Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Miért olyan idegesítő a kutyaugatás?

2016.08.02. 07:40
Kutyás kérdésekben nem nehéz vitákat szítani, de abban sokan egyetértenének, hogy az ugatás nagyon idegesítő lehet. Brazil és magyar etológusoknak köszönhetően most arra is választ kapunk, hogy miért. A tanulmányukból többek között az is kiderül, hogy a férfiakat jobban idegesíti az ugatás, mint a nőket, viszont a legtöbben jól viselik, ha örömében ugat egy kutya.

Az ELTE világhírű Etológiai Tanszékén régóta kutatják a kutyák viselkedését, az utóbbi évek eredményei pedig komoly tudományos áttörést hoztak az ember és a kutya közötti kommunikáció alaposabb megértésében. A szakembereket többek között olyan kínzó kérdések sem hagyták nyugodni, mint például az, hogy miért idegesíti az emberek többségét a kutyaugatás. Az ELTE etológusai a brazíliai Universidade Federal do Espírito Santo kutatóival együttműködve jártak utána a jelenségnek, a tanulmányuk az Interaction Studies című rangos nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg. 

A kísérletükben 160 brazil és magyar résztvevővel hallgattattak meg fejenként 27, előre felvett kutyaugatás-szekvenciát. Az egyes mintáknál más és más volt az ugató kutya hangmagassága, a hang érdessége, illetve a két vakkantás közötti időszak hossza. A résztvevőknek egy tízes skálán kellett tesztelniük, hogy mennyire idegesítő vagy semleges számukra a hallott minta, illetve azt, hogy agresszív, vidám, játékos vagy kétségbeesett ugatást hallottak. 

A kísérlet egyik fontos eredménye, hogy a magyar és brazil résztvevők ugyanazokat a mintákat tartották idegesítőnek, tehát sem földrajzi, sem pedig kulturális hatások nem befolyásolták az eredményeket. A nemek közötti különbség viszont annál látványosabb volt. A brazil és magyar férfiak is lényegesen bosszantóbbnak tartották a kutyaugatást, mint a kísérlet női szereplői. Az etológusok szerint ennek több oka lehet, például az, hogy a férfiak kevésbé empatikusak, mint a nők, illetve egyes tanulmányok szerint a gyermeksírásra is erőteljesebb érzelmi kitöréssel reagálnak, mint a nők.

A kísérlet másik fontos eredménye, hogy a kutyaugatás nemcsak azért idegesítő, mert túl monoton, hosszan tartó vagy hangos, hanem mert jelentéstartalommal bír az ember számára. Vagyis ezeket a hangokat az emberi agy szinte képtelen ignorálni. Akárcsak a csecsemő sírása, a kutya ugatása is tehetetlenségi állapotot idéz elő az emberben, ami idegessé teszi és cselekvésre ösztönzi. Ez a faj fennmaradása szempontjából nem elhanyagolható tényező, hiszen egy tehetetlen csecsemő vagy egy éhes kutya is sikeresen fel tudja magára hívni a környezete figyelmét sírással vagy ugatással. A saját gyerekünket vagy kutyánkat előbb-utóbb sikerül is lecsendesíteni étellel, simogatással, ám a szomszéd gyerekével vagy kutyájával többnyire tehetetlenek vagyunk, mert ilyenkor nem a mi kezünkben van a megoldás kulcsa. Tehát ilyenkor a frusztrációnkat nem tudjuk cselekvésbe átfordítani, ami csak tovább idegesít bennünket. 

A kutyaugatás hatásait vizsgáló tanulmány szerint az emberek többségét a magas hangok idegesítették különösen. Ennek az etológusok szerint ismét biológiai magyarázata van, hiszen a magas hangokhoz automatikusan veszélyt társítunk, például egy magára hagyott kutya ugat ezen a jellegzetesen idegesítő, magas hangon. De a mélyebb kutyaugatások is lehetnek ugyanilyen idegesítőek, ha érdes, pulzáló tempójú hang társul hozzájuk. A kutatás eredményei szerint az ilyen típusú ugatás agresszív, birtokló jelentést hordoz a legtöbb ember számára. Például a kerítés előtt elsétáló idegeneket ugatja így a legtöbb kutya.

Amikor a kutatók összevetették a résztvevők hangmintákról adott hangulati értékeléseit, arra jutottak, hogy a vidámabb, pozitív jelentéstartalommal bíró ugatásokat a kísérlet résztvevői kevésbé tartották idegesítőnek, mint a kétségbeesett vagy fenyegetőnek vélt kutyahangokat. Tehát az emberek többsége szerint sokkal kevésbé idegesítő egy labda után szaladó kutya ugatása, mint a területét védő kutya fenyegető csaholása. 

A magyar-brazil kutatás eredményei elsősorban saját reakcióink megértésében segíthetnek, a lellkiismeretes gazdák pedig az embertársaiknak azzal, hogy elébe mennek olyan helyzeteknek, amelyekben a kutyájuk kitartó ugatása idegesítő lehet a többi ember számára. Mert tényleg idegesítő tud lenni. 

(Címlapi kép: Flickr: OBEY)