Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Egy Sziget-szűz beveszi a fesztivált

2016.08.17. 16:00
28 éves vagyok, és még soha nem voltam a Szigeten. Ez nagyon béna ismerkedős első mondat lenne, pedig valahogy tényleg így alakult. Most viszont átestem a tűzkeresztségen, és a nap végére sikerült rájönnöm arra is, hogy miért volt hülyeség ezzel idáig várni. 

„Ez a Sziget már nem olyan, mint a tíz éve volt" – hallgattam régen idősebb barátaimtól. Ez azért is rossz hír volt számomra, mert akkor töltöttem be a tizennyolcat és végre a szülői szigor is enyhült körülöttem. Csakhogy a fesztiválozó barátaim éppen akkor untak bele a szigetelésbe, és hiába unszoltam őket, hogy menjünk. Végül is én úgysem ismertem 'azt' a Szigetet, így 'ez' a Sziget sem hiányozhat.

Hogy mit is jelenthetett 'az a régi' Sziget a kilencvenes években bulizóknak, azt ebből a napokban ismét előkerült retró hangulatú videóból kezdtem megérteni. Rock minden mennyiségben, de azért Heller Ágnes előadásai is elfértek egy szomszéd sátorban. Tibetiek, krisnások, kortárs- és néptáncosok, íjászok és fűtől vigyorgók egy helyen, este közösen csápolva. Mai szemmel mindenki viccesen kopott volt, sehol a ma kötelező fesztivál póz és az egész videó hangulata inkább egy tejfölös lángosos balatoni nyaralást idéz a haverokkal. 

Amikor eldőlt, hogy idén tényleg kimegyek a Szigetre, egy kicsit ezt a sokszínűséget vártam. Hogy máshogyan, de azért ott lesz.

És tényleg elhamarkodott lenne azt mondani, hogy a Sziget most nem sokszínű. Valószínűleg nem a kilencvenes évek rockereinek és hippijeinek, de egy egészen más közönségnek biztosan most is az. A változás végülis törvényszerű is egy több mint két évtizede létező fesztivál esetében, és amúgy is elég parttalan azon siránkozni, hogy régen minden jobb volt.

Forrás: Origo

Ezzel együtt az első Sziget-túrám után hajlok rá, hogy végre igazat adjak a barátaimnak. Éveken át mosolyogtam rajtuk, amikor a tömegről meg a személytelenségről panaszkodtak. Én nem a behozható dobozos sört vagy a családias hangulatot hiányoltam. Inkább a nagy szívdobbanást. Első fesztiválozóként esetemben minden adott volt, hogy  igazán megérintsen a dolog a monumentális faépítményekkel, a profi szervezéssel és a színes show-elemekkel.

Mégis, egy kicsit úgy éreztem magam, mint amikor nagyon éhesen bemegyek a mekis sajtburgeremért, mert a megszokott, biztos ízre vágyom. De a Szigeten most jártam először, ezért elsőre nem is értettem, honnan az ismerősségnek ez az érzése. Igaz, minden évben nézek videókat meg nagyképes összeállításokat a Szigetről, de mégis azt gondoltam, hogy élőben majd kicsit más lesz. Hogy nem ugyanazok a franchise büfék ismétlődnek ötméterenként, amelyek mellett a belvárosban is folyton elmegyek. Azt azért meg kell hagyni, hogy ha valakinek bírja a pénztárcája az erősen nyugat-európaira szabott árakat, akkor a Sziget bőséges ételkínálatára nem lehet panasza. A skála nagyjából az amerikai burgertől a vegán vonalig tart. A büfékkel telezsúfolt két nagy sétány szinte már olyan, mint egy gasztrofesztivál.

Forrás: Origo

A tematikus sátrakban én a TED Talk típusú rövid előadások helyett jobban örültem volna egy elmélyültebb szabadegyetemes vonalnak, ahol vitázni is lehet. De állítólag erre már nincs nagy igény. Az egyik évtizedek óta Szigeten segédkező stábtag ezt óvatosan úgy fogalmazta meg, hogy a szolgáltatások folyamatos fejlesztésével párhuzamosan egy kicsit lightosabb lett a szellemi színvonal. A mostani szigeteseknek a kényelem és a kiszámíthatóság fontosabb, mint a meglepetések. Egy csipetnyit azért mindenbe bele lehet kóstolni, és a számomra kicsit zavaró franchise jelleg mellett azt is el kell ismerni, hogy az afrikai dobolástól a civil szervezetek munkájáig sok mindenből lehet ízelítőt kapni.

Forrás: Origo

Megkapó volt viszont az a birkatürelem, amellyel mindenki kivárta a sorát. A pay pass kártya feltöltésért, aztán a Toi-Toi WC-ért, utána meg a lábmosásért. Néha még az egymás hegyén-hátán álló sátraknál is meg kellett várnia valakinek, hogy bemásszon az előtte lévő. Talán a számomra idegesítő folyamatos várakozás volt az első intő jel arra,

hogy nem ennyi idősen kellett volna először kijönnöm.

Korábban biztos azt is jobban elengedtem volna, hogy random szembejövő kapatos fiúk 'Do you fuck with me?' (Lefekszünk?) beszólással bombázzák a lányokat. Egy-két óra mászkálás után szinte már hajlamos voltam egy szimpla 'Szia, hogy vagy?' köszöntésnek betudni ezt. Valószínűleg a rutinosabb fesztiválozó lányok többsége is így fordította le magának, különben nem mosolyogva engedték volna el a fülük mellett.

Forrás: Origo

A Freedom of Island (Szabadság szigete) szlogen sötét oldalát pedig akkor értettem meg igazán, amikor a hatodik maradék korty sör landolt a cipőmön vagy a pólómon. Rutinos fesztiválózók, gondolom, a levegőben kavargó port is jobban viselik már. De elsőre szokatlan érzés, amikor a rágóddal együtt folyamatosan porszemekre is ráharapsz. Persze mindent meg lehet szokni, és ezek összességében csekély kellemetlenségek voltak egy első fesztiválélményért. Csak a koromat meg a habitusomat okolhatom, hogy egyáltalán feltűntek.

Forrás: Origo

Igazán feltűnő jelenségnek számítottak a rabbik, akik 'Hi guys, are you Jewish?' felkiáltással próbálták megállítani a fesztiválozó fiúkat. Aki megállt, tíz forintért bármit kérdezhetett tőlük a zsidó vallásról.

Forrás: Origo

Később megtudtam, hogy idén ők voltak az egyetlen vallási felekezet, akik még térítéssel próbálkoztak a Szigeten. A krisnásoknak már régen híre-hamva sincsen. Őket követik képzeletbeli ranglistámon ezek a posta-emberek, akikbe képeslapot ugyan nem lehetett dobni, viszont ha csinos lány jött velük szembe, akkor azonnal előkapták a Hug me! feliratú táblájukat.

Forrás: Origo

Összességében, annyi anekdota után érdekesen vegyes élmény volt végre személyesen is kipróbálni, hogy milyen most a Sziget. Éjjel, már a zuhany alatt állva nem tudtam igazán eldönteni, hogy jó ötlet-e ilyen gyorsan lemosni magamról a Sziget-port. Olyan sokáig kerülgettem, mire megkaptam, hogy egy kicsit akár még maradhatott is volna rajtam. 

 (Címlapi kép: Origo)