Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Lásson át a saját kupleráján!

2016.10.06. 09:32
Marie Kondo módszere valószínűleg azért lett az egész világon ismert, mert az emberiség fele állandóan rendetlenséggel küzd az otthonában. És időnként még azok is agyonnyomva érzik magukat a tárgyaiktól, akik amúgy minden idegszálukkal a lakásuk rendben tartásán fáradoznak. A japán szemléletváltó módszerrel segítünk rendet rakni és elengedni a cuki, de felesleges tárgyakat. 

Ahogy csúszunk bele az őszbe, egyre kevésbé látszik megúszhatónak az őszi nagytakarítás. És vele együtt a lomtalanítás is. A szabad ég alatt töltött nyári napok után most megint a lakásunk válik az estéink fő színterévé, ehhez pedig nem árt, ha nekünk is jut egy kis hely a tárgyaink mellett.

Különösen a hozzám hasonló, számlakivonatokat, mosott ruhákat egymásra halmozó embereknek nagy kihívás valamiféle logikát vinni a dolgok tárolásába. Hiába a sok fogadalom rendrakás után, eltelik egy hét és megint hegyekben állnak a szórólapok (miért is nem dobtam ki azonnal!?) meg a vasalásra váró ruhák az ágyon. 

Kedves emlék, valamire még úgyis jó lesz, egy csomó pénzbe került, hátha belefogyok még egyszer, ma már nincs erőm, majd holnap elpakolom a ruhákat

–  talán ezek a leggyakoribb indokaink a felesleges kacatok gyűjtögetésére.  Amelyek aztán lassan, de alattomosan szorítanak ki bennünket a lakásból, míg végül már levegőt sem kapunk a káosztól. Ilyenkor jön az, hogy már nagyon késésben vagyok valahonnan, de a legnagyobb rohanásban pont azt az egy fontos feljegyzést nem találom a tengernyi fecni között, amelyre a címet írtam. És persze tehetetlenségemben még jobban összetúrok mindent. 

Valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a problémával, különben nem vezetné évek óta a világ bestseller listáit Marie Kondo Rend a lelke mindennek című könyve. A 2010-ben megjelent rendrakó kalauzt tucatnyi nyelvre lefordították és két millió példányszámban adták el világszerte. A japán szerző pedig egész birodalmat épített a rendszerezés köré, sőt Tokióban tanácsadó irodát is nyitott a rendre vágyakozó kuncsaftoknak. 

Könyvét persze lehet egy mániákus rendszerető túlbuzgó okfejtéseként is olvasni, hiszen utoljára az anyánk próbálta ilyen részletességgel megtanítani a zoknihajtogatást óvodás korunkban. De a végtelenül leegyszerűsített praktikus részek mellett hasznos kapaszkodókat is találhatnak benne azok, akik valaha szembesültek már rendszertelenségük következményeivel. Például bemutatja, hogyan lehet logikusan és könnyen visszakereshetően rendszerezni a fontos iratainkat. Vagy segít eldönteni évek óta tartogatott tárgyainkról, hogy valóban helyük van-e a lakásban vagy már csak a port fogják. 

Ezt a gyertyatartót pont képtelen vagyok kidobni!

Ne hibáztassuk magunkat, mert a tárgyainktól való megválás nem is olyan egyszerű folyamat a viselkedéstudománnyal foglalkozó szakemberek szerint. Tudatalattinkat nagyon is racionális érvek vezetik, amikor képtelenek vagyunk kidobni egy funkciótlanná vált bútordarabot. Ott van rögtön az a tényező, hogy

mennyit fizettünk valamiért.

Ha körbenézek a saját lakásomban, rögtön megpillantok a sarokban egy egészen csinos, de évek óta nem használt IKEA-lámpát. Igazából már akkor sem volt szükségem rá, amikor megvettem, csak hát nem tudtam ott hagyni az üzletben. Persze nem is találtam neki megfelelő helyet a lakásban, így most az erkélyajtó mellett árválkodik. Valahányszor ki akarok jutni az erkélyre, arréb kell raknom.

Marie Kondo

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Ben Gabbe

Önmagában legfeljebb hangulatvilágításként funkcionál néhanapján, a csillárral közösen viszont már kisüti a szememet. Nyugodt szívvel elviselném a hiányát, ráadásul az erkélyre is egyszerűbb lenne kijutni. De ha belegondolok, mennyit fizettem érte! Szerencsére Marie Kondo is tisztában van ezzel az emberi gyöngeséggel és a hasonló eseteknél eladásra vagy ajándékozásra buzdít. Egy barátunknak okozott öröm vagy a használt tárgyak piacáról részben visszatérülő anyagi befektetés máris enyhíti a veszteségérzetünket. 

Téged meg miért tartsalak meg?

A japán életmódguru mindössze egyetlen gondolati csavarral ösztönöz a szortírozásra. Szerinte a válogatásnál nem azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy miért ne dobjunk ki valamit, hanem azt, hogy milyen nyomós indokunk van megtartani egy tárgyat?

Én például nagyon szeretem a banánturmixot, és amíg minden reggelemet banánnal kezdem, addig nem kérdés, hogy a turmixgépemnek  helye van a konyhapultomon. Ugyanezt már nem mondhatom el arról a tíz tálcáról, amelyek a mosogató mellett sorakoznak, és hiába próbálom őket élükre állítva a lehető legkisebb helyre bezsúfolni, időről időre kártyavárként dőlnek össze. Tudom én, hogy mindössze két tálcára lenne szükségem, de hát az egyiket a nagymamámtól kaptam, a másik kedves emlék egy baráti esküvőről, a harmadikat pedig egy külföldi bolhapiacon szereztem be. Akkor most melyik kettő maradjon?

Forrás: Adrián Zoltán/Adrián Zoltán

Marie Kondo módszere az ilyen nehéz dilemmákban is segít. Egy szamuráj szívósságával igyekszik rávenni, hogy minden érzelmet csupaszítsunk le a tárgyainkról. Szerinte egyedül a funkciója igazolja egy tárgy létjogosultságát a lakásban. Tehát esetemben nyilván annak a két tálcának kell maradnia, amelyeket rendszeresen beviszek filmnézéshez a nappaliba. És jobban belegondolva a nagyanyámtól és a bolhapiactól függetlenül tényleg mindig ugyanazt a kettőt kapom elő. 

Na, de ki tudja, mire lesz még jó ez?

Ha túljutottunk a tárgyainkkhoz fűzödő emlékeken, akkor még mindig ott van

„az egyszer még jó lesz ez valamire”

típusú érvelés. Az irracionális döntéseink következményeivel pedig mindig nehéz szembenézni. Már a próbafülkében feszült egy kicsit az a ruha, de annyira szép volt, hogy nem lehetett otthagyni! Meg hát hamarosan úgyis jól fog állni rajtam, csak még egy kicsit fogyni kell hozzá. Ismerős érzés?

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

A hasonló fellángolásokból megvett darabok sajnos általában egy életre a szekrény sötétjében végzik. Évek telnek el, próbálgatjuk a tükör előtt, de egyre kevésbé sikerül összehúzni a cipzárját magunkon. Mégis, a remény hal meg utoljára, és végül megtartjuk.

Egészen más lapra tartoznak viszont a hordható ruhák. Kissé ellentmond Marie Kondo mindentől szabaduljunk meg elméletének, hogy egy dolgozó embernek igenis jól jön, ha lapul még egy farmer és legalább egy hétre való póló a szekrényben. Bár erre is láttunk már ellenpéldát. A minimalista életmód fanatikus követői közül sokan azt állítják, hogy három hónapra bőven elég 33 ruhadarab. A megszállott minimalisták tanácsai minden Ázsiát végig barangoló hátizsákos turistának jól jöhetnek, de azért valljuk be, a mindennapokban nem feltétlenül ilyen életre akarunk berendezkedni. Még akkor sem, ha  cserébe akár bált is tarthatnánk a ruháktól, tárgyaktól lecsupaszított lakásunkban.

Számomra egyébként Marie Kondo könyvekkel kapcsolatos álláspontja volt a legkíméletlenebb. Mert rendben, dobjuk ki a fülbevalót vagy a nem használt ruháinkat.  Na, de minden könyvet is, amit egyszer elolvastunk?

„Miért gondoljuk, hogy újra fogunk olvasni valamit,amit egyszer már olvastunk?"

– teszi fel a kérdést.

Szerinte csupán a kiszámíthatatlan jövőtől való félelem miatt zsúfoljuk tele egyszer már olvasott könyvekkel a polcot. Kapaszkodót, tanácsot remélünk tőlük, pedig ez a tudás már az olvasáskor beépült a tudatalattinkba.  A hiperracionális japán életmódguru számára tehát a könyvespolcunkkal leginkább a barátainknak akarunk imponálni, amúgy pedig csak a helyet foglalják és a port fogják az elolvasott könyvek. Ezzel azért vitatkoznék, én például szeretek újraolvasni könyvrészleteket és ha éppen rám tör a vágy, akkor sokkal kényelmesebb leemelni a polcomról egy könyvet, mint gyorsan elszaladni a könyvesboltba.

Forrás: Life.hu

Viszont akármennyire kiszámíthatatlannak gondolom is a jövőt, nagy valószínűséggel nem lesz már többé szükségem a negyedikes matematika-tankönyvemre. Mégis helye van a polcon. (Persze, még születhet egy gyerekem, akivel tanulni kell. Akkor majd lesz saját matematika-tankönyve, majd abból tanulunk. Vagy egy autóbalesetben kómába eshetek, és újra kell tanulnom számolni.  Akkor majd vesz egy új könyvet a családom.)

Még ha néhol túlzásnak tűnik is Marie Kondo radikális megközelítése, az alapgondolattal nehéz vitatkozni. Túl sok felesleges tárggyal zsúfoljuk tele az életterünket, a beszűkült lakás pedig egy idő után frusztrálóvá válik. Akció, kihagyhatatlan vásár ide vagy oda, a tárgyak végül eluralkodnak rajtunk. Megvenni pedig sokkal egyszerűbb volt, mint később lemondani róluk. Népszerű tanulmányukban Daniel Kahneman, Jack Knetsch és Richard Thaler közgazdászok egy kávésbögrével szemléltették ezt az effektust. A kísérletben megkérdezett emberek valós értékénél sokkal többre becsülték saját bögréjüket. Pusztán azért, mert a birtokukban volt. Nem jó túl sokszor átélni a lemondás fájdalmát, ezért talán érdemesebb még vásárlás előtt felidézni Marie Kondo tanácsait.

Forrás: Hans Lucas/Sophie Triniac / Hans Lucas/Sophie Triniac

Ha az őszi nagytakarítással együtt valaki rászánja magát a japán módszer kipróbálására, akkor néhány dolgot érdemes észben tartania. Bármennyire radikális tisztulást akarunk is a lakásban, nem erőltethetjük rá a módszert szkeptikus családtagjainkra is. Ugyanígy, a tányértörés elkerülése érdekében nem tanácsos a velünk együtt élő emberek tudta nélkül kidobálni a dolgaikat.

Első körben bőven elég, ha a magunk házatáján söprögetünk, a szembeötlő változás Kondo szerint előbb-utóbb úgyis a család többi tagját is szortírozásra készteti. A módszert már kipróbálók pedig állítják: egyedül, zenehallgatás nélkül kell végigcsinálni a szortírozást, különben könnyen hatalmába keríthet a nosztalgia.

 (Címlapi kép: AFP)