Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Tizenhét évet vártunk erre az állatias diadalüvöltésre

2016.08.08. 16:30
Hogyan lehet rajongani Tarzanért és az ő szexista, rasszista és idegengyűlölő történeteiért? Megmagyarázom, és azt is megindoklom, miért jó adaptáció a Tarzan legendája.

Nyolcéves voltam, mikor bemutatták a Disney Tarzan-rajzfilmjét, amelynek hatására teljesen rápörögtem a majomember kalandjaira. A szüleim ekkortájt vittek először könyvtárba, és a Verne-regények mellett a másik sorozat, amelyet kötetenként hordtam ki a Böszörményi úti Szabó Ervin gyerekkönyvtárból, Edgar Rice Burroughs Tarzan-szériája volt. Évekkel később szembesültem vele, hogy az emberek legfeljebb Tarzan eredettörténetét ismerik, a sorozat további részeiről, eseményeiről, a dzsungelkalandokon túlmutató műfajokról fogalmuk sincs.

Alexander Skarsgard a Tarzan legendája című filmben

Forrás: InterCom

Az új Tarzan-film éppen azért jó, mert nem ezt az unásig ismert eredettörténetet meséli el a nyugat-afrikai dzsungelben felcseperedő, emberszabású óriásmajmok nevelte brit főúrról, aki első lesz a majmok között, majd kiderül róla, hogy embernek – angolnak! – sem utolsó, sőt tisztább, becsületesebb, okosabb és erősebb mindannyiunknál, valóságos szuperhős. A most bemutatott Tarzan legendájából is kiderülnek ezek a részletek, de csak flashbackekben, jelzésértékűen rövidre szabott jelenetekben. A történet konfliktusa nem az, hogyan boldogul Tarzan a dzsungelben, mert egyértelmű, hogy ott ő az úr. Ehelyett azt kell megakadályoznia, hogy a megszálló belgák kifosszák a Kongó vidékét, az őslakosokat pedig rabszolgasorba kényszerítsék.

Samuel L. Jackson, Margot Robbie és Alexander Skarsgard a Tarzan legendájában

Forrás: InterCom

Vagyis a főhősnek a személyes harcok megvívásán túl – hiszen a saját és felesége, Jane élete is veszélybe kerül – egy politikai krízist kell elhárítania, ő pedig ezt is simán megoldja. Tarzan ugyanis mindenre képes, erre már a harmadik-negyedik kötet elolvasása után rájöttem, majdnem húsz évvel ezelőtt.

Vannak rendes kannibálok is

Tarzan tényleg olyan, mint egy szuperhős, nemcsak hatalmas testi ereje, majomügyessége, átlagon felüli intelligenciája és kitartása miatt, hanem azért is, mert sokkal egyszerűbb összeszedni a legjellemzőbb tulajdonságait, felsorolni kalandjai főbb motívumait, mint elejétől a végéig elmesélni a történetét. Edgar Rice Burroughs huszonnégy Tarzan-regényt írt, az első 1912-ben, az utolsó 1965-ben, már az író halála után jelent meg. Tarzan persze nem valós időben öregedett, Burroughs nem közölt pontos adatokat a koráról.

A Tarzan, a majomember borítója

Forrás: Origo

Annyi biztos, hogy megszületett és felnőtt a fia, részt vett az első világháború harcaiban, majd a második előszelét is megérezte – nácikkal és kommunistákkal egyaránt meggyűlt a baja. A tizenkilencedik kötetben (Tarzan és az örök élet) a majomember iszik abből az elixírből, amelynek köszönhetően a továbbiakban nagyon lassan öregszik, így aztán Burroughs meg is magyarázza, Tarzan miért marad örökifjú.

Ebből az elbeszélői megoldásból is kitűnik, hogy a Tarzan-regények nem maradtak meg a valószínűtlen, de alapvetően racionálisan magyarázható kalandsztoriknál. Ehelyett Burroughs a fantasy és a sci-fi irányába is el-elvitte a történeteket. Visszatérő megoldása például, hogy Tarzan hermetikusan zárt, a múltban élő civilizációkba botlik a dzsungel eldugott részein: ókori római helyőrségekbe, amazonok uralta birodalmakba, középkori maja városokba, földalatti, óriáshüllők benépesítette társadalmakba jut el. Ilyenkor mindig ugyanaz történik: halálos ellenségeket szerez (a gonosz, kapzsi és kéjvágyó főpapok különösen utálják), valaki, általában az amazonok királynője beleszeret, illetve felszabadítja az elnyomás alatt sínylődő kisembereket.

Djimon Hounsou mint dühös kannibál a Tarzan legendájában

Forrás: InterCom

Vagyis a Tarzan-regények alapvetően ugyanazokat a formulákat működtetik, világ- és emberképük pedig 2016-ból olvasva felháborítóan leegyszerűsítő és bántó. A nők az egy szem Jane-t kivéve megmentésre váró, Tarzan erős karjaiban kéjesen pihegő cicababák, a feketék babonás vademberek vagy hűséges szolgák, az oroszok mind kommunisták, a németek mind nácik,az amerikaiak pedig ostoba idealisták, esetleg műveletlen bunkók. Ez a szexista, rasszista, xenofób alapállás csak akkor nem válik gusztustalanná, ha megértjük, hogy Burroughs egyrészt egy teljesen más világból és korból jött, másrészt már akkor sem az értelmiségnek írt, harmadsorban pedig az emberi jellem erősségeit, a becsületet, önfeláldozást, kitartást, őszinteséget mindennél többre értékeli, és ezekkel a tulajdonságokkal néha egy-egy kongói kannibált is felruház, nem csak a fehér férfiakat.

Margot Robbie mint Jane

Forrás: InterCom

A fordulatos, sodró lendületű, mellébeszélés nélküli cselekményszövés képességét pedig nem lehet elvitatni Burroughstól. A Tarzan-regények szinte mind állati izgalmasak, soha, egyik köteten sem unatkoztam, akárhányszor is olvastam őket, sem nyolcévesen, sem mostanában. Szegény Tarzannal minden rossz megtörténik: fiát, feleségét évekig halottnak hiszi, többször amnéziás lesz, válogatott kínzásoknak vetik alá. De tudjuk, hogy végül ő fog győzni. Ez a megnyugtató tudás biztos pontja volt a gyerekkoromnak. Ha valakire, Tarzanra számíthattam.

Elég, ha félistenként pózol

A Tarzan legendáját David Yates rendezte, aki az utolsó három Harry Potter-regényt is magabiztosan, egységes és erős atmoszférát teremtve vitte filmre, ezért eleve bizakodó voltam. A szívem szakadt volna meg, ha a film rosszul sikerül, de Yates és forgatókönyvírói szerencsére régi vágású, pergő kalandtörténettel álltak elő. Noha az eredeti regényekből meríthettek volna erre vonatkozó ötleteket, mégsem dúsították fantasztikus elemekkel a sztorit, inkább háborús konfliktust mozgatnak, amelyhez hasonlót persze szintén számos Tarzan-regényben olvashatunk, például a hetedik részben, a világháborús Tarzan, a vademberben.

Samuel L. Jackson Alexander Skarsgardnek magyaráz

Forrás: InterCom

Az alkotók fontosnak tartották megmutatni, hogy Tarzannak a majmok között töltött gyerekkorán túl is van múltja van Afrikában: a Kongó menti törzsek félik a nevét, vagy barátjukként tisztelik és szeretik. Eközben Angliában is tudják már, kicsoda valójában Lord Greystoke, az élettörténete alapján íródott ponyvatörténetek közkézen forognak – ezzel a megoldással a film készítői az adaptáció gesztusára is utalnak.

Burroughs nagyon jó abban, hogy a Tarzan elpusztítását célzó, ördögi tervek leírásával villámgyorsan, egy-két oldal alatt tudja halálosan felidegesíteni az olvasót. A Tarzan-történetek főgonoszai ugyanis az egyetemes ponyvairodalom legnagyobb szemétládái közé tartoznak – hogyan tudnám feledni például Rokovot és Paulvicsot, a két orosz rohadékot, akik elrabolják Tarzan csecsemőkorú fiát a harmadik kötetben?

Christoph Waltz a filmben

Forrás: InterCom

A Tarzan legendája ezen a fronton is felveszi a versenyt a regényekkel: a belga hódítás előkészítője, Leon Rom elfojtott szorongásokkal küzdő, kapzsi, gátlástalan és vérszomjas férfi, remekül lehet utálni őt. A legnagyobb baja Tarzannal, hogy érzi, a majomemberhez képest alávaló véglény csupán, ezért ösztönösen, szinte önvédelemből ártani akar neki. Christoph Waltznál nem létezik unalmasabb és kézenfekvőbb választás erre a szerepre, de igaz, hogy ő a figura pszichológiai defektusait is érzékeltetni tudja, nemcsak a kárörvendő somolygásban és kegyetlenkedésben erős.

Waltzcal ellentétben Alexander Skarsgardnek nem kell árnyalt alakítást nyújtania, többnyire elég, ha félistenszerű, megközelíthetetlen hősként pózol. Skarsgard gond nélkül teljesíti a feladatot, bónuszként finomabb érzelmeket, gyengédséget, intimitást is tud mutatni a Jane-t játszó Margot Robbie-val közös jeleneteiben. Külseje, fizikuma alapján pedig valóban elhihetjük róla, hogy képes túlélni a dzsungelben. A látottak nyilván elrugaszkodnak a valóságtól, mégis fontos, hogy az alkotók nem legyőzhetetlen figuraként mutatják be a főhőst. Párbaját az óriásmajommal például elveszíti, ami józan visszafogottságra vall a forgatókönyvírók részéről.

Óriásmajom ordít a Tarzan legendájában

Forrás: InterCom

Naná, hogy a Tarzan legendájában is akad néhány kínos látványelem, különösen az akció közbeni, J. J. Abrams-es zoomolást felejthetnék már el Hollywoodban. Szerencsére kevés ilyen zavaró megoldás van a filmben, éppen azért, mert a regények motívumaiból, történetelemeiből összeállított cselekmény bonyolításán marad a hangsúly. Noha a Tarzan legendája új történetet mesél, részletei ismerősek egyik-másik kötetből – a könyvsorozatban nyugodtan lehetne ez a 25. rész.

Idén nyáron a Tarzan legendájával azok is rátalálhatnak a figurára, akik korábban nem ismerték, vagy újrafelfedezhetik azok, akik gyerekkori olvasmányaikból halványan még emlékeznek rá. Úgy adódott, hogy én is csak most olvashattam el az utolsó, 24. Tarzan-kötetet. Nyolcévesen ugyanis nem elégedtem meg a könyvtári példányokkal, el is kezdtem gyűjteni a sorozatot. Nagyjából hét-nyolc kötetet csak nagyon lassan tudtam megszerezni, volt olyan, amelyiket már akkor előjegyeztem antikvár könyveket áruló honlapokon, mikor bekötötték hozzánk otthon az internetet.

A Tarzan-gyűjtemény

Forrás: Kránicz Bence

A Tarzan és a hajótörötteket végül most tavasszal tudtam megvenni, küzdelmes Vatera-licit után, 12 ezer forintért, tizenhét évvel azután, hogy az első részt a polcomra tettem. Mikor enyém lett az utolsó könyv, gondolatban Tarzan diadalüvöltését hallattam, és ez a kiáltás ott visszhangzott bennem a moziban is.

(Címlapi kép: InterCom)