Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Egy évig a szülők ágya mellett van a baba helye

2016.10.25. 14:06
Új ajánlást adtak ki az amerikai gyermekorvosok a csecsemőknél előforduló hirtelen bölcsőhalál kockázatának csökkentésére. E szerint a baba akkor van a legnagyobb biztonságban, ha legalább fél évig, de lehetőleg egyéves koráig a szülők hálószobájában alszik. 

Az AAP (Amerikai Gyermekorvosi Akadémia) továbbra is azt ajánlja a szülőknek, hogy csecsemőjüket játékoktól és takaróktól mentes ágyban, a hátukon altassák. Ezekkel az inézkedésekkel csökkenthető leginkább a hirtelen bölcsőhalál kockázata, ami 1–12 hónapos babáknál fordul elő a leggyakrabban valamilyen légzési zavar miatt.

A szakemberek szerint ezekkel az intézkedésekkel ötven százalékkal csökkent a bölcsőhalálok száma az Egyesült Államokban, de még így is 3500 baba hal meg évente az USA-ban.

Az eddig elfogadott gyakorlat szerint a gyermekorvosok két hónapos korig ajánlották a szülőknek a közös helyiségben alvást, ezután pedig a baba szobájában légzésfigyelő elhelyezését javasolják, amely sípol, ha légzési problémát észlel a gyereknél.

Új ajánlásukban azonban az amerikai gyermekorvosok jelentősen meghosszabbították az együttalvás időszakát. Azt javasolják a szülőknek, hogy minimum a baba hat hónapos, de inkább egyéves koráig töltsék vele közös helyiségben az éjszakákat a gyermek biztonsága érdekében. 

 (Címlapi kép: Dreamstime)