Kiből lesz biztosan olimpikon?
Élsportolók körében végzett agykutatások azt bizonyítják, hogy a motivációnak alig van szerepe abban, mennyire tanul meg valaki úszni vagy vívni. Sőt a veleszületett tehetség sem nagyon segít a teljesítmény növelésében. Na de akkor min múlik az olimpiai arany? A Guardiannek nyilatkozó neurológus szerint szinte kizárólag az edzésbe belefektetett órák a döntők egy olimpiai teljesítménynél. Mindegy, hogy a sportoló gyerekkorában utált-e hajnalban kelni és úszni indulni, vagy hogy csak szülői, edzői kényszer hatására gyakorolt minden nap hosszú órákon át.
Persze, egy ponton túl azért nem megy tovább motiváltság nélkül. Egy olimpiai bajnokot sem láttunk még, akit az edzője lökött volna a pályára. Ha egy sportoló kijut az olimpiára, természetes hogy küzdeni fog. Viszont a győzelemre való esélye Daniel Glaser neurológus szerint legtöbbször már a gyerekkorában eldőlt, mégpedig azzal, hogy naponta hány órát fektetett a gyakorlásba. A brit kutató úgy véli, hogy ezen a téren az élsportolók agyszerkezete meglepő hasonlóságot mutat a profi hegedűművészekével. A hegedű az egyik legnagyobb technikai tudást igénylő hangszer, egy apró melléfogás a húron teljesen más hangot eredményez. Éppen ezért a hegedűművészek kiskoruktól fogva hosszú órákat gyakorolnak naponta, mire, a kisujjukban éreznek például egy szonátát.
A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az élsportolók és a profi hegedűművészek agyszerkezetében is vastagabb a bal kéz mozgását szabályozó agyi kéreg, a jobb félteke mozgásáért felelős kéregnél. A jobb és baloldali agykéreg szabályozza a mozgáskoordinációnkat, míg például az elülső agykéreg felelős az akaraterőnkért és a motivációnkért. Az átlagostól eltérő agyszerkezetet Daniel Glaser neurológus szerint tehát nem az akaraterő vagy a motiváció, hanem a naponta ismétlődő gyakorlás eredményezte.
(Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás)