Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Trump haja csak tupír a pompás elnöki frizurákon

2016.11.16. 10:30
Ami Donald Trumpban már első pillantásra különleges volt, az a haja. De nem ő lesz az első a fantasztikus frizurákat favorizáló amerikai nemzetvezetők panteonjában.

Most, hogy Donald Trump személyével hamarosan egy rendkívül nagy műgonddal és fantáziával megkonstruált, a Flock of Seagulls együttest és bizonyos színpompás reneszánsz kerubokat egyaránt idéző frizura költözik be a Fehér Házba, talán érdemes nagyon röviden áttekinteni az Amerikai Egyesült Államok eddigi elnökeinek (Obamával 43-nál tartunk egyébként, a nem egymást követő ciklusokban duplázó Cleveland ne zavarjon össze senkit) hajviseleteit (akár az arcszőrzetet is érintve), rámutatni a nagy összefüggésekre, majd levonni belőle a modern demokráciákat érintő legfontosabb tanulságokat. 

Fantasztikusan ragyogó hajszín

Forrás: AFP/Jewel Samad

Hajak az örökkévalóságnak

Noha az elnöki frizurák története Amerikában (egyelőre) a férfifizurák története, az összkép mégis változatos és meglehetősen izgalmas. Trump elnök úr bámulatos, minden emberi számításnak ellentmondó hajkoronája például önmagában is megérne egy külön cikket, és nem csupán azért, mert egyre fantasztikusabban ragyogó színét leszámítva pontosan ugyanúgy fest nagyjából negyven éve, hisz ebben azért nem egyedülálló.

Azzal nyilván ő is tökéletesen tisztában van – ahogy tisztában voltak vele a szórakoztatóipar más jelesei közül is sokan, I. (Tudor) Erzsébettől mondjuk Joey Ramone-ig –, hogy egy megfelelően kiválasztott rendhagyó hajviselet, ha következetesen és önérzettel viselik, hamar ikonikussá érik, és túlmutat önmagán; már-már az örökkévalóságot szimbolizálja.

Túlmutat önmagán

Forrás: AFP/Saul Loeb

Ami igazán érdekessé teszi Trump különösen bonyolult ábrázoló geometriai feladathoz hasonlatos frizuráját, hogy a trükkös átfésüléseknek és merész hajtűkanyaroknak köszönhetően olyan hatást kelt, mintha a gazdája egy terebélyes kopasz foltot igyekezne takarni vele – persze látványosan reménytelenül. Pedig az új elnök haja, bár dúsnak korántsem nevezhető (ami hetvenévesen egyáltalán nem meglepő), nem mutatja az észrevehető ritkulás jeleit. Mi volna hát a Trump-frizura mögötti szándék? Költői misztifikáció? Férfias virtus? Tudatos mítoszépítés? Vagy egyszerűen a puszta népszórakoztatás? Valószínűleg mind egyszerre.

A tündöklő csoda, amit Kennedy frizurájának hívunk

A haj hiánya egyébként is neuralgikus pont lehet a tengerentúlon, hisz az Egyesült Államoknak nagyon kevés igazán feltűnően kopasz (persze kérdés, mit nevezünk feltűnőnek, de mi összesen kilencet számoltunk össze) elnöke volt eddig. A tévékorszak beköszönte óta, tehát onnantól kezdve, hogy sokkal nagyobb súllyal esett latba a jelöltek külseje, pedig már gyakorlatilag egy se. Leszámítva a majdnem teljesen tar, maradék haját viszont rendkívül rossz ízléssel viselő egykori alelnököt, Gerald Fordot, de őt nem az amerikai nép emelte a magasba, hanem a Watergate-botrány után, a ráérősen és férfiasan kopaszodó Nixon lemondásának köszönhetően került az ország élére.

Gerald Ford és Aldo Moro 1975-ben

Forrás: AFP

Az utolsó valóban emlékezetes biliárdgolyófejet a szabad világ választott vezetőjeként így az '53-tól '61-ig hivatalban lévő republikánus Eisenhower mutatta be, amire az egyetlen helyénvaló demokrata válaszcsapásként nem is érkezhetett más, mint minden idők egyik legkáprázatosabb elnöki frizurája. John F. Kennedy a fején hordott hullámos, burjánzó, tündöklő csodával előbb-utóbb talán a Szovjetuniót is térdre kényszeríthette volna, de még tragikusan rövidre zárt elnöki ciklusa alatt is fontos igazodási pont lett az ország eljövendő vezetőinek frizurái számára.

Balra Kennedy

Forrás: AFP

Bár utódja, a vegyes megítélésű Lyndon B. Johnson sajnos csak visszavonulása után merte hosszúra növeszteni a haját, Jimmy Carter már büszkén engedte szabadon a sajátját; a Kennedy mellett popkulturálisan valaha volt legfontosabb amerikai elnöknek, a külsőségeiben – nyilván nem véletlenül – Hollywood aranykorát idéző Ronald Reagannek pedig annyi volt belőle, hogy az egy tízéves lánynak is becsületére vált volna, nemhogy egy hetvenes férfinak.

Az utóbbi húsz évben természetesen a klasszikus JFK-iskolát követő Bill Clinton nyújtotta messze a legmaradandóbb élményt, bár jó kérdés, hogy ez akkor is így lett volna-e, ha Obama vesz egy nagy levegőt, és hagyja kibontakozni az afrót. Lyndon B. Johnson példájából kiindulva még most sem késő!

Be kellene vállalnia az afrót

Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Bajszokra lenne szükség

Persze súlyos tévedés lenne azt gondolni, hogy csak az elektronikus média előretörésével jelentek meg a lélegzetelállító férfihajkoronák, illetve egyéb szőrök az elnöki piacon, és korábban ötletszegény átfésülésekkel, unalmas választékokkal és kockázatkerülő cézárfrizurákkal húzták ki hivatali idejüket a tengerentúli nemzetvezetők.

Bár való igaz, hogy a huszadik század első fele ebben a tekintetben nem nyújt túl sok izgalmat. A tények szerelmeseinek talán érdekes lehet, hogy az utolsó bajszos (vagy bármilyen arcszőrzetet viselő) államfő, a kaiserstílusú műremeket növesztő, a történelemkönyvekbe a legkövérebb amerikai elnökként bevonuló William H. Taft már több mint száz éve, hogy leköszönt, így a divat ciklikusságát figyelembe véve lassan időszerűvé válhat egy rövid életű bajusz- vagy szakállreneszánsz. Pláne, hogy még csak bajuszos jelölt sem tűnt fel 1948 óta; akkor a szépen karbantartott, ám meglehetősen jelentéktelen szőrzetet viselő Thomas E. Dewey kapott ki a simára borotvált Trumantól.

William H. Taft, a legkövérebb amerikai elnök

Forrás: The Picture Desk/The Art Archive

A forrongó és dekadens tizenkilencedik század azonban már sokkal több kalandot tartogat, mint a sivár és merev huszadik! Az 1800-as évek közepe táján megjelenő szakálldivatot persze, hogy a valaha volt egyik legnagyobb és legkönnyebben felismerhető amerikai elnök, Abraham Lincoln hozta be a Fehér Házba. Vékony arcát keretező pompás fekete pakombartja, amely egyszerre keltett ó- és újszövetségi asszociációkat, komoly, tekintélyes és nem mellesleg modern, polgári és trendérzékeny külsőt kölcsönzött az első republikánus államfőnek, míg hanyagul fésült, hazafiasan lobogó haja tettrekészséget sugallt, ezekre a tulajdonságokra pedig igen nagy szükség volt a polgárháború véres és kaotikus évei alatt.

Abraham Lincoln

Forrás: AFP

Lincoln azzal is történelmet írt, hogy a megválasztása és a beiktatása közti időben (!) változtatta meg drámaian a külsejét a legendás pofaszakáll bevetésével (ráadásul egy 11 éves kislány tanácsára), ilyen szokatlan és rizikós húzásra pedig se előtte, se azóta nem volt példa. Ha Trump januárban dauerolt barna hajjal szavalná az elnöki esküt a Capitoliumban, úgy hamarabb Lincoln örökébe léphet, mint bárki gondolhatta volna.

Ilyen külsővel egzotikus asszonyokkal kell találkozni

Az ország Abe-jének tündöklése után még dús és kiterjedt szakállakat (és sajnos ritkás hajakat) prezentáltak Rutherford B. Hayes és James A. Garfield elnök urak, a vad, férfias, klasszikusan polgárháborús chicet pedig természetesen a harctéri hősnek elsőrangú, nemzetvezetőként azonban csapnivaló Ulysses S. Grant tartotta köztudatban. Ám az igazán varázslatos frizurákért egy kicsit még vissza kell mennünk az időben; a század első felének választéka olyan elképesztően erős, hogy tényleg nehezen hagyunk ki bárkit.

Grant elnök az ötvendollároson

Forrás: RIA Novosti/Vladimir Sergeev

James Buchanan meghökkentő, hófehér kakastaréja az OOPArt klasszikus példája, James Polk hátul hosszúra hagyott, Drakula grófot is megszégyenítő haja még ebben a mezőnyben is páratlan, Andrew Jackson bármiféle kontroll nélkül csapongó sörénye művészi hajlamokat sejtetett, a kopasz fejeiket hatalmas oldalszakállakkal kompenzáló-hangsúlyozó Martin Van Buren és John Quincy Adams pedig egy szabadon választott Dickens-regény aljas gazembereiként sem vallottak volna szégyent.

A legnagyobb kedvencünk ebből a korszakból viszont a Nathaniel Hawtorne regényíró barátságát is élvező demokrata Franklin Pierce, aki az egy-két évtizeddel korábbi romantikus és szívdöglesztő byroni, esetleg chateaubriand-i hullámzó fürtökkel (bónusz őszes halántékkal) kombinált kifogástalan dandys megjelenést vitte tökélyre. Elnökként állítólag nem volt különösebben sikeres, de hát ilyen külsővel nem egy országot kellett volna elvezetni, hanem inkább egzotikus helyeken egzotikus asszonyokkal találkozni, majd írni erről egy szép verses regényt.

Franklin Pierce, a dandy

Forrás: Photo12/Ann Ronan Picture Library

A végén pedig jöjjenek a parókások, nincs is olyan sok. Talán meglepő lehet, de George Washington, a Nemzet Atyja nem parókát viselt, hanem a saját haját bodorította, fonta, púderezte és olajozta, a végeredmény pedig korabeli szemmel egy cseppet sem tűnt holmi presziőz piperkőcködésnek, hisz a 18. század végén ez standard katonai hajviseletnek számított, nagyjából azzal egyenértékűnek, mintha Trump legközelebb géppel rövidre nyírt obsitosfrizurával jelenne meg a nyilvánosság előtt.

George Washington

Forrás: AFP

Utódja, John Adams ugyancsak saját alapanyagból dolgozott, ám jóval kevesebb sikerrel,noha bohókás bohóchajának látványa megnyugtatóan hat és nyomban atlantista hajlamokat ébreszt bárkiben. A különféle testi nyavalyáktól gyötört, alacsony, kopaszságát előszeretettel takargató James Madison volt az utolsó igazi vendéghajas elnök, aminek már kétszáz éve, úgyhogy talán lassan ideje lenne feleleveníteni ezt a szép hagyományt is.

Ha minket kérdeznek, legkésőbb nyolc év múlva egy feltűnő parókát viselő, bajuszos-szakállas, szemüveges (hogy ki volt az utolsó szemüveges elnök? Truman, '45 és '53 között) úr lesz a befutó. Vagy Arnold Schwarzenegger.

(Címlapi kép: AFP/Timothy A. Clary)