Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Ki fizeti meg a nők szeretetből elvégzett munkáját?

2017.03.06. 09:31
A családok többségében még mindig a nők azok, akik szerveznek, emlékeznek, aggódnak és terveznek, ha a háztartásról és a gyereknevelésről van szó. Ez a fajta mentális és érzelmi munka összeadódik, még akkor is, ha láthatatlan marad, hiszen nagyrészt a nők fejében zajlik, és ezért a család többi része talán nem is tud róla. De miért a nők cipelik ezt a terhet?

A nemek közötti béregyenlőtlenség témája jó ideje bekúszott már a közbeszédbe, a legnyilvánvalóbb üzeneteket sokszor, sok helyről hallottuk már, bár a forradalmi változásra még várni kell. A kérdésnek van viszont egy vetülete, amelyről nem esett még sok szó – olyannyira, hogy tulajdonképpen nem is olyan rég vetette fel egy író, Ellen Seidman egy blogbejegyzésben. Az úgynevezett érzelmi munkáról van szó.

Seidman a témát elsősorban háromgyerekes anyaként közelítette meg, és egy hosszú, kimerítő listára elegendő látnoki szuperképességet sorolt ide, amely tulajdonképpen lehetővé teszi, hogy a családja létezzen. A családban ugyanis ő veszi észre, hogy kifogyott a WC-papír, ő emlékszik a születésnapokra, ő tartja fejben a gyerek balettórájának az időpontját, ő nem felejt el időpontot kérni az orvoshoz, ő tudja a gyerekek cipőméretét, és ő veszi észre, ha a régi cipő már nem jó a gyerekre, és újat kellene venni. Jobb esetben ezeket a dolgokat mind leírja, rosszabb esetben mindent fejben tart. Bármelyik módszert választja is, nem kevés munka van benne. Pontosabban nem kevés ingyenmunka.

Az indoklás általában az, hogy a nők ezt úgyis jobban csinálják. Ez elég erős kulturális rögzülés ahhoz, hogy nehezen engedje a szorításából a nőket. Csakhogy ezzel a nem kevés érzelmi munkával az a gond, hogy nagyrészt nem jár érte pénz, sőt sokszor elismerés sem.

Forrás: DPA/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Frank May

Persze, ha megkérdezzük az édesanyánkat vagy mások édesanyját, azt fogják mondani, hogy boldogan gondoskodnak a családjukról, és nem várják, hogy mindenért vagy legalábbis a legtöbb dologért elismerést kapjanak. A fejükben nyilván ott egy hosszú lista a mások figyelmét elkerülő feladatokról és problémákról, de ezeket elvégzik és megoldják, mert szeretik a családjukat, és úgy veszik, hogy ez része az életüknek. Mégis ez egyfajta egyenlőtlenség, nehéz megfogalmazni és megragadni, de ott van, és hatással van a nők életére: olyan láthatatlan teher, amit cipelniük kell.

A kérdéssel már egy 1996-os kutatás is foglalkozott. Azt már többen megállapították korábban, hogy a nők – azok is, akik főállásban dolgoztak – végezték el az otthoni munka nagy részét. Susan Walzer ennek a munkának a láthatatlan részére volt kíváncsi, arra, ami a nők fejében zajlik. Huszonhárom házaspárt kérdezett meg a kutatáshoz – egészen eredeti módszert választott a felkutatásukhoz: a helyi lapból összegyűjtötte a születésekről szóló apróhirdetéseket.

A fiatal szülőkkel folytatott interjúkból az derült ki, hogy a nők többet végeznek el a gyerekneveléssel és a háztartással járó intellektuális, mentális és érzelmi munkából. Többet tanulnak és több információt dolgoznak fel, például ők kutatják fel a lehető legjobb gyerekorvost. Többet aggódnak, például amiatt, hogy a gyerek elérte-e a különböző fejlődési szinteket. Többet rendezgetnek, például ők döntik el, hogy mikor is kell megfordítani a matracot az ágyon, vagy hogy mi legyen a vacsora. Ha a férfiak be is segítettek, és kivették a részüket a házimunkából, akkor is a nők vették észre, hogy mit is kell tenniük. A férfiak közül sokan a korábbinál több házimunkát végeznek ugyan, de a nők azok, akik átlátják, hogy mit is kell elvégezni, és adott esetben ennek hangot is adnak – innen is ered a férjét folyton nyaggató feleség sztereotípiája.

Forrás: Phanie/VOISIN/PHANIE/Voisin

A többi más tipikusan nőinek tekintett, háztartáshoz, gyerekneveléshez kapcsolódó munkához hasonlóan a gondolkodás, az aggódás, a figyelem, a szervezés is nagyrészt láthatlan. Ráadásul ezt általában egyfajta női képességként azonosítják, miközben csak arról van szó, hogy ha valaki hajlandó elvégezni ezt a munkát, akkor biztosítja valaki másnak azt a szabadságot, hogy ne végezze el. A gondolkodás nyilván nem egy szuperképesség, hanem munka.

A nemek közötti egyenjogúság felé vezető után fontos volt, hogy a nők is karriert építhessenek, és a háztartáson kívül is érvényesülhessenek. Megjelent viszont az az elképzelés, miszerint ahhoz, hogy a nők valóban szabadok legyenek, fel kell szabadítani a gondolataikat is. Valakinek nyilván mindig észre kell vennie, hogy fogyóban a WC-papír, de ha ezt a fajta mentális munkát is meg lehetne osztani, az levenne valamit a nők vállára nehezedő extra terhekből. Nem is szólva arról, hogy az így felszabaduló gondolatokat mennyi minden másra használhatnák.

(Címlapi kép: AFP)