Az örömmel tanuló gyerek többet is fog tudni
Milyen pszichés változásokon megy át egy kisgyerek, amikor először bekerül az iskolába?
A régiek szerint a kisgyerek hétéves koráig Isten tenyerén él, azaz egyfajta időnkívüliségben, osztatlan, szent időben. Míg az óvodáskorban a jellemző tevékenység a játék, az iskoláskorban a tanulás lesz az, ami átalakítja a gyerek egész tudatát, erkölcsiségét, magatartását. A kisiskolás ráeszmél a saját énjétől független tárgyi világra, amely saját törvényekkel rendelkezik. Ezekhez hozzá kell idomulnia, és háttérbe helyeznie a saját vágyait, a korábbinál jobban alárendelni saját énjét a valóságnak.
Nem véletlen, hogy az iskolaérettség korszaka 6-7 éves korra esik, mivel a gyerek viselkedése ekkor lép a szabálykövetés, irányíthatóság és motiválhatóság szempontjából egy olyan korszakba, amelyben lehetővé válik a csoportos oktatás.
Az iskolai tanulás három fő szempontból különbözik attól, ahogy addig a gyerekek az ismereteiket szerezték. Egyrészt tudatos erőfeszítést igényel, másrészt nem kapcsolódik a gyerek közvetlen tapasztalataihoz, és az ismereteket a tanár közvetíti. A gondolkodás elveszti „gyermeki” sajátosságait, csökken a fantázia szerepe, és elkezdi használni a logikai műveleteket.
Kádár Annamária
Forrás: Lantos IstvánMi a legijesztőbb egy elsősnek az iskolában?
Iskoláskorban ütheti fel a fejét a teljesítményszorongás, amelynek legmélyén a szeretet elvesztésétől való félelem húzódik meg. Persze minden kihívás, megmérettetés szorongást vált ki az emberből, ami – ha normális mértékben jelentkezik – természetes és egészséges reakció. A teljesítményszorongás azonban, amely bizonyos esetekben már óvodáskorban is megjelenhet, gátlásos, passzív viselkedésben, a társaktól való visszahúzódásban nyilvánulhat meg.
Később, ha az iskolában a gyerek eredményei rendre alulmúlják képességeit, a megmérettetés pánikba ejti, viselkedése nyugtalan lesz. Ha a szorongás túlságosan elhatalmasodik rajta, már nem is igyekszik sikert elérni, a kudarc elkerülésére állítja be magát, és esetleg támadó, vádaskodó viselkedéssel igyekszik gátlásait leplezni.
Arra is oda kell figyelni, hogy a fiúk gyakran vagánysággal és harsánysággal kompenzálják a szorongást, emiatt a pedagógus és a szülő nem mindig veszi észre, hogy mi lapul a háttérben. Ilyenkor nem elég, ha dicsérjük őt, ettől önmagában még nem fog megszűnni a probléma. Végiggondolhatjuk, hogy milyen mércét tűztünk ki gyermekünk számára, hogy nem túl magas-e az igényszintünk, és milyenek azok a teljesítményelvárások, amelyeket kimondva vagy kimondatlanul közvetítünk felé. Vagy hogy mennyire játszik szerepet a mindennapokban az együtt töltött minőségi idő, a közös játék, babusgatás, a mindennapi rutinok betartása.
A mai óvodai, általános iskolai rendszer mennyire alkalmas arra, hogy lelkileg is felkészítsen egy kisgyereket a sokkal játékosabb és szabadabb óvodás lét után a kötöttebb iskolai mindennapokra?
Vekerdy Tamás szavaival élve nem az óvodának kell felkészíteni a gyermeket az iskolára, hanem az iskolának kell befogadni az óvodás gyereket. Az óvodás gyerek legfontosabb szükséglete a szabad játék, a mesehallgatás, ami segít az érzelmi intelligenciájának fejlesztésében. Ebben az életkorban nem kell tanítani a gyereket, csupán mintát kell neki nyújtani, amit utánozhat. A gyerek nem tökéletlen felnőtt, a gyermeki létének megvannak a maga törvényszerűségei, amelyek szerint élnie kell. Ha tudjuk, hogy ezek a kopoltyúval lélegző halacskák természetes fejlődésük során tüdővel is fognak lélegezni, és majd kimásznak a szárazföldre, akkor nem szükséges a felkészítés.
Egy gyermek iskolaérettsége nemcsak kognitív, hanem érzelmi tényezők függvénye is: mennyire tud várakozni, milyen a frusztrációtoleranciája, impulzivitáskontrollja, mennyire kiegyensúlyozott, milyen önbizalma van. Ha a gyermek kognitívan érett, de érzelmileg nem, akkor ütik fel a fejüket a problémák. Pedagógusfüggő az, hogy miként fog a gyermek beilleszkedni az iskolába. Hogyha az első osztály is nagyrészt játékról, meséről, közös felfedezésről szól, tehát ha a pedagógusok megengedik nekik a lassabb tempót, akkor ezek a gyerekek kiválóan teljesítenek majd negyedik osztályban.
Szerintem itt van a dolog lényege: bármilyen osztályba, csoportba jár a gyerek, legyen ideje, módja arra, hogy saját tempójában kibontakoztathassa a képességeit. Ha ezt a pedagógusok lehetővé teszik számukra, akkor ezt a periódust a teljesítmény, és nem a kisebbrendűség szakaszaként fogja megélni egy kisgyerek.
A szülők mivel könnyíthetik meg az iskolába való beilleszkedést egy kisgyereknek?
Ez a tárgyi érdeklődés, a „második miért” korszaka, amikor a gyereket a dolgok közötti összefüggések érdeklik. Megjelenik számára az eddig ismeretlen kötelezettség, megváltozik a teljes életrendje, és a napirendje is átalakul. Már felelősséget érez tettei iránt, kívánságait alárendeli a közösség érdekeinek, fegyelmezi magát. Ennek az időszaknak egyetemes jellemzője, hogy a gyerek nincsen többé az otthonhoz vagy olyan környezethez kötve, ahol a felnőttek gondosan ügyelnek rá. Az új helyzetek sokaságában a gyermek felelős lesz a saját viselkedéséért, így önállóvá válik a tanulási és társas helyzetekben egyaránt.
A társas helyzeteihez akkor tud jól alkalmazkodni, ha kialakulnak azok a kognitiv képességei, amelyek az újonnan szerzett önállósághoz szükségesek. Az iskoláskor során lezajló fejlődésnek egyszerre oka és okozata a gyermekek kortársaik között töltött idejének növekedése.
Jó, ha a felnőttek elkezdik megengedni a gyerekeknek, hogy egyre több időt töltsenek a barátaikkal, hogy felismerjék, gyerekük önállóan is tud gondolkodni és cselekedni.
A kisiskoláskorra jellemző önállósulási törekvés és a korra jellemző intellektuális érdeklődés miatt számos félreértés született ezen a területen. A gyereknek vagy nem adják meg a szabadság jogát azokban a kérdésekben, amelyekben dönthetne, vagy ellenkezőleg, túl nagy szabadsággal, függetlenséggel ruházzák fel.
Ebben a korban a gyerekek megismerik saját belső jelzőrendszerüket, hogy mi az, amitől mérgesek vagy szomorúak lesznek, megtanulnak az érzéseikre és belső hangjukra hallgatni, és elsajátítják azokat a stratégiákat, amelyekkel megnyugtathatják magukat. És jó esetben azt is megtanulják, hogy soha nem kell bocsánatot kérniük érzelmeik kimutatása miatt.
Milyen határai vannak egy izgő-mozgó kisiskolás figyelmének az órákon? Milyen jelekből olvashat a pedagógus vagy a délutáni tanulásnál a szülő?
Egy első-második osztályos életkorából adódóan nem képes 10-15 percnél tovább egy dologra koncentrálni. Ilyenkor érdemes játékos feladatokat beiktatni a tanórába, mert ha a gyerek önfeledten játszik, megszűnik a tér és idő körülötte, megéli a flow-élményt. Ezt akkor is elérhetjük, amikor a gyermek érzelmileg pozitívan kötődik az általa végzett tevékenységhez. Az élményszinten, örömmel tanuló gyermek többet is fog tudni.
Ahhoz, hogy egy kisiskolás a pedagógus utasításait kövesse, rendelkeznie kell bizonyos mértékű feladat- és szabálytudattal. A legtöbb hétéves gyermeknél már felismerhető ez a feladattudat. Kezdetben az első feladatokat örömmel végzik, majd, ha fokozódik a követelmény, és nehezedik a feladat, nagyobb koncentrációra, akarati erőfeszítésre lesz szükségük. A lankadó figyelem jelei, hogy a gyerek könnyen elkalandozik a külső ingerek miatt, feladatmegoldások közben nem figyel a részletekre, többször nem tud figyelni arra, amit mondanak neki, könnyen elfelejt dolgokat. A feladatvégzés ilyenkor gyakran kínos kényszerré válik, az uralkodó motiváció a büntetéstől való félelem lesz.
Mennyire marad helye az iskolás mindennapokban a játéknak?
Van helye, csak átalakul a játék szerepe. Minden emberi életszakaszra jellemző egy domináns tevékenységforma, a gyerekkoré a játék, az iskoláskoré a tanulás, a felnőttkoré pedig a munka. Gyerekkorban nincs a gyermeknek olyan élménye – legyen az kínos vagy kellemes –, amely ne válhatnék bármikor egy játék kiindulópontjává – állítja Mérei Ferenc. A gyermeki játék pár fontos vonásban tér el a felnőttek tevékenységétől: belülről motivált, nem célorientált, nem közvetlen szükségletet elégít ki, és a gyermek belső igényei irányítják. Játszani csak biztonságos, nyugodt, szankciómentes légkörben, közepesen erős izgalmi szint mellett lehet.
Az iskoláskor során a gyerek játéka a szerepalapú fantáziákból szabályok betartását igénylő játékká változik. Ebben az életkorban a hangsúly a szabály- és szerepjátékokon van, ekkor kedvelik azokat az ügyességi játékokat, amelyekben megélhetik kompetenciaérzésüket. A játékos, spontán, kreatív elem kicsit háttérbe szorul a tevékenységeikben.
Mi a helyzet a koránkeléssel, a szigorú nyolc órai kezdéssel, ami ráadásul nemcsak a gyerek, hanem a család addig megszokott napirendjét is alaposan felborítja, főleg egy gondtalan nyári szünet után?
Hogyha a gyerek este 8-9 óra körül elálmosodik, és ilyenkor ágyba is kerül, tíz-tizenegy óra alvás után már nem fog számára gondot okozni a reggel hét órai kelés. Csak ez elég nehezen megvalósítható egy család életében, főleg a nyári, lazább periódus után. Érdemes már a vakáció utolsó heteiben naponta 20-25 perccel korábban feküdni, hogy az átállás megtörténjen. Számos amerikai és nyugat-európai iskolában bevezették a 8.40-es kezdést (főleg a kamaszokra való tekintettel), és az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek iskolai teljesítménye javult, éberebbek és aktívabbak voltak az órákon, és kevesebb volt a fegyelmezési, magatartási probléma.
Nem jó a gyereket olyan mondatokkal riogatni, hogy ha majd megkezdődik az iskola, nem lesz ennyi játszás, vagy visszasírod majd a nyarat.
Az is nagy változás az óvodához képest a gyerekek és a szülők életében, hogy nem teljesen szabad a délután. Házi feladatokat kell megoldani, rövid határidővel szövegeket memorizálni.
Kisiskolás korban nem kellene, hogy napi egyórásnál több házi feladatot kapjanak a gyerekek, és hétvégére én személy szerint betiltanám a házi feladatokat. Fontos, hogy iskola után a gyerek egyen, pihenjen, játsszon, friss levegőn legyen, minél többet mozogjon. Minden gyerek a saját ütemében halad, fejlődik, a teljesítményét elsősorban magához kell mérni. Azt is érdemes szülőként elfogadni, hogy lesznek olyan tantárgyak, amelyekből akkor sem fog maximális teljesítményt nyújtani, ha mindennap sokat gyakorol.
Apropó alulteljesítés. Ilyenkor a szülő általában kétségbeesik, elkezd buzgón tanulni a gyerekével, vagy magántanárt fogad. Hány éves kortól érdemes foglalkozni azzal, ha egy gyerek nagyon rosszul teljesít valamelyik tantárgyban?
Vekerdy Tamást idézve minden szülő a saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora. Ha már segítséget kell igénybe venni, akkor a kortárs csoportjából, ismerősi környezetből is segíthet valaki. Elsősorban a gyerek önértékelése és a közösségbe való beilleszkedése szempontjából fontos, hogy ne maradjon le nagyon az osztálytól.
A kisiskolások kezdetben még elegendő önbizalommal, optimizmussal rendelkeznek, hogy jól tanuljanak, munkálkodik bennük a vágy, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Mivel egy 6-7 éves gyermeknél még hiányzik a valódi teljesítménymotiváció, elsősorban azért szeretnének teljesíteni, hogy megfeleljenek a szeretett személy kívánságának, akinek az elismerése, szeretete és az ennek elvesztésétől való félelem az egyik legfontosabb motiváló erő lesz. A pedagógus, a szülő elismerése fokozza a gyermek tanulási kedvét. A jól teljesítő gyerek vonzó lesz a többiek számára, a csoportban való szociális pozíciója kedvezően fog alakulni, önértékelése és igényszintje fejlődik. A kezdeti teljesítményzavarral küzdő gyerek rájön, hogy nem tudja annyi idő alatt és úgy megoldani a feladatokat, mint a többiek. Kevesebb dicséretet kap, ami alacsony önértékeléshez, önbizalomhoz vezet.
A konkrét ismeretszerzésen túl, mik azok a pszichológiai kompetenciák, amelyekkel éppen az iskola tud hozzájárulni egy gyerek személyiségfejlődéséhez?
Erik Erikson pszichoszociális elmélete szerint az identitás alakulása nyolc szakaszon keresztül történik. Mindegyik szakaszban úgynevezett pszichoszociális krízist élünk meg, ami az életünkben fordulópontot jelent: kedvező kimenet esetén fejlődési lehetőséggel, kedvezőtlen esetén pedig sérülékenységgel, krízissel járhat együtt. Ha az egyes szakaszokat az ember sikeresen teljesítette, akkor ez kompetenciaérzéssel társul, amennyiben nem, akkor alkalmatlanságérzetet él meg. A krízisen való túljutás nem más, mint egy egyensúly megtalálása a két végpont között. Mindkét pólus megélése fontos, ugyanakkor a sikeres megoldáshoz a mérleg nyelve a pozitív kimenetel felé kell hogy billenjen. A krízis megoldása nem odázható el, a megoldatlan problémákat továbbvisszük magunkkal a következő szakaszba.
Az iskoláskorban a legnagyobb hangsúly a teljesítésen van, a gyereknek meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak. Ha a környezetétől megfelelő biztatást, bátorítást kap, akkor kialakul benne egy egészséges teljesítménycentrikusság. Megtanulja kivívni mások elismerését azzal, hogy teljesít, létrehoz valamit, és kifejleszti magában a kitartás képességét. Megjelenik a kompetenciaérzés, hogy képesek vagyunk olyat tenni, amit mások, és ezért értékelnek is bennünket. Bármi kihívás lehet ebben a korszakban, ha összhangban van a gyermek képességeivel és életkori sajátosságaival.
Kádár Annamáriát legközelebb szeptember 27-én lehet meghallgatni az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben.
(Címlapi kép: MTI/Rosta Tibor)