Az ember, aki tényleg soha nem adja fel

2017.03.21. 08:18
Alex Zanarditól igazán érdemes élni tanulni.

Az autóversenyző, paralimpiai bajnok, világbajnok és Ironman-hős Alex Zanardi élete dúskál olyan fordulatokban, amelyeknél jó, ha akad a közelben egy papírzsebkendő. Mégis sokkal méltóbban tisztelgünk előtte, ha végig nagyokat kacagva ismerkedünk meg az elképesztő történetével. Kezdjük rögtön a legfrissebbel: a héten Rióban ismét paralimpiai bajnok lett a kézi kerékpárosok H5-ös osztályában. A 20 kilométeres távot úgy teljesítette, hogy a felénél még 18 másodperces hátrányban volt. Végül csaknem három másodperces előnnyel nyert. 2012-ből Londonból volt már két aranya. Most háromszoros olimpiai bajnok. 49 évesen. Szinte napra pontosan 15 évvel az után, hogy a Lausitzringen egy horrorbalesetben elvesztette mindkét lábát. Az élete viszont megmaradt, és te jó ég, mit ki nem hozott belőle! 

Alex Zanardi Rióban hajt

Forrás: NurPhoto/Mauro Ujetto/NurPhoto/Mauro Ujetto

Nagyon szerencsésnek érzem magam. Úgy érzem, hogy az életem véget nem érő kiváltságok sora

– mondta az olimpiai bajnoki öröm hevében. Majd perspektívába is helyezte ez az örömöt: – Ott, ahol most az Olimpiai Stadion van, azon a földdarabon egy Indy Car pálya volt, ahol megnyertem az első pole pozíciómat. Egy olyan romantikus fickónak, mint amilyen én vagyok, ez elég különleges."

„Általában nem mondok köszönetet Istenek az ilyen dolgokért, mert Istennek akad ennél fontosabb dolga is, de a mai nap egyszerűen túl sok, ma fel kellett emelnem a tekintetem, és meg kellett köszönnöm neki" – tört elő belőle az olasz érzelmesség, de nem állt le a mondatokkal, amelyekből kibomlik, miért imádják annyian.

„Ami történt velem, még a balesetem is, életem legnagyobb lehetősége lett.

Minden, amit ma teszek, kapcsolódik az új állapotomhoz. Amikor egy bizonyos helyzetben találod magad, meg kell határoznod, hogy hová szeretnél eljutni, és összpontosítanod kell arra, hogy az adott napon, mit tudsz elérni. Akár kicsi, akár nagy dologról van, lépésről lépésre el tudod érni. Annak idején azt kérdezték tőlem, hogy beülök-e valaha megint versenyautóba, miközben akkor épp az volt a legfontosabb, hogy egyedül eljussak a mosdóba, és pisiljek, de nem ment. Segítségre volt szükségem. Ez volt a legfontosabb. Napról napra visszanyertem a kontrollt és az erőmet, némi magabiztosságot is, és más dolgokra is tudtam koncentrálni, most pedig itt vagyok". 

Forrás: AFP/Andreas Solaro

Iskolás korában Alex Zanardi nem volt a sportok nagy rajongója, mert „gyerekként igazán kövér" volt. A szívósságot viszont már gyerekkorából magával hozta. 13 éves volt, amikor a 15 éves nővére, Cristina meghalt egy autóbalesetben. Ezek után érzéketlen szentségtörésnek tűnhetett, hogy a család egyik barátja azt javasolta, a kis Alex kezdjen el gokartozni, és a szülők természetesen hallani sem akartak róla, de mivel az alternatíva a még veszélyesebb motorozás lett volna, végül belementek. Kiderült, hogy a gokarversenyek remek alkalmat kínálnak arra, hogy a család együtt töltse a hétvégéket.

Világosan emlékszem rá, hogy az első gokartos napom volt életem legjobb napja

– emlékszik vissza a pillanatra, amikor eldőlt, hogy autóversenyző lesz. Olaszként nyilván a Ferrarinál.

Ez mondjuk nem jött be, de 1991 végén végre Forma–1-es autóba is beülhetett. Nagy reményekkel indult, de mivel az F1-ben ez nem elég, jó időben jó helyen is kell lenni, a karrierjének ez a szakasza viszonylag gyorsan és átütő eredmények nélkül ért véget. A tehetsége viszont utat tört magának: az amerikai CART sorozatban két bajnoki címet is begyűjtött 1997-ben és 1998-ban.

Aztán eljött a verseny, amely mindent megváltoztatott. 2001-ben a németországi Lausitzringen 13 körrel a Champ Car futam leintése előtt elvesztette az uralmát az autója felett, és hatalmasat bukott. A teste lényegében kettészakadt, ömlött belőle a vér, a lábait azonnal amputálni kellett, az egyiket térdnél, a másikat kicsivel térd felett. Kevesebb mint egy liter vére maradt, mire kórházba szállították. Többször is újra kellett éleszteni, és az orvosok sem igazán hittek abban, hogy túléli.

Zanardi többször beszélt arról, hogy korábban szinte biztosra vette, hogy megöli magát, ha ilyen kegyetlenséggel csap le rá a sors. „Aztán hirtelen tényleg ebben a helyzetben találtam magam, és soha nem futott végig az agyamon ez a gondolat". Zanardi meg volt győződve róla, hogy túljárt a halál eszén, és nagyon-nagyon boldog volt, hogy élt.

Míg a rokonai és a barátai aggódtak, hogy miként boldogul majd lábak nélkül, őt inkább az őszinte kíváncsiság vezette, hogy kiderítse, hogyan tudja majd kiküszöbölni a problémákat, hogy azt tehesse, amit tenni szeret. A problémák leküzdéséhez pedig kifejezetten jól jött a sportolói múltja, mert tudta, hogy az eredményekhez kitartásra van szükség, egyik napról a másikra nem történnek csodák. 

Forrás: AFP/Jose Jordan

Zanardi a mai napig imádja az autósportot, még úgy is, hogy az majdnem megölte. Az, hogy a egy hatalmas baleset után, amelyben két lábát is elvesztette, ismét versenyautóba üljön, nála soha nem pszichológiai kihívás volt, hanem fizikai. „Tudtam, hogy ha megtalálom a módját annak, hogy megoldjam a lábaim hiányából adódó technikai gondokat, semmi kétségem nem volt a felől, hogy ismét autóversenyezni fogok."

Alex Zanardi egy éven belül minden problémát kipipált a listájáról. A balesete után két évvel visszatért a Lausitzringre, hogy befejezze a futamból megmaradt 13 kört, és egy speciálisan átalakított autóval 320 km/h-s körönkénti átlagsebességgel száguldott. A következő éveket is különböző versenyautókban töltötte, miközben ugyanazoknak a veszélyeknek tette ki magát, mint a baleset előtt; de azt mondta, az élet már csak ilyen. „Abból az egyszerű tényből, hogy élünk és lélegzünk, az következik, hogy van mit veszítenünk. Ebben a filozófiai értelemben abszolút normálisnak találom, hogy visszaülök az autóba, és ugyanúgy teszek, mint korábban." 

Zanardi életörömét és rendíthetetlen humorézékét mi sem jelzi jobban, mint a felismerés, hogy ma már kevésbé sérülékeny, mint korábban: „Ha eltöröm az egyik lábam, mindössze egy 4 mm-es csavarhúzóra van szükség, hogy rendbe tegyem." 

Forrás: DPPI media/Florent Gooden

A Zanardiban tomboló versenyszellem azonban nem elégedett meg az autókkal. A következő állomás a kézi kerékpár lett, és a 2012-es londoni paralimpia. A sikerhez nemcsak az erejére, hanem az aerodinamikai ismereteire is szükség volt – még szerencse, hogy meríteni tudott az autóversenyzői múltjából –, és a versenymérnökével addig finomították a kerékpárja beállításait, amíg az tökéletesen ki nem egészítette a testét. Ő pedig tökéletes motorja lett a szerkezetnek. A paralimpia előtt azért a biztonság kedvéért elindult még négy maratonon – mindegyiket megnyerte. Londonban két aranyérmet nyert, az időfutamban és az országúti versenyben is győzött, váltóban pedig ezüstérmet szerzett az olasz csapattal. Paralimpiai bajnokként, immár közel az ötvenhez sem dőlt hátra, 2014-ben például elindult az Ironman-világbajnokságon.

Ha Zanardi beszél arról, hogy a sikeres sportolók nemcsak fizikailag különleges emberi lények, hanem mentálisan is van bennük valami transzcendentális, mert különleges a viszonyuk a saját potenciáljukkal, azt elhihetjük neki. „Az öt másodperces leckének hívom. Fiatalon valószínűleg jobb fizikai állapotban voltam, de mentálisan nem. Megtanultam, hogy amikor már azt érzed, mindent kiadtál magadból, és már mondanád is, hogy »ennyi, végeztem«, csak be kell csuknod a szemed és várnod még öt másodpercet, és akkor előfordulhat, hogy mire kinyitod, addigra mások már feladják. Ha ezt megérted, mindenhol elkezded ezeket az öt másodperceket keresni. Valahol mindig marad a testedben valami rejtett energia, és ha elég kíváncsi vagy, meg fogod találni."

Forrás: NurPhoto/Mauro Ujetto/NurPhoto/Mauro Ujetto

Rióban is talált valamit, hiszen a második paralimpiáján is bajnokká avatták, ráadásul pénteken újabb érmet szerezhet a csapatversenyben.

És hogy mire a legbüszkébb Alex Zanardi? Arra, amit egyszer az unokaöccse mondott az édesapjának: „Ha idősebb leszek, két dolgot szeretnék. Az egyik, hogy F1-es autót vezessek, a másik, hogy én is elveszítsem a két lábamat, mint Alex nagybácsi". A gyerek összekötötte a szálakat. Az biztos, hogy kevesen tudnak annyit kihozni az életből, mint Alex Zanardi.

(Címlapi kép: NurPhoto/Mauro Ujetto)