Terepen máshogy néz ki a roma integráció, mint a könyvekben

2016.09.27. 09:20
L. Ritók Nórával, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével beszélgettünk az egymás felé megtett apró lépések jelentőségéről és a bizalomépítés fokozatairól.

L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjeként húsz éve dolgozik Magyarország leghátrányosabb helyzetű településein. Szívós munkával és sok türelemmel sikerült elérnie, hogy mostanra a legtöbb, a kapcsolatrendszerükben lévő roma partnerként tekintsen az alapítvány munkatársaira és lehetőségként az általuk kínált munkára, illetve gyerekeik oktatására. A toldi romák többsége például most már úgy gondolja, hogy nem jár automatikusan adomány annak, aki szegény. De hosszú út vezetett a gyakorlatban is működő integrációs modellig. L. Ritók Nóra közben többször eljutott a mélypontra, amikor alaposan át kellett gondolnia, hogy merre tovább. A kezdetekről és bizalomépítés fokozatairól beszélgettünk.

„A többségi társadalom nagyon nehezen érti meg: a roma integráció nem úgy működik, hogy a tanult többség megmondja nekik a tutit. Nem romaként és nem mélyszegénységben szocializálódva nem tudhatunk eleget erről. A két oldal tudását összeadva lehet elindulni egy közös úton, a lépéseket csak együtt határozhatjuk meg” – magyarázza L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány tevékenységének egyik fontos alapelvét.

A Berettyóújfalun, Toldon és a környező településeken működő alapítvány és alapfokú művészeti iskola elsődleges célja, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket segítsen a tanulásban és életszínvonaluk javításában. A szülők bevonása nélkül azonban ez szinte lehetetlen küldetés, és ezt ő is hamar felismerte:

Először naivan azt hittem, hogy egy jó iskolával majd megváltoztatom a gyerekek életét. Fokozatosan szembesültem vele, hogy az oktatás nem lesz elég, terepre kell mennem, hogy megértsem ezt az egész problémát.

Az Igazgyöngy Alapítvány Berettyóújfalun

Fotó: Bielik István - Origo

De az ismerkedés nem ment olyan könnyen. A környék legszegényebb zsákfalujának zömében romák lakta lakói számára L. Ritók Nóra eleinte egyet jelentett a hatósággal.

Minek jött ide?– kapta meg sokszor a gyanakvó kérdést roma nőktől, akik azt hitték, hogy a gyámügytől érkezett. Eleinte az utcán játszott a gyerekekkel, hetek teltek el, mire az egyik roma asszony behívta a házába. A legtöbb otthonban 19. századi körülmények fogadták, víz, sok helyen villany nélkül, „mintha nagyon régen megállt volna az idő”.

Az anyákon keresztül idővel az apákkal is sikerült szóba elegyednie. Tisztán emlékszik a napra, amikor az első roma férfi hajlandó volt vele kezet fogni a nyílt utcán. Közben pedig elkezdte feltérképezni a szegregátum működését. Hogy milyen ellentétek feszülnek az oláh és a romungro cigányok között, vagy hogyan befolyásolja a családok életét a kriminalizáció magas szintje. Nagyon lassú lépésekben haladt az egymás iránti bizalomépítés. Valószínűleg sokkal gyorsabb és látványosabb eredményeket ért volna el egy másik környező településen, de szándékosan választotta a „legproblémásabb” falut:

„Azt mondtam magamnak, hogy ha Toldon sikerül kidolgozni egy működő modellt, az a többi 16 településen is, ahol szintén sok roma él, működni fog.”

Fotó: Bielik István - Origo

A toldi terepmunka első évében csak figyelt és adományozott. Nem voltak szabályok, adott, amit tudott, amiben az ott élők hiányt szenvedtek. De fontos fordulópont volt az egész történetben, amikor néhány roma asszony odament hozzá, és azt mondta neki:

Maga nem jól adományoz, mert sokan eladják, amit ad, aztán újra sorban állnak.

Ezt persze L. Ritók Nóra is tudta, látta, de tudta azt is, hogy addig nem lesz változás, amíg egy ilyen észrevétel nem a közösség tagjaiban fogalmazódik meg. Ezekkel az asszonyokkal leült hosszabban beszélgetni, és elkezdték kitalálni az adományozás szabályait, az ő nyelvükön „a helyi igazságosság rendszerét”.

Ők fogalmazták meg először azt is, hogy nem alanyi jogon jár a segítség, hanem mindenkinek tennie kell valamit a sorsa jobbításáért. Az Igazgyöngy Alapítvány pedig a közmunkán túl is kínált alternatív munkalehetőségeket: hímzőprogramot, munkát a kertprogramban, zöldség- és gyümölcsbefőzést.

„Ők felismerték, hogy tényleg segíteni akarunk, nekik pedig érdekük jól felhasználni ezt a segítséget. Mi pedig azt ismertük fel, hogy ki kell mozdítanunk őket a generációkon át öröklődő tanult tehetetlenség állapotából, és aktív tevékenységbe kell beágyaznunk a segítségnyújtást.”

Az alapítvány például sokszor megelőlegezi egy-egy háztartásnak a lekapcsolt villanyóra visszakötését, de ennek feltétele, hogy a család később visszatörlessze a pénzt.

Fotó: Bielik István - Origo

L. Ritók Nóra hamar felismerte, hogy roma kulcsemberekre van szüksége a munkához a közösségen belül, akik neki is tükröt tartanak, és mellette el tudják fogadtatni a többiekkel a közös döntéseket. Egyrészt azért, mert egy nem cigány nő szava kevesebbet ér egy romáénál a közösség szemében, másrészt azért, mert Nórának nincs meg az a speciális tudása a mélyszegény roma létről, amit csak ebbe beleszületve élhet át teljesen valaki.

Eleinte a közösség férfi vezetőit próbálta bevonni, de már négy éve egy roma nővel dolgozik együtt. Ő tulajdonképpen kulturális fordítóként működik az alapítvány és a toldi roma közösség között. Vele és a köréje csoportosulókkal együtt alakítják ki a közösség életének szabályait, és ők tolmácsolják ezeket a falu lakóinak, újra és újra átbeszélve, ha kell, módosítást javasolva. Például azt, hogy tényleg vissza kell fizetni a villanyóra bekötésének megelőlegezett árát, különben egy másik család rosszul jár. Vagy hogy a gyerekek karácsonyi ajándékának szánt adományokat nem szabad eladni.

Persze a határok ezekben a helyzetekben könnyen elmosódnak, ezért minden esetet egyedileg vizsgálnak meg, és az érintettekkel együtt átbeszélik, néha a családokon belül, de ha kell, akkor a közösség előtt is.

„Volt, hogy minden családnak adtunk két liter mosószert, aztán visszahallottuk, hogy az egyik asszony eladta az egyik mosószert, és élelmet vett belőle. Egy ilyen helyzetben, amikor élelemre kellett neki a pénz, mondd meg, hogy hol van az igazság?”

 

Fotó: Bielik István - Origo

 A kulcsemberként funkcionáló roma nő maga is sokat fejlődött, mióta az alapítványnál dolgozik. L. Ritók Nóra ugyanolyan cigányasszonyként ismerte meg, mint a többieket, akik legfeljebb csak az általános iskoláig jutottak, most pedig a nő azt fontolgatja, hogy esti képzésen elvégzi a középiskolát. Fejlődött a tudása, kommunikációja, szervezőképessége. 

A toldi közösség öntudatra ébredésének, saját jogaik és kötelességeik megfogalmazásának pedig az is szép jele, hogy a múltkori önkormányzati választáson már négy másik jelölt is indult a polgármesteri székért, míg előtte éveken át a nem roma származású polgármester volt az egyetlen jelölt.

Toldon jelenleg 90 háztartást ér el az alapítvány, a többi tizenöt településsel együtt pedig összesen 1200-at. A környék „legproblémásabb” falujának számító Toldon mostanra már csak két „visszacsúszó” család van, az attitűd, a kommunikáció sokat változott. Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma is, az alapítvány és a rendőrség partneri viszonyban dolgozik a családi konfliktusok mérsékléséért. Visszább szorult az uzsora, a prostitúció, és nem tud igazán gyökeret verni a herbál sem. Az is nagy eredmény, hogy évek óta nem szült a településen 18 év alatti lány. Az alapítványnál azon dolgoznak, hogy a lányok előtt ne a főállású anyaság legyen az egyetlen életút, hanem a szakmatanulás, a munkahely is.

Fotó: Bielik István - Origo

A saját sorsukat aktívan alakító szemlélet meghonosítása a gyerekek szempontjából is mérföldkő volt, hiszen azt látták otthon, hogy a szüleik rendszeresen eljárnak dolgozni. Így pedig számukra is értelmezhetőbbé vált, hogy az iskola az ő munkahelyük, kötelességük.

„A mobilitás gyakorlatilag értelmezhetetlen ezeken a hátrányos helyzetű településeken. Ha nincs pénzed a tömegközlekedésre, vagy az egyetlen cipőd is lyukas, akkor egyrészt sehová nem vesznek fel dolgozni, de ha fel is vennének, akkor sem tudsz egy hónapig várni a fizetésre. Ezért volt nagyon fontos, hogy helyben teremtsünk munkahelyeket.”L Ritók Nóra szerint ugyanakkor az is fontos, hogy a felnőttek tisztában legyenek a munkájuk értékével, amit egy utcaseprő közmunka esetében sokkal nehezebb pénzre lefordítani, mint az ő programjaikban. Ő pontosan elmagyarázza például a kertprogramban részt vevőknek, hogy mennyi pénzt fordítanak rájuk naponta, és az eladott befőttel mekkora profitot termelnek, illetve hogy mennyi munkával tudják kitermelni a saját bérüket.

Ennyi év távlatából már sikersztorinak tűnhet az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola története. De a terepmunka hét éve alatt többször volt olyan pont, amikor Nóra – bár feladni sosem akarta – komolyan mélypontra került.

Az egyik ilyen eset egy krumpliadomány miatt volt, amelybe rohadt darabok is belekerültek. Egy toldi roma férfi elkezdte terjeszteni a faluban, hogy a „gyöngyösök” meg akarják mérgezni őket, és sikerült ellenük hangolnia a falut. Máskor az alapítvány munkatársait fenyegették, veszélyeztették egy félreértett információ miatt, úgy, hogy a rendőrséget kellett hívni. Végül mindkét alkalommal a közösség állt ki értük, és nyomta vissza az ellenük fordulókat.

De nemcsak a romákkal, hanem a velük foglalkozó intézményrendszer munkatársaival is sok vita árán alakult ki a mostani harmonikusnak mondható munkakapcsolat:

„A részvételi demokrácia elfogadása és érvényesítése nem volt egyszerű. Nekünk alapelvünk, hogy romákról nem beszélünk romák nélkül. Ez pedig az intézmények közötti egyeztetéseken egyáltalán nem megszokott. De ők is fejlődnek, ha jelen vannak, ha jelezhetik, mit nem értenek, ha partnerként kezelik őket, és nem csupán a hatósági eszközöket preferálják. Meg kell tanulnunk együtt megoldani a problémákat, és ebbe őket is bevonva, a közösség erejét is használva sikeresebbek lehetünk.”

Az egyházakhoz való viszonyuk elég ambivalens. Noha szinte minden egyházi misszióval jó kapcsolatban vannak, adományokat kapnak, nem tudják elfogadni az egyházi iskolák szegregáló hatását. Az egyházi iskolák nagy részében ugyanis a települések középosztályának gyerekeit oktatják, a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma, vagy sajátos nevelési igényű gyerekek számára pedig marad az állami iskola.

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

Az egyházi iskolák legtöbb esetben nem vallási meggyőződésből vonzóak a családoknak, sokkal inkább azért, mert ott nincsenek problémás, pedagógiai többletmunkát igénylő gyerekek. L. Ritók Nóra meglátása szerint ezt az is igazolja, hogy a településeken nem nő arányosan a rendszeresen templomba járó családok száma az egyházi iskolába járó gyerekek számával. 

Fotó: Bielik István - Origo

Ez azért is probléma, mert ezeken a kisebb településeken gyakran „elfekvőkké” alakulnak át az állami iskolák, ahol a pedagógusok a kiégésig küzdenek a problémásabb roma gyerekekkel, aztán egy ponton feladják. Az Igazgyöngy Alapítványnál ezeknek az iskoláknak a munkáját is próbálják segíteni, akár a szociális kompetenciák fejlesztésére irányuló művészetoktatással, akár az ösztöndíjakkal, iskolaszerekkel vagy a tanodájukkal.

Pedagógiai statisztikák szerint egy jó iskola akár 50 százalékot is lefaraghat a problémás otthoni környezet okozta hátrányokból, tanítói munkája során azonban L. Ritók Nóra azt tapasztalta, hogy ma Magyarországon ez a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknél nem éri el a 10 százalékot. Az általános iskola végén lemorzsolódó, szakmunkásképzésig már el sem jutó gyerekek pedig csak a nyomort termelik újra.

„Az állami rendszer hézagos, és könnyen elvesznek benne ezek a gyerekek, de a mostani rendszer nem afelé megy, hogy elismerje a hibáit. És a roma integrációval választásokat sem lehet nyerni, így nem nagyon találsz olyan politikust, akinek ez a téma lesz a szívügye. Így maradnak a miénkhez hasonló, alulról szerveződő civil kezdeményezések. De segíteni akkor is kell, ha az államnak most nincsenek megfelelő eszközei hozzá. Mert egyszerűen nem nézheted el, hogy esélytelenül nő fel egy újabb generáció.”

Fotó: Bielik István - Origo

L. Ritók Nóra szerint a roma szülőknél gyökeres változást nem, legfeljebb csak a gyerek tanulását, fejlődését alapjaiban ténylegesen támogató szemléletváltást tudnak elérni. Azt, hogy rendszerességre neveljék a gyerekeiket. Azoknál a gyerekeknél viszont, akikkel egészen kiskoruktól foglalkoznak, és a családjukat is jól ismerik, már reális cél az érettségi vagy egy szakma tanulása.

„Én egyfajta kovásznak látom a saját munkánkat, amely megindítja, majd tovább gerjeszti a változást hozó folyamatokat. Most azon dolgozunk, hogy az általunk kidolgozott modell kereteit másoknak is megtanítsuk, akik az ország különböző pontjain lévő helyi roma közösségek kovászaivá válhatnak később. Csak így tudom elképzelni, hogy a leszakadó térségekben, a romák lakta településeken, a szegregátumokban elinduljon valami változás. Ha ez nem történik meg, annak beláthatatlan következményei lesznek.”

(Címlapi kép: Bielik István)