Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Senki ne mondja, hogy egy kerekesszékes nem bulizhat

2016.08.01. 09:35
A Sziget Fesztivál lesz az első állomása a mozgássérült fiatalok szórakozását elősegítő Mozduljunk ki! kezdeményezésnek. A regisztrálók egy-egy szakképzett segítő kísérőt kapnak maguk mellé a fesztivál ideje alatt, aki azért lesz, hogy minden akadályt elgördítsen a felhőtlen szórakozásuk elől.

Egy autóbaleset miatt kerültem kerekesszékbe. Előtte én is olyan ember voltam, aki egy kicsit lenézte a mozgássérülteket vagy legalábbis rossz érzésem támadt, ha a közelemben voltak. 

– meséli a 11 éve kerekesszékes Dani, akinek magasnyaki sérülése miatt még a legapróbb mozdulatokhoz is segítségre van szüksége, egyik végtagja sem maradt teljesen ép. 

Többek között Dani is praktikus tanácsokkal látja el a Mozduljunk ki! kezdeményezésben résztvevő konduktorokat arról, mi, hogyan jó egy kerekesszékesnek. Emellett pedig az emberek mozgássérületekhez való viszonyulásán is alakítani szeretne, hogy egyre kevesebb fiatal gondoljon úgy rájuk, ahogyan ő tette a balesete előtt.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Zsolnay Dóra, a Pető Intézet konduktora és a kezdeményezés egyik ötletgazdája szerint fontos, hogy a fogyatékossággal élők ne csak szemlélői, hanem résztvevői is lehessenek az életnek:

Még az utcán is alig látunk mozgássérülteket, szórakozóhelyeken pedig még ritkábban.

Éppen ezért a fesztiválokon való fizikai segítségnyújtáson kívül már most több szórakozóhely vezetőjének és dolgozóinak tartanak felkészítést az akadálymentesítés és a segítségnyújtás lehetőségeiről: „Nem kell  rögtön a mosdók akadálymentesítésére gondolni. Már az is nagy segítség, ha egy szórakozóhely felteszi a honlapjára azokat az alapinformációkat, amelyek alapján egy mozgássérült el tudja dönteni, hogy alkalmas-e számára a hely.”

Dani saját példáján is megtapasztalta, mennyire életmentő tud lenni a szórakozás:

A balesetem után azt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy most már életem végéig mindig rá leszek utalva valakire. Hogy kiszolgáltatottá váltam. Mély depresszióba zuhantam, amiből végül pont az rángatott ki, hogy a családom és a barátaim elcipeltek különböző helyekre.

Az ötletgazdák nem titkolt célja, hogy olyan közegben nyújtsanak segítséget a mozgáskorlátozottaknak, ahol vegyülhetnek, ismerkedhetnek másokkal, ezért is esett a választásuk első körben a legnagyobb hazai zenei fesztiválra, a Szigetre. 

Fotó: Polyak Attila - Origo

Bármilyen mozgáskorlátozottsággal élő fiatal regisztrálhat a Mozdulunk ki! honlapján, aki szeretne kimenni idén a Sziget Fesztiválra. Egy gyors állapotfelmérés után minden jelentkezőnek szakképzett segítőt biztosítanak a megbeszélt koncertekre, programokra.

A tervek szerint egy segítő mindvégig egyetlen mozgáskorlátozottal lesz majd a megbeszélt időpontokban. Ugyanakkor az is cél, hogy a lehetőségekhez képest minél nagyobb szabadságot és döntési jogkört adjanak a kísérők a fiataloknak. Például a kerekesszékes fesztiválozó döntheti el, hogy a külön erre a célra kialakított lelátóról akarja nézni a koncertet vagy éppen vegyülni szeretne a tömegben. 

A mozgássérültek is szeretnének a szüleik nélkül bulizni, csak ők ezt sokkal nehezebben tudják megvalósítani. Ebben akarunk most segíteni nekik a Szigeten. 

– mondja Zsolnay Dóra. 

Fotó: Polyak Attila - Origo

Magyarországon évente körülbelül 200 csecsemő születik valamilyen mozgásszervi sérüléssel, további 100-300 ember pedig baleset vagy betegség miatt válik tartósan mozgáskorlátozottá.

Megközelítőleg 225 ezer ember él itthon valamilyen mozgássérüléssel. Családjaiknak nem kis feladat ellátásuk, szállításuk napi megszervezése, egy állandó szakképzett segítőt pedig elenyészően kevés család tud megfizetni.  A Mozduljunk ki! konduktorai ingyenes segítségnyújtást biztosítanak az idei Sziget Fesztiválon és terveik szerint a jövőben még több más nagyobb rendezvényen is. 

(Címlapi kép: Polyák Attila/Origo)