Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Amíg Budapest nem lesz nyitott város, maradnak eldugott helyek

2017.02.19. 11:34
Mitől lesz egy hely igazán pesti? Mi a magyar sajátosság a városnézésben? Miért lehetne Budapest a félelem városa? A főváros változásairól, ronda, de szerethető terekről, lefényképezhetetlen utcákról beszélgettünk Káldi Emese sétaszervezővel és Lugosi Lugo László fotóssal.

Munkátokban mindketten a megszokott, jól ismert városi terek rejtett arcait próbáljátok megmutatni. Fogékonynak érzitek erre a budapestieket? Hogy látjátok, az utóbbi években változott-e a budapestiek figyelme, amivel a városuk felé fordulnak?

Káldi Emese: Változott. A mi cégünk nyolc éve működik, amikor indultunk, volt egy kiéhezett, műértő közönségünk. Létezik egy kör, akik laikusként is nagyon mélyen érdeklődnek a város rejtett arca, története, szépségei iránt. Erre az igényre nem volt szolgáltató, csak szívvel-lélekkel, de nem piaci alapon működő szervezetek, városvédő egyesületek, helytörténeti klubok léteztek. Az ő köreik csatlakoztak hozzánk az első időszakban, ezért volt, hogy többet tudtak az épületekről, mint mi, akik összeállítottuk és vezettük a sétákat.

Azóta nagyot változott a közönség. Kibővült a piac, egyre többen kíváncsiak a városi sétákra. Ezzel párhuzamosan mintha eltolódott volna a hangsúly az épített örökségről a kurrens, de kevésbé ismert helyekre, ami lehet egy csokoládékészítő műhely is, most már inkább ilyesmire kíváncsiak a látogatók. Kultúrtörténeti-szociológiai vonalon is többet akarnak megtudni az emberek a városról.

Többet tudtak az épületekről, mint mi

Fotó: Mudra László - Origo

Lugosi Lugo László: Én olyan dolgokat látok, amielyek érdekesek lehetnek, de senkit nem engednek oda. Hónapokon keresztül szerveztem, hogy bejussak két bezárt és ezért elzárt régi ipari területre. Végül kerülő utakon mindkettőbe sikerült, de eredetileg egyikbe sem akartak beengedni. Csak úgy lehet bemenni, ha ismersz valakit, aki bevisz. A harmadik, ahová szintén be fogok jutni, azok a még meglévő és romokban heverő régi gyárak lesznek.

Mik azok a terek, amelyek szerintetek igazán jól jellemzik Budapestet, amelyeket a leginkább autentikusnak tartotok? Egyáltalán megragadható, hogy mi autentikus egy városban?

KE: Én továbbra is a bérházakat mondanám. Ameddig Budapest nem lesz nyitott város, és nem lehet majd bemenni a belső udvarokba, addig ezek tipikusan pesti, és eldugott helyek maradnak.

LLL: Olyan pedig nem lesz, hogy ezeket megnyissák. Párizsban sincsenek nyitva a kapuk.

KE: Ez inkább a kisvárosokra jellemző. A Belvárosban nekem a Kamermayer Károly tér, az Egyetem tér környéke is nagyon pesti. Budán a Villányi út felé található fás-ligetes, villaépületes részeket mondanám. A külföldiek benyomásához viszont nyilván hozzátartoznak olyan helyek is, ahová nem jár az ember minden nap szívesen, például a Keleti pályaudvar és környéke. De ezek is jó helyek, hozzátartoznak Pesthez.

Párizsban sincsenek nyitva a kapuk

Fotó: Mudra László - Origo

LLL: Pont mostanában tűnődtem azon, mit mutatnék meg egy barátomnak, aki vidékről szokott néha feljönni Pestre. Például a Barát utcába elvinném, abba a pici utcába a Rákóczi út mellett. Azért hívják Barátnak, mert állítólag a háború előtt a gazdag férfiak ott vettek lakást a szeretőiknek. A Falk Miksát is nagyon szeretem, vagy a Benczúrt, ahol fák, lombok vannak nyáron. Budán az Orsó utcát, ahol Nagy Imre lakott.

De Budapesthez nemcsak a jó helyek tartoznak hozzá, van egy élhetetlen oldala is. Mi az a helyszín, ami nagyon budapesti, de utáljátok?

LLL: Nincs olyan, amit ne szeretnék.

KE: Olyan van, aminek a mostani állapotával nem vagyok elégedett, például a Nagykörút sok része, a Boráros tér. Az utóbbi években épített, felújított terek térkövezése, burkolata sem mindig tetszik. Lehet, hogy egy József Attila-lakótelep kevésbé otthonos, de az is izgalmas.

LLL: Az elmúlt fél évben körülbelül négyszáz olyan helyszínen voltam, ami rettenetes állapotban van, de fantasztikus képet lehet róla csinálni. Mert van olyan is, amit lefényképezni se lehet, például a Thököly út eleje. Annyira rémes, hogy odamentem, és azt gondoltam, egyik kép jön majd a másik után. De képnek nem volt jó, mégis lenyűgöző, ami ott látható – akkor, ha a buszból nézed.

Asztalos Sándor utca, Budapest X., 2016.

Forrás: Lugosi Lugo László

Lugo, azt írtad egyszer, semmit nem tartasz fontosabbnak a fényképészetben, mint hogy megőrizd a múlt látképeit. Nehezebbé vált ma ez a feladat?

LLL: Igen, mert minden átment magánkézbe. És mindenki fél, nem akarnak beengedni. Elneveztem a sorozatot egyszer a Félelem városának. Azért sem akarnak, mert nem kapnak érte pénzt, és nekik munka odaküldeni valakit, aki körbevezet. Harmadrészt a város ki van szolgáltatva a korrupciónak, és ez megakadályozza a munkát.

KE: Biztos, hogy mindez vaskosan benne van abban, miért nehéz sok helyre bejutni. A betörőktől is félnek. De az is az okok között van, hogy nem szeretik megmutatni, ami nem szép. Ami kicsit lepusztult, azt takargatni akarják. Azokba az intézményekbe könnyű bejutni, ahol veregethetik a saját vállukat. De ahol nem egészen tiszták a tulajdoni viszonyok, vagy nincs megfelelően karbantartva, azt inkább titokban tartanák az emberek.

Káldi Emese

Káldi Emese

Fotó: Mudra László - Origo
A tematikus városnéző sétákat szervező ImagineBudapest cég- és túravezetője. Könyvtár-magyar szakos tanári végzettsége van. 2008 óta vezeti az ImagineBudapestet, előtte a vendéglátóiparban, a médiában és a felnőttképzésben is dolgozott.

A mai életritmusunk szerintetek megnehezíti, hogy odafigyeljünk a városi környezetünkre, vagy az információk bősége, a könnyebb tájékozódás miatt pont, hogy mostanában tudjuk igazán újrafelfedezni a várost?

KE: Egyszerre igaz a kettő. A városnéző sétákon időt szánsz a városra, viszont egyébként elveszett az idő, pörög-forog, változik minden, nincs már meg az az álmoskás hangulat, ami húsz éve még jellemezte Budapestet. Ha mégis odafordulsz a város felé, akkor viszont sokkal könnyebb információkat szerezni mindenről.

LLL: Ehhez hozzátenném, hogy eddig azt hittem, elég jól ismerem a várost, de fél évvel ezelőtt hallottam először a Nagyvásártelepről. Utánanéztem, és az interneten tényleg mindent leírtak róla. Szintén a neten olvastam a városi gerillákról, akik mindenhova bemennek. Hozzájuk fogok járni információkért.

Azt hittem, elég jól ismerem a várost

Fotó: Mudra László - Origo

A múltkor pedig a Kelenföldi Hőerőműben voltam, egy szervezett bejáráson. Kis idő múlva lemaradtam a csoporttól, velem együtt pedig lemaradt egy csaj meg egy srác. Nem lehetett tudni, hogy mi fog történni. A lány el is kezdett vetkőzni, de kiderült, hogy a kabátja alatt szép ruhában volt, a srác pedig elkezdte fotózni. Kifizettek pár ezer forintot azért, hogy bejussanak valahova, ahova egyébként nem lehet, egy divatfotózás kedvéért. Tehát egyrészt bezártak helyek, másrészt megjelentek az Emeséékhez hasonló, városnéző sétákat szervező cégek, és az internet is mindent megmutat a városból.

KE: Hevenyészett piackutatás van csak az állításom mögött, de az a benyomásom, hogy magyar sajátosság a budapestiek érdeklődése a városuk iránt. A miénkhez hasonló tematikus sétákra külföldön nem a helyiek járnak, nálunk viszont többségében igen. Ezért tud a Budapest100 is ilyen népszerű lenni. Mi évente nagyjából tízezer emberrel kerülünk kapcsolatba, ennek a hatvanöt százaléka budapesti.

A tematikus sétákra külföldön nem a helyiek járnak

Fotó: Mudra László - Origo

Mindketten úgy látjátok, hogy húsz éve álmosabb város volt Budapest?

LLL: Abszolút, nem voltak romkocsmák, nem volt turizmus.

KE: A fiatalkorom alatt lett egy kisváros jellegű nagyvárosból egy bármilyen nyugat-európai nagyvároshoz mérhető, élettel teli hely.

LLL: A múltkor orvoshoz mentem a Hercegprímás utcába, és teljesen véletlenül kötöttem ki egy isteni kávézóban. És hány meg hány ilyen hely nyílik folyamatosan! Lehet, hogy csak három asztallal, de a legjobb kávékat csinálják a városban.

KE: Húsz éve egy téli szombat délután, Pesten, akár az Andrássy úton sétálva alig találkoztál valakivel. A turizmus rettentő sokat változtatott a városon, egész más dimenziók vannak. Mikor összeismerkedtem a férjemmel, nem volt egy hely, ahova el lehetett menni, vagy csak nagyon kevés volt.

Nyilván ma emiatt az ember kicsit magányosabbnak is érzi magát, mert a rengeteg lehetőség el is szakít minket egymástól. Régen óhatatlanul egymásba botlottunk, mert mindenki tudta, hol van az egyetlen érdekes kiállítás-megnyitó a városban azon a héten. De azért jó, hogy ez már csak nosztalgia.

Lugosi Lugo László

Lugosi Lugo László

Fotó: Mudra László - Origo
Fényképész, fotótörténész. 1975 és 1980 között a Balázs Béla Stúdió tagja volt. Budapest különböző arcait megmutató művei 1978 óta számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelnek, és több kötetben is láthatóak. Emellett fotótörténeti, -elméleti és szépirodalmi írásai is megjelentek.

Mit gondoltok, a ma Facebookon, Instagramon publikált fotóknak keletkezik-e majd ugyanolyan aurája, mint a régi, például fortepanos fényképeknek?

LLL: Azon múlik, tíz év múlva ki lehet-e nyitni egy .tiff-fájlt. Szerintem technikai problémák lesznek a mostani képek hozzáférhetőségével. Ma már külön embereket kell keresnem, hogy kinyissak egy floppyt, amin valami régi szöveg van. A másik, hogy naponta 1,3 milliárd kép kerül fel a netre. Teljesen másról szól a fotózás, gyökeresen megváltozott a képhasználat.

KE: De azt sem lehet elvitatni, hogy a nem túl távoli múltban készült képeknek is tud nosztalgikus értéke lenni, például egy jó fotónak a kilencvenes évekből. A Fortepan is arról szól, hogy megéljük a történelmet, mert a képek információit ma könnyebben befogadjuk, mint a szövegekét. A privát történeted dokumentálása pedig később is a közös, nagy történelmünkhöz fog tartozni – ennek most a Facebook meg az Instagram a módja.

Újpesti hajójavító, Budapest, 2016.

Forrás: Lugosi Lugo László

A városban, a város környékén tudatosan élő, közlekedő emberekként gondolom alapvető fontosságú nektek a lakókörnyezetetek. Budapest melyik részén éltek, és ha változtathatnátok, hová költöznétek?

KE: Én nem is Budapesten, hanem Nagykovácsiban élek, nem olyan régóta. Kell a pörgős városhasználat, a városi rutin mellett egy teljesen másik életmód, Nagykovácsi pedig majdnem falu. Ezt az élményt Budapesten, mondjuk a Gellérthegyen nem tudnám kifizetni. De Budapest még így is nagyon sok ember számára, sok élethelyzetben, életkorban nagyon élhető város. Nem szükségszerű elmenni innen.

LLL: Én ott szeretek lakni, ahol húsz éve lakom, Zuglóban. El sem tudom képzelni, hogy Budapest környékére költözzek, mert eszembe jut, hogy reggel hét és kilenc között Pilisborosjenőtől végig áll a kocsisor, mert nincs megoldva a közlekedés. Amúgy pedig persze, hogy nagyon szeretnék elmenni, nagyon messzire.

(Címlapi kép: Marton Szilvia)