Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Nyit a tudat, zár az ego – kultúra és szexualitás

2016.09.17. 15:09
Miért is lenne polgárpukkasztó, ha két srác csókolózik a színpadon? Steiner Kristóf írása.

Őszintén hiszek benne, hogy mindannyunknak megvan a magunk paradicsoma, ahonnan csak akkor űzettetünk ki, ha mi magunk elhisszük, hogy nem vagyunk odavalók. Itt az ideje, hogy ne bujkáljunk többé, mert nem kell mások mennyországának kapujában toporognunk, kerülve vagy megvetve a társadalom és a vallási vezetők által bűnnek megbélyegezett tetteket, témákat és gondolatokat.

Ez a gondolatív vezetett, amikor a Sziget szervezői idén megbíztak az LMBTQ sátor, a Magic Mirror kerekasztal beszélgetéseinek szervezésével és levezénylésével. Egy héten át nap mint nap pimasz, elgondolkodtató, szívmelengető válaszokat kerestünk különféle, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer, azaz önmagát egyik csoportba sem besoroló szcénát érintő kérdésekre. 

És kiderült, hogy a kibeszélés igenis fontos.  

Például rögtön az első témánál, a különféle szubkultúrák jelenlétének az elfogadásánál, legyen szó bevándorlókról, romákról vagy épp transzszexuálisokról. Mi így stílszerűen „nyitottak voltunk", amikor szóba kerültek a melegbarát helyek.

De mennyire nyitottak ma az éttermek, a szórakozóhelyek, vagy akár az utca embere arra, aki más? Linczényi Márkó, a the KOLIN énekese elmesélte: számára egyértelmű volt, hogy bár tabukat döntöget, amikor egy másik sráccal csókolózik a színpadon, máig nem tartja sokkolónak vagy polgárpukkasztónak: heteroszexuális művész létére szívesen veti el a sztereotípiákat, vagy épp erősíti fel azokat szarkasztikus módon, így kritizálva a nyárspolgárokat.

Budai Mihály Egon a NEKI Jogvédő Iroda színeiben olyan történetekkel érkezett, amelyek ritkán mennek át a hírfogyasztók ingerküszöbén: gyakran fordul elő, hogy valakit nemcsak szexuális orientációja, hanem származása miatt is kiközösítenek, akár a munkahelyén, akár egy szórakozóhelyen.

Néhány éve éppen a Budapest Pride során került összetűzésbe egy melegbár biztonsági őre néhány transznemű romával – akiknek egyszerűen megtagadták a belépési jogát. Az ügy – a NEKI-nek köszönhetően– tisztázódott, a szórakozóhely elnézést kért, a lányok-fiúk pedig kártérítést kaptak.

A Nyitottak vagyunk csapata évek óta együttműködik a Pride fesztivállal, és cégeket, szervezeteket, magánszemélyeket keres meg azzal: legyenek deklaráltan „Open Minded" brandek, és legyenek ott a felvonuláson. A csapatot képviselő Bán Miklós elmondta: szó sincs róla, hogy kényszeresen csekkolnák, a cégek valóban betartják-e az ígéretüket, és nyitottak maradnak a másságra vállalati berkeken belül. Inkább hisznek abban, hogy ha valaki rábólintott, és önként csatlakozott a mozgalomhoz, nem fog hátat fordítani az elfogadás eszméjének. 

Vannak olyan hősök, akik évtizdek óta rengeteget tesznek azért, hogy az LMBTQ szubkultúrák ne csak megtűrt státuszban legyenek: ők azok a kulturális ikonok, akik művészetükkel hatottak és hatnak a közösségünkre. Vajon miért szeretjük annyira az energikus, erőteljes feminista véleményformálókat, és miért van az, hogy gyakran erősebb hatással vannak a szcénára, mint a hasonló pozícióban lévő férfiak? Talán azért, mert az erős nők képe párhuzamban áll azzal, hogy a társadalmi elvárásokkal szemben helyünk van a világban, olyan poziciókban is, amelyeket a vaskalaposok szerint csakis heteroszexuálisok, azok közül is férfiak bitorolhatnak. A nő, aki nemcsak kikaparta magának a gesztenyét, hanem milliókra van hatással, nyilván más nők számára is inspiráló egy olyan világban, ahol máig kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak – és a társadalmi perifériára szorult melegek ugyancsak felnéznek a sikeres nőkre.

A díva definiálásakor viszont rögtön belefutottunk néhány képzavarba: dívaként viselkedni ma egyfajta pejoratív jelentést is hordoz, ráadásul a dívaság nem egyértelműen hozható összefüggésbe a nőiséggel – egy férfi is lehet díva.

Az antidívák legjobbjait keresve olyan előadókról esett szó, akik bár aktív részesei a popkultúrának, merőben másként viselkednek és működnek, mint ahogy azt a korszellem diktálja – legyen szó Amy Winehouse-ról, Beth Ditóról, a The Gossip énekesnőjéről, vagy épp olyan alternatív dívákról, mint Grace Jones és Vivienne Westwood. Olyan nők ők, akik számára a kompromisszum és megfelelési kényszer ismeretlen fogalmak, és sosem álltak be a popcorn-kultúra ikonjai közé, legyen szó ruha vagy frizuraválasztásról, vagy épp művészi döntésekről.

A Pride-fesztiválok ugyanakkor szerte a világon meglehetősen férfi-dominánsak, a leszbikus szerveződések rendszerint külön zajlanak a Pride-programoktól, és a melegbarát szórakozóhelyeket is kevesebb leszbikus látogatja, mint homoszexuális férfi. Adódik tehát a kérdés, hogy hol vannak a leszbikusok? Miért van az, hogy az LMBTQ társadalmat elsősorban a férfiakkal azonosítják?

Budapest Pride, 2016

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Dienes Angéla viselkedéselemző, coach szerint a nők természetükből adódóan sokkal kevésbé hívei a csoportos megmozdulásoknak – számukra a biztonságot és összetartozást gyakran a kis közösségek jelentik, legyen szó baráti körről, vagy valamilyen közös érdeklődés miatt összeszokott társaságról. Kutatások szerint a nők között sokkal gyakoribb a biszexualitás, mint a férfiak között, így ők kevésbé kívánnak azonosulni egy meghatározott szubkultúrával – mondta Dienes Angéla.

A The Pin Ups zenekar tagjai – akik mindketten vállaltan leszbikusok – egyetértenek: Gellért Linda nem hiányolja, hogy egy az „ő ügyét" segítő rendszer, közösség mögötte legyen, önmagáért szeret harcolni, és Nagypál Orsi számára is visszatetsző, ha egy show, parti vagy koncert „csak leszbikus" közönségnek szól. 

Ezt némileg ellenpontozta Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője, aki elmondta: a fesztivál gyakorlatilag főként leszbikus nők szervezésében zajlik. Az idei Pride-dot megnyitó eseményen például – az én felszólalásomon kívül - nem is hangzott el beszéd homoszexuális férfitól.

Nimrod Dagan izraeli színész több mint száz előadáson alakította Gertrúd királynőt, Hamlet édesanyját az Izraeli Nemzeti Színházban. Számára egyértelmű, hogy a női és férfi princípiumok mindannyiunkban jelen vannak, így cseppet sem természetellenes átlényegülni. Jávor Judit drámapedagógus pedig, aki sikerrel turnézik férfiak számára írt Shakespeare-monológokat prezentálva a színpadon, azt mondta, minden férfimonológban megtalálja a női indíttatást.

A gender szerepcsere a populáris kultúrában, filmen, színházban és irodalomban ősidők óta izgatja a művészek és a közönségük fantáziáját. Legyen szó Virginia Woolf Orlando című regényéről vagy épp blődli amerikai vígjátékokról – mint a nyolcvanasévek gyöngyszeme, a Farkangyal – számos alkotásban fő motívum a gender-szerepcsere. Bár az idők kezdete óta foglalkoztatja a művészetet – valaha az sem volt meglepő, ha színpadon férfiak játszottak női szerepet – manapság mintha visszaléptünk volna az időben. Férfinak női ruhába bújni, nőként viselkedni megalázó? Ugyanakkor nőként férfias szerepeket vállalni egyenlő a karrier-gyilkossággal? Olyan kérdések ezek, amelyekre csak akkor tudhatjuk meg a választ, ha kellő mennyiségű színész mer, és akar kísérletezni a gender-sztereotípiákkal, nemi szerepekkel, és klasszikusként emlegetett, ugyanakkor a megfelelő rendező kezében nagyon is experimentális és alternatív színdarabokkal.

És innen egy kisebb ugrással máris megérkeztünk a következő kérdéshez: mikor indokolt levetkőzni egy szerep kedvéért, és mikor indokolt élesben szexelni egy jelenet erejéig?

Tóth Csaba filmkritikus a hollywoodi filmek és az úgynevezett művészfilmek képmutatásáról beszélt: gyakori, hogy egy színészt egy életre leírnak, csak mert megmutatta magát egy jelenetben, ugyanakkor más helyzetben valaki Oscart kap érte, hogy bevállalt egy merész szexjelenetet.

Experimentális művészi pornó, és szexfilmbe hajló film – hol a határ, mitől lesz valami pornó, és mitől nem az? Legnagyobb meglepetésemre az összes beszélgetés közül ez a panel örvendett a legnagyobb népszerűségnek, már ami a nézők számát és közönség, a meghívott vendégeknek feltett kérdéseit illeti. Ami azt jelzi, hogy a kísérletezésnek nagyon is van létjogosultsága, és szerencsére akadnak művészek, akik ezt meg is teszik.

Yair Hochnernek, a kísérleti melegpornó egyik úttörőjének van például egy filmje, amelyik Shakespeare egérfogó-technikáját juttatta eszembe: pornó a pornóban. A kisfilm egy szexfilmfüggő férfiról szól, aki képtelen leállni az irreális elvárásokkal és mértéktelenül falja a pornót, kiszorítva ezzel önmagát a saját életéből. És létezik olyan leszbikus posztpornó is, melynek elsőszámú ismertetőjegye, hogy nem Barbie baba külsejű, műmellű-műszájú szereplőket, sokkal inkább valós szépséget és vonzalmat mutat be.

„Olyan vak voltam, hogy észre sem vettem: a te mennyországod nem nekem való” – énekli Madonna egyik dalában, és igaza van: 2016-ban még mindig sokak számára tabu, bűn, megvetendő dolog homoszexualitásról, pornóról, transzneműségről és transzvesztitákról, vagy épp a hagyományostól eltérő női szerepekről beszélgetni. Ezért is fogjuk folytatni.

(Címlapi kép: Szabó Gábor)