Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Az introvertáltak másnapossága

2016.12.28. 09:18
A túl sok és túl intenzív ünnepi társas érintkezés csúnya tüneteket hívhat elő az introvertáltakban.

Az ünnepi időszak amennyire ünnepi, annyira embert próbáló is. Van, aki az év végi munkahelyi hajtásban merül ki annyira, hogy már csak beesni képes a karácsonyfa alá. Van, akinek az ajándékvásárlás szívja le az energiáit, míg másoknak – jelen társadalmi és kulturális berendezkedésünkben még mindig főleg a nőknek – a konyhai készülődés és a lakás karácsonyosítása az utolsó csepp a pohárban, amitől úgy érzi, nem bírja tovább.

Az introvertáltakat azonban pont az üti ki, ami ebből az egész decemberi őrületből a legjobbnak és a legszórakoztatóbbnak tűnik: a bulik, a nagy családi és baráti vacsorák és úgy általában az ünnepi díszbe csomagolt, felfokozott társasági érintkezések – különösen, ha ezek gyors egymásutánban követik egymást, márpedig a december pont ilyen. 

A jelenségnek neve is van: az introvertáltak másnaposságaként szokták emlegetni. Az elnevezés azért találó, mert az érintettek valóban a másnapossághoz hasonló tüneteket tapasztalhatnak magukon. Az egyik introvertáltakra szakosodott blog szerzője így írta körül ezt a furcsának tűnő érzést: „Az introvertált másnaposság elég borzalmas tud lenni. A túlzott stimulációra először valódi fizikai reakciókkal válaszol a szervezet: az ember füle elkezdhet zúgni, a látása kezd elhomályosodni, és kapkodni kezdi a levegőt. A tenyere is izzadhat. Aztán úgy tűnhet, mintha az elméje lekapcsolná magát, falakat húzna fel maga köré, mintha egészen addig egy széles úton autózott volna, de aztán hirtelen egy szűk alagútban találja magát. Csak arra vágyik, hogy otthon legyen, egyedül, ahol minden csendes.”

A túl sok ember, a túl sok zaj, a túl sok inger mentálisan és fizikailag is lemeríti őket. Ebben az állapotban nyűgösek, idegesek, sőt undokak is lehetnek másokkal, és minden apró bosszúságot felnagyítva élhetnek meg, legyen szó akár egy baba sírásáról vagy csak a mindennapos háttérzajokról.

Nézzük meg, miből táplálkoznak ezek a reakciók. Az extrovertáltakkal ellentétben az introvertáltaknak sokkal korlátozottabban áll rendelkezésükre a társas érintkezésekhez szükséges energia. Míg az extrovertáltakat feltölti, ha sok ember társaságában lehetnek, addig az introvertáltakat lemeríti a társas érintkezés. Ha túlfeszítik a húrt és lemerítik ezeket az energiákat, akkor egész egyszerűen rosszul fogják érezni magukat. Az introvertált másnaposság ebben az értelemben nem más, mint az introvertáltak önkéntelen visszahúzódása önmagukba, válaszul a túl sok ingerre.

Vagyis önvédelem.

Mindez azért van, mert az introvertáltak komfortzónája kevesebb ingert tűr meg, mint az extrovertáltaké. És attól, hogy nem mondják az embertársaik szemébe, hogy mennyire fárasztóak, még ezt érzik. Egy-két órányi társasági élet után az introvertáltaknak mindenképpen szükségük lesz némi feltöltődésre, ami az ő esetükben nagyon egyszerű: egy kicsit egyedül kell lenniük.

Ha ezt nem tudják megtenni, akkor az üldözöttség érzése könnyen átcsaphat önostorozásba: beindulhat a belső monológ arról, hogy milyen borzalmasan viselkednek a többi emberrel, hogy miért nem képesek jól érezni magukat, hogy miért untatják a többieket, hogy miért nem képesek normálisak lenni. A többiek pedig rá is erősíthetnek ezekre a belső szemrehányásokra, amikor – amúgy jóindulatúan – megkérdezik, hogy: „Miért vagy olyan csendes? Miért vagy szomorú?”

Pedig csak arról van szó, hogy egy introvertált introvertáltként érez és viselkedik.  

Komoly következményei lehetnek annak, ha egy introvertált nem jut hozzá a szükséges egyedülléthez. A témát könyvben is feldolgozó dr. Marti Olsen Laney szerint különböző tünetek mutatkozhatnak rajta: alvási és evési zavarok, gyakori megfázások, fejfájások, hátfájások, szorongás, nyugtalanság, koncentrációhiány, döntésképtelenség, fáradtság, zavartság. Vagyis ára van annak, ha egy introvertált nem tud feltöltődni.

Kutatók szerint az extrovertáltak és az introvertáltak közötti különbség magyarázatát az agyukban kell keresni, egész pontosan abban, ahogyan a jutalmakra reagálnak.

A társas élet az extrovertáltakat is lemeríti, de az ezzel járó jutalmak – új barátok, mások vágyott figyelme – megérik ezt a fáradtságot. Ezek a jutalmak viszont nem túl csábítóak egy introvertáltnak. A motivációbeli különbséget a kutatók a dopamin számlájára írják – ennek a vegyületnek neurotranszmitterként többek között a motivációban és a jutalomérzésben van szerepe. A Minnesotai Egyetem professzora, Colin DeYoung úgy véli, hogy az extrovertáltak dopamin által hajtott jutalmazási rendszere sokkal erősebb, mint az introvertáltaké, vagyis az ő agyuk sokkal aktívabb, ha feltűnik egy lehetséges jutalom, a dopamin pedig feltölti őket annyira, hogy rá is hajtsanak erre a jutalomra. Az introvertáltak viszont úgy érzik, hogy a társas érintkezéssel járó jutalmak egyszerűen nem érik meg az energiabefektetést.

Hogy lehet elkerülni az introvertált másnaposságot? Az alkoholhoz és egyéb élvezetekhez hasonlóan itt is a mértékletesség a kulcsszó. És persze az önismeret: tudnunk kell, hogy mennyi társas ingert bírunk ki, hol vannak a határaink, és igyekeznünk kell ehhez alakítani a programjainkat, külön ügyelve arra, hogy mindig legyen köztük idő az egyedüllétre. Nyilván ez nem mindig működik, de akkor is legalább tudjuk, hogy épp mi zajlik bennünk, és legalább ennyire fontos, hogy ne magunkat hibáztassuk, ha épp menekülnénk egy egyébként fergetegesnek tűnő buliból. A kimerültségnél már csak a bűntudat rosszabb.

(Címlapi kép: Image Source/Adam C Bartlett)