuk volt ez, és a 2000-es év éppen alkalmasnak tűnt a megvalósítására.
Rajtuk kívül senki sem hitt abban, hogy egy faküllős őskövülettel tovább jutnak a Buenos Aires határát jelző táblánál, 2003-ban – a tervezettnél egyébként jóval több idő alatt – mégis elérték a Jeges-tengert. Az utazással azóta sem tudnak leállni: otthonosan berendezkedtek az öreg autóban, és négy kontinenst már beutaztak vele. Idő- és útközben családjuk lett, mind a négy gyerekük más-más országban született. Jelenleg épp az ötödik földrészt, Európát szelik át, megálltak pihenni néhány napra Magyarországon is, amikor személyesen találkozhattunk velük. Az első benyomások alapján kétségkívül Zappék a világ egyik legvonzóbb családja. Úgy külsőre, mint belsőre.
De mitől olyan ellenállhatatlanok? – merül fel az emberben azonnal a kérdés, amint váltott néhány szót a világutazó famíliával, és itt most vegyünk is mindent sorra. A szülők, Herman és Cande (Candelariát mindenki a becenevén szólítja) Zapp kedves és közvetlen embereknek tűnnek – engem például rögtön öleléssel fogadtak, pedig az első találkozásunk előtt csak e-maileztünk –, és a közép-európai mentalitáshoz képest irigylésre méltóan optimisták is. Büszkén vállalják, hogy hátrahagyva munkahelyet, egy félig megépült családi házat, bátran és időnként vakmerően nekivágtak utazásaiknak, és abba is beleálltak, hogy a családalapítás kedvéért sem adják fel a kalandozásokat. Így történhetett meg, hogy a legidősebb gyerekük, Pampa az Egyesült Államokban, a második gyerek, Tehue Argentínában, aztán Paloma Kanadában, a legfiatalabbik, Wallaby pedig Ausztráliában született.
2016-ot írunk, és ez a család egy-két hónapos szünetekkel tizenhat éve valóban folyamatosan úton van. Ehhez viszont mindenképpen meg kell említenünk a társaság teljes jogú, hetedik tagját is: a családi fotók állandó szereplőjét, a Macondo Cambalache névre keresztelt, most már 88 éves autót, amely ugyancsak tizenhat éve hűséges társa és otthona az egész családnak. A Graham-Paige 1928-as modelljéből annak idején 73 ezer darabot adtak el, de Zappék autója mostanra sokban különbözik a korabeli járgányoktól, mivel Zappék személyre szabták az autót, hogy ne csak utazni, de élni is lehessen benne. Többek között például egy gyerekszobaként funkcionáló sátrat rögzítettek a tetejére, a hátuljára pedig egy mobil konyhát szereltek.
Herman és Cande Zapp, itt még csak ketten
Forrás: Facebook - Herman E ZappHerman és Cande Zappnak gyerekkori vágya a nagy közös utazás, de csak 1999-ben, egy novemberi estén szánták rá magukat, hogy elindulnak. Két hónap kellett ahhoz, hogy a Buenos Aires-Alaszka túrára felkészüljenek, és 2000. január 25-én lendületet vegyenek az előttük álló 70 ezer kilométeres távhoz.
Az utazás tartogatott néhány meglepetést, ezért jóval tovább húzódott, mint gondolták, és azzal sem számoltak előre, hogy 2003 szeptemberében, az első fiuk megszületésével, már hármasban érik el a Jeges-tengert. Mire visszatértek Argentínába, addigra messze híre ment a merész vállalkozásuknak, és a megérkezés örömteli pillanatában a rokonokon kívül még egy rakás újságíró fogadta őket. A szülők ekkor döntöttek úgy, hogy a szélesebb közönségnek egy könyvben is beszámolnak az addigi kalandjaikról, az úti beszámolójuknak óriási sikere lett, 2005-ben bestseller volt Argentínában.
Zappék Budapesten
Forrás: Facebook - Herman E ZappAz álmot nem elérni, hanem megélni kell
Herman és Cande már Alaszkában rájöttek, hogy nem hagyhatják abba az utazást csak azért, mert az úti céljukat elérték, újabb célországot kerestek maguknak. A könyv megírása után egy kilenc hónapig tartó körutazást tettek Argentínában, amely alatt ismét bővült egy fővel a család.
A könyvüket aztán 2007-ben angolra is lefordíttatták Spark Your Dreams címmel, ami újabb ürügyként szolgált arra, hogy elutazzanak Észak-Amerikába, ezúttal egy nagyobb promóciós útra. Ennek a végére már öten voltak. Az itteni utolsó állomásukon, Los Angelesben döntötték el, hogy nem fordulnak vissza, hanem inkább Óceánia és Ausztrália felé veszik az irányt, ezzel pedig megkezdődött a kalandozásuk második nagy etapja, amikor is felfedeztek további négy kontinest.
Ausztráliából Ázsiába már úgy mentek át, hogy ismét szűkült a tér az autóban, mert közben a legkisebb gyerek, Wallaby is megszületett. Itt 13 országban döcögött végig a Graham-Paige, majd belekezdtek egy három évig tartó afrikai túrába. Dél-Afrikából csorogtak felfelé Egyiptomig, ahol az utolsó állomásuk Alexandria volt. Ezzel pedig meg is érkeztünk a jelenbe: a család mostanra lassan teljesen megkerülte a Földet, útjuk végére hagyták Európát. Magyarországot májusban hagyták el, a Facebook-oldaluk szerint pedig még mindig Európában kóborolnak, és most már több mint hatvan országot bejártak világszerte.
A Zapp család előadást tart az egyik pesti kávézóban.
Forrás: www.balinthirling.com/Hirling BálintInkább meghalok, miközben élni próbálok
A Spark Your Dreams eddig spanyol nyelven tizenegy, angolul pedig hat kiadást élt meg. A Zapp-sztori sikere egyértelműen annak köszönhető, hogy a család egzisztenciális kockázatot vállalt, és időnként az életüket valóban veszélyeztető helyzeteket vállalt fel, annak érdekében, hogy véghez vigyék, amit elképzeltek.
Ki az őrült? Az, aki megy az álmai után, vagy aki nem? Amikor az életemet kockáztatom azért, amit a legjobban akarok, akkor érzem a legjobban, hogy élek. Inkább meghalok, miközben élni próbálok, mint sem, hogy anélkül haljak meg, hogy éltem volna. Mindenkinek van egy célja, azt figyelmen kívül hagyni olyan, mint feladni magát az életet. (Herman Zapp)
Az ismerősök, a család, mindenki kételkedett abban – de eleinte Heramnt és Candét is elbizonytalanította –, hogy a jobb esetben is maximum 60 km/h-val haladó autó bírni fogja-e a strapát, át tudja-e szelni majd például az Atacama-sivatagot vagy fel tud-e majd kaptatni az Andok meredek emelkedőin. Ugyanakkor nem volt más választási lehetőségük: a nagyszülőktől ez a veterán autó maradt rájuk, ezzel kellett beérni. Pénzük se volt sok, már az útjuk elején többször előfordult, hogy csupán az emberek jóindulatán múlt, hogy tudtak enni és folytathatták az utazást. Ecuadorban például abba a kétségbeejtő helyzetbe kerültek, hogy nem fértek hozzá a bankban félretett pénzükhöz, ezért szó szerint a zsebükben maradt pár dollárból kellett valahogy kihúzniuk.
Idővel aztán sok egyéb probléma is felmerült útközben, amelyek megoldására nem volt a kezükben kész forgatókönyv, mégis feltalálták magukat. Elég csak arra gondolni, hogy a sokasodó családnak egyre tágasabb helyet kellett csinálni a korlátozott mértékben bővíthető autóban, aztán valamit ki kellett találni a gyerekek távoktatására, és a folyamatos utazás közben időről időre meg kellett oldani a pénz kérdését is. Nem nagyon tudtak előre felkészülni az olyan helyzetekre sem, mint a hóviharban vezetés a Himalájában, a malária Afrikában, a holmijuk rendszeres és rejtélyes eltűnése Mozambikban, vagy az autó leúsztatása az Amazonason Ecuadorból Brazíliába. Ez utóbbi, több hónap előkészületet igénylő tutajos utazásuk ráadásul diplomáciai jelentőséggel is bírt: az 1950-es évek óta a Zapp házaspár lépte át először Peru és Ecuador határát a folyón.
A házaspár mégsem ezekre a próbatételekre fókuszálnak a beszélgetésünk során (és a könyvükben sem), hanem inkább azokra a történetekre, amikor idegen és barátságos emberekkel hozta őket össze a sors. Utazókról beszélnek, akik megosztották velük a tapasztalataikat, családokról, akik befogadták őket egy-egy éjszakára (a 16 év alatt már több mint négyezer helyen aludtak), vagy autószerelőkről, akik felajánlották, hogy ingyen megszerelik az autójukat.
Ahogy Herman Zapp mondta:
Ezer hegy után még egy hegy, csupán még egy hegy. Ezer tengerpart után még egy tengerpart, csak egy újabb tengerpart… de az ember, akivel találkozunk, az mindig egyedülálló, és ez az, ami számít, ez az, amiért csináljuk, és folytatjuk ezt az álmot. Ez a leggyönyörűbb része az egésznek, hogy valaki, aki nem ismer téged, megosztja veled a legnagyobb kincsét, az otthonát. Házi ételekkel, életének és szerelmeinek történeteivel ajándékoz meg minket.
Felkerült az autóra a „Magyarország"-matrica is.
Forrás: www.balinthirling.com/Hirling BálintNem jár a gyerek iskolába, de legalább látott már rakétakilövést
Herman Zapp szerint az iskola és a fix munkahely hiányának megvan az az előnye, hogy legalább egy pillanatot sem mulasztanak el a szülők a gyerekeik életéből. „Istennek hála pont akkor kaptuk őket, miközben utaztunk. Családként utazni sokkal jobb, mint kettesben, és hozzá tenném, hogy Candéval a kapcsolatunk is jobb, mint valaha. Élvezzük, hogy a gyerekeket így neveljük fel. Képzeld csak el, a szemünk előtt nőnek fel, egyetlen pillanatot sem mulasztunk el.”
Megtalálták a megoldást arra, hogy a gyerekeik oktatását az életmódjukhoz hangolják: a gyerekek sosem jártak iskolába, hanem az argentin nagykövetségtől megkapott kötelező tanrend alapján, az előírt könyvekből a szülők tanítják őket. Van egy nagy fekete dobozuk, abban szállítják az összes iskolai felszerelést. Herman ugyanakkor hozzá teszi azt is, hogy a fiatalok sokkal többet kapnak annál, mint amit pusztán a könyvekből elsajátíthatnának. „Nézd meg, mit adunk nekik, magából a világból tanulhatnak! A saját szemükkel látják és tapasztalják mindazt, amiről a könyvekben szó van. Láttak már rakétakilövést Floridában, futottak a kínai nagy falon, és látták az állatok vándorlását a Mara folyóban, és még sorolhatnám.”
De mi van akkor, ha egy gyerek beteg lesz a világ végén, vagy a sivatag közepén lerobban az autó, és nem találnak megfelelő alkatrészt hozzá? – teszem fel a kérdést, de Hermanék nem szívbajosak, az ilyesmikre feleslegesen nem görcsölnek rá. Az apa szerint orvos mindenhol van a világon, az autójuk pedig olyan egyszerű szerkezet – nincs még benne elektronika, vagy műanyag alkatrészek –, hogy bárki, bármikor, bárhol meg tudja azt javítani.
Ami neked élmény, az nekik fél tank benzin
Nem véletlenül említettük az elején a legvonzóbb család kifejezést, ebben rejlik ugyanis a válasz arra a kérdésre, hogy miből finanszírozzák az útjukat. A család ugyanis egyszerre utazik és turnézik, mégpedig az életformájuk népszerűsítésével és azzal a kvázi szolgálatatással turnéznak, hogy az emberek egy teljesen elégedett, boldog, helyes családot láthatnak. A világ bármely pontján találkozni lehet velük, így a „megvalósult álomból” kézzel fogható történet lesz, sőt akár a részesei is lehetünk a történetüknek. Elszállásolhatjuk őket, vagy megvehetjük a könyvüket, és rögtön hozzájárultunk az utazásukhoz. Mi egy élménnyel lettünk gazdagabbak, ők meg fél tank benzinnel. Voltaképpen a Spark Your Dreams megjelenése óta minden utazásuk egyben promóciós út is.
A 16 év alatt sokan voltak, akik nem csupán a könyv megvásárlásával segítettek nekik. A család az őket vendégül látó rengeteg emberen kívül egy polgármester, az Indiai Hajózási Társaság és több autóklub szimpátiáját is elnyerte. Arra például, hogy Zappék átkeljenek az Indiai-óceánon, a Mumbaiban és Újdelhiben élő oldtimer rajongók dobták össze a pénzt.
Herman és Cande Zapp „munkája” az álmodozás exportálása – még, ha nem is ebből a célból keltek útra –, és erre ma már láthatóan tudatosan egy stratégiát is felépítettek. Facebookon, blogon folyamatosan nyomon lehet őket követni, az apa pedig többszöri megkérdezésemre sem árulta el az eredeti foglalkozását, hivatása mostanra a hivatalos álmodozó lett. „I'm just a dreamer” – sulykolta.
Ez az útjuk megvalósíthatóságának záloga, amit egy ponton a könyvben egészen jól meg is fogalmaznak:
Ha segítséget kérek tőled, az azt jelenti, hogy szükségem van rád, szükségem van a fáradozásodra, az idődre, a tudásodra, hogy megvalósíthassak valamit, amit egyedül nem tudnék(...), ettől a másik hasznosnak, nélkülözhetetlennek érzi magát, úgy érzi, hogy része lesz valaminek. Segíteni édes érzés, olyan gyönyörű, mint beteljesíteni egy álmot. (...) Miért nem osztjuk meg az álmunkat másokkal és engedjük meg nekik, hogy részesei legyenek? Akkor a mi győzelmünk mindenki győzelme lesz.
(Címlapi kép: Hirling Bálint)