Lesz-e vajon Esterházy-díj?

Nagyjából hány irodalmi díj van jelenleg Magyaroszágon? Sok vagy kevés a nyugat-európai díjakhoz képest?

Körülbelül tíz nem állami irodalmi, vagy irodalmi kategóriával is rendelkező díjnak nevezett országos elismerés van ma Magyarországon. Ez az ország méretét tekintve nem kevés. Inkább az a baj, hogy a legtöbb díj igen kevés pénzzel jár, vagy csak egy oklevéllel, de van olyan is, amely a nyertest két díszes tárgyhoz és egy üveg különleges borhoz juttatja.

Török András

Fotó: Mudra László - Origo

Kroó György azt mondta egyszer a rádióban (nem díjakkal kapcsolatban), hogy a kulturális életben – a sporttal ellentétben – nem érdemes a dobogósakat kihirdetni, ám a válogatott összetételében (az A kategóriás alkotók kilétében) többé kevésbé mindig egyetért az elit.

Amikor létrejöttek átlátható és autonóm módon működő magándíjak, az azt mutatja, hogy nem volt teljesen igaza – talán mégis érdemes a dobogós helyezéseket méricskélni.

Az állami díjakat mintha kihagytad volna...

Azokat mindenki jól ismeri – a gondokat is. Kossuth-díj, Babérkoszorú-díj, József Attila-díj. És van néhány kisebb is, sőt van olyan civil díj is, amelynek elfogyott a tőkéje, és az állam kiegészíti.
Köztudott, hogy az állami díjakba olykor durván beleszól a politika. Már alig valaki emlékszik arra, hogy az Antall-kormány idején került ki a minisztérium rosszul megvilágított alagsorából a középdíjakról való döntés. Azért, mert egy helyettes államtitkár kierőszakolta, hogy attól fogva független zsűrik döntsenek a középdíjakról. A tisztviselőt, jegyezzük meg, úgy hívták: Fekete György. 

Minden rendszerváltás utáni kormánynak volt (változó erősségű) hajlama arra, hogy a nekik politikailag kedves írókat díjazzák – de nagy különbség az, ha ez ritka, kirívó eset, vagy ha ez a rendszer.

Ma már a legnagyobb tekintélyű magándíjba is beleszól a politika vagy a politikai korrektség. Az utóbbi évtizedekben a Nobel-díj odaítélése egyértelműen így szerveződik. 

A Nobel-díjon én se tudok kiigazodni. Hol politikailag hiperkorrekt, hol papírformaszerű, hol felfedezéseket tesz. Az utóbbi években felhőtlenül örülni csak Orhan Pamuk és Alice Munro díjazásának tudtam. Ők már régen a titkos favoritjaim voltak – nem hittem, hogy valaha is komolyan tekintetbe veszik őket. Persze lehet hogy több Le Cléziót és Modianót kellene olvasnom – ezt tervezem is, ez a két díjazás annyira meglepett. Amiben nem tudok csalódni, az a Booker-díj. Ott még az is előfordulhatott, hogy Hilary Mantel történelmi trilógiájának első és második is kötete nyert, az utóbbi esetben egészen rövid vita után! Pedig emlékeim szerint majdnem tízezer cím közül választanak.

Török András

Fotó: Mudra László - Origo

A Summa Artium gondozza az egyik legtekintélyesebb magyar irodalmi kitüntetést, az Aegon-díjat. Szerinted mi lehet egy irodalmi díj küldetése? Van ilyen egyáltalán? 

Igen, mi vagyunk az Aegon Művészeti Díj szakmai partnere. A küldetés: a kortárs magyar irodalom súlyának növelése, a középiskolákban is (erre szolgálnak például a remek óravázlatok), és általában az olvasás divatba hozása. A cég megtehetné, hogy valamennyire beleszól a zsűri munkájába, de ez eszükbe se jut, hisznek abban, hogy akkor születik a legjobb döntés, ha működnek az autonómiák. 

Egy ideje minden évben teljesen új zsűri alakul – akik régebben voltak tagok, azokat újra is fel szoktuk kérni. A zsűri számára beiktatunk egy közbeeső listát. A kiadók jelöléseiből első menetben összesítjük a zsűritagok 10-es listáit. Néhány héttel ezután a tagok ebből a listából szavazzák meg a 10-es esélyes-listát. Még mindig vakon. Így kisebb az esély, hogy elsikkad egy könyv, amit valamelyik tag kiemelkedőnek értékel.

Hogyan történik a zsűri kiválasztása? 

A tagok a kiadók pályázatai közül úgy választják ki a döntősöket, hogy nem találkoznak, nem is tudják, ki a többi hat ember. Rájuk az utóbbi négy évben a kommunikációs csapat bevonásával én teszek javaslatot. A kiíró ebbe csak nagyon áttételesen szól bele, legyen több nő, fiatal, nem budapesti – ilyen általános szempontok mentén.

Szóval azt akarod mondani, hogy van ebben a pillanatban már hét személy, a leendő, vagyis a 2016-os zsűri tagjai, akiknek gőzük sincs arról, hogy kik lesznek majd a társaik a végső döntésben? És ezt a titkot, miszerint ők a felkért tagok megőrzik egészen az utolsó pillanatig, vagyis az első közös találkozóig? 

Igen, a jövő évi zsűri már fel is állt – és biztos vagyok benne, hogy megtartják a titkot. Ez egy jó játék, amit senki sem akar elrontani. A kííró egyébként írásos vállalást is kér a tagoktól, hogy megtartják.
A zsűri döntése után már jóval nehezebb megtartani a nyertes személyének titkát. Eddig egyetlen egyszer szivárgott ki a nyertes nagyon korán és nagyon széles körben. De a díj céljainak szempontjából ezt mellékesnek érzem.

Török András

Fotó: Mudra László - Origo

Nem lehetséges, hogy már a zsűri kiválasztása befolyásolja a végső döntést? Úgy értem, nem olyan ez kicsit, mint az esküdtek kiválasztása az amerikai törvénykezésben? 

Hát persze, hogy befolyásolja. Ám, ha kellően hozzáértő és sokszínű a zsűri, és világos szabályokat követ, akkor jó döntés születik. Több embert szoktunk a kiíró elé terjeszteni, és akiket nem ismernek, azokról írok egy rövid életrajzot. Ahogy mondtam, a sokszínűséget próbálják mindig szem előtt tartani. De olyat még egyszer se mondtak, hogy ezt vagy azt a személyt akarják a zsűribe.

És olyat se, hogy ezt és ezt nem akarják? 

Emlékeim szerint azt se mondták, de mivel mindig több jelölt van, ez nem derül ki élesen. Általában véve sokkal kevésbé szólnak bele, mint amennyit a jó ízlés még megengedne.

Kapnak-e honoráriumot a zsűri tagjai? Elvégre ez, ha nem tévedek, egész éves munka. 

Természetesen kapnak, egy szemmel látható, de nem óriási összeget. De nem hiszem, hogy ezért vállalják – csupa olyan emberről van szó, aki ettől függetlenül is nagyon sokat olvas. 

Ha jól tudom, van elnöke is a zsűrinek. Mi alapján nyeri el ezt a posztot? 

Minden évben egy-egy nagy tekintélyű, általában idősebb embert próbálunk megnyerni az elnöki posztra, ezt szimbolikusnak érezzük, hiszen ő nyilatkozik a zsűri nevében, ő mondja a díjátadón a laudációt. Az utóbbi években Tarján Tamás, a nemrég elhunyt Szegedy-Maszák Mihály, Szörényi László, Kulcsár-Szabó Ernő voltak az elnökök, mindannyian nagyszerűen vezették a vitát, és eszükbe se jutott elnyomni a fiatalabb tagokat.

Mennyire vagy elégedett a díj szerepével, tekintélyével? 

A díj egyértelműen a legtekintélyesebb magándíj. Messze nem jár a legnagyobb öszeggel (a magánszférában sem), de a nettó 3 millió forinton túl is is elég jelentős anyagi sikert hoz az íróknak. A visszhangból úgy érzem, hogy a szakmai közvélemény nagyra értékeli, hogy sohasem a papírforma, hanem az igazi érdemek döntenek. 

Elnézve a végső tízes listákat, azt látni, hogy vannak állandóan ismétlődő nevek, ami egy ilyen kis irodalomban teljesen logikus. Ugyanakkor elképzelhető, hogy itt nem ártana egy megkötés, vagyis az, hogy egy szerző csak egyszer nyerhesse el a díjat. Erről mi a véleményed? 

Ennek a kikötésnek esetünkben nem látom értelmét, hiszen a kiírás egy-egy könyvnek szól. Ebben az értelemben inkább a Booker-díjat követjük, nem a Goncourt-díjat. Az utóbbinak a zsűrije, ha jól tudom, csak kihalásos alapon változik, mindig ugyanabban az étteremben ül össze a zsűri, egy-egy zsűritag ugyanabból a tányérból eszik, sőt, az elődök neve ott a tányér alján... Boldog Franciaország!

Kétszer is azt mondtad, hogy papírforma. Van ilyen egy szellemi dolog esetében? És mit jelent? Tudnál mondani egy példát?

Inkább ellenpéldát mondok: Barnás Ferenc és Kun Árpád díjazása meglepetés volt a nagyközönség számára – hiszen őket addig csak az irodalmi élet ismerte. Vagyis semmiképpen sem várták ezt az eredményt. Nem a papírforma érvényesült, senki nem legyintett, hogy „már megint az ismert sztárokat díjazták".

Ugyanakkor, ismét a döntősök listái alapján alapján, az is elmondható, hogy ugyanazok a kiadók pörögnek évek óta, ráadásul az egyik nyilvánvalóan dominál. Erre persze lehet azt mondani, hogy ez szükségszerű, hiszen csak néhány kiadó jelentett meg kortárs magyar irodalmat. Vagyis végeredményben mégis az úgynevezett papírforma érvényesül.  

Erre nem tudunk tekintettel lenni, ugyanis ha megpróbálnánk, akkor valami irodalmon kívüli szempontot vinnénk be. Nyilvánvaló, hogy a legjobb kortárs szerzők a Magvető, a Kalligram és a Jelenkor felé gravitálnak. Ezeknél a legnagyobb dicsőség megjelenni – ezen a díjak nem tudnak változtatni. De ez a szempontjukból nem is fontos.

Török András

Fotó: Mudra László - Origo

Manapság jó pár új irodalmi díjat alapítottak, említsük meg a Hazai Attila-díjat, a Libri irodalmi díjait, vagy az olyan furcsaságot, mint a Dunajcsik Mátyás Lehetőség, úgyszólván túltermelési válság van e téren. Mit gondolsz, mi lehet az oka ennek a jelenségnek? Van-e szerepe mindebben az MMA előretörésének? 

Viszonylag újonnan jött létre a Békés Pál-díj és az első könyveseknek járó Margó-díj is. Szóval van már bőven irodalmi díj. Szerintem azért jönnek létre új és új díjak, mert az állam által osztogatott díjak és a legnagyobb összeggel járó magándíj, a Prima Primissa odaítélése körül vannak problémák. Ezeket a problémákat szerintem nem az MMA előretörése okozta. 

Ugyanakkor az MMA a tagjainak olyan komoly havidíjat tud fizetni, hogy már nincs is szüksége irodalmi díjak kiosztására. Aki ebbe a körbe bekerül, az él, mint Marci Heves megyében, és voltaképpen már alkotnia sem kell. 

Mindnyájan tudjuk, hogy az igazi írók belső késztetésből alkotnak. Szerintem őket az olvasói szemek csillogása, a jó kritika teszi boldoggá. Ha ki tudja fizetni a villanyszámlát, ha sok éven át csiszolhat egy regényt, az csak javára válhat a dolognak. A Digitális Irodalmi Akadémia tagjai is kapnak havi juttatást, az életművük szabad felhasználása ellenében. Sajnos, ahogy hallom, az utóbbi években már nem indexálják ezt az összeget, már nem a minibálbérhez van kötve. De így is nagy dolognak tartom, hogy fennáll a program, és maguk a tagok választanak az elhunytak helyett új akadémikusokat.

Az Artisjus díjnál a legsúlyosabb anomália az, hogy pár éve nem jár pénzzel. Márpedig egy mai magyar szerzőnek szerfölött szüksége van erre, hiszen köztudott, hogy az írók közül jó, ha akad egy tucat, aki képes megélni csupán az irodalmi bevételeiből. Komolyan lehet venni egy olyan díjat, amely nem jár pénzzel?

Egy díj arra való, hogy a közönséget orientálja, illetve könnyítse az alkotó megélhetését. Ideális esetben mind a kettőt érje el. Vannak olyan „díjak", amelyeket eleve pénz nélkül alapítottak. Az Artisjus esete más. A forrásait néhány éve egy törvénnyel az NKA-hoz irányították, és szemmel láthatóan viszi tovább a dolgot a tehetetlenség. Szerintem egy díj pénz nélkül önellentmondás. Azt nevezzék másnak. Kitüntetés, elismerés, emlékérem, stb. 

Az sajnos igaz, hogy kevés író tud megélni bevételeiből. Barnás Ferenc a kiugrása előtt is teremőr volt egy múzeumban, tudomásom szerint ma is az. Kun Árpád Norvégiában idősgondozó – ma is. Ebből egy esetben van átjárás a főállású íróság felé: ha az adott írót elkezdik kiadni sok idegen nyelven. Ezért nagy baj, hogy a kitűnő állami fordítási program nem kap jóval több pénzt. (Csak külföldi kiadó pályázhat, ezért az itt elköltött forintoknak mindig értelme van.)

Emlékszem, egyszer egymás mellett ültünk a Zeneakadémián, és akkor említetted, hogy határozott szándékod az 1945 előtti legfontosabb és legtöbb pénzzel járó díj, a Baumgarten-díj újraalapítása. Ami díj is, meg nem is, ma inkább amolyan éves ösztöndíjnak mondanánk. Úgy rémlik, ez legalább tíz éve történt, és ma sincs Baumgarten-díj. De mielőtt rátérnénk arra, hogy miért nincs, mondj valamit a díjról, és arról, hogy miért tartod fontosnak újraéleszteni.

Török András

Fotó: Mudra László - Origo

Most megnéztem az első tervezetet, amit írtam, még csak nyolc éve volt, nincs az tíz. Baumgarten Ferenc Ferdinánd, a vagyonos író és esztéta jelentős vagyonát egy olyan „örökalapítványra" hagyományozta, amelynek célja szûkölködõ magyar írók anyagi gondjainak enyhítése volt. „Nem a tehetség jutalmazása lebeg szemem előtt, hanem oly komoly törekvésű – akár a szépirodalmat, akár a tudományt mûvelő – magyar írók hathatós támogatása, akik minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak, és így személyes elõnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek."

Kicsit furcsa megfogalmazás ez, nem? Hogy valakinek nem a tehetség megjutalmazása az első célja, hanem a megalkuvást és előítéleteket nem ismerő személyiségé. De hát ennek mégis irodalmi művekben kell kifejeződnie. 

A gyakorlatban ez így is lett. A Baumgarten-díjat 1929 és 1949 között osztották ki, először Babits Mihály, majd az ő halála után az általa választott Schöpflin Aladár volt a döntnök. Mindennek az államosítás vetett véget. Államosították az alapítvány vagyonát, többek között a József Attila utca és Sas utca sarkán álló bérházat. Egyidejűleg bejelentették, hogy ezután József Attila díj néven az állam gondoskodik az íróknak adható díj sorsáról. 

Baumgarten Ferenc Ferdinánd, esztéta

Forrás: wikipédia

A díj összege először 4000, majd 3000 pengő volt, és évente 8-10 ember kaphatta meg. A havi kétszáz pengős fizetésről szóló kupléból tudjuk, hogy ez annak idején elég volt egy átlagos polgári nívóhoz. Persze Babits dolga nem volt könnyű, erről sokat lehet olvasni. A díj rendszerét lényegében lenne jó követni, de azért nem szolgaian. A nevét jó lenne megőrizni – ez kicsit olyan lenne mint a Centrál vagy Hadik kávéház újra nyitása. Egy kulturális seb behegesztése. 

Igen, fontos lenne az Alapítvány újjáélesztése, ami eddig sajnos nem sikerült. Kb. egymilliárd forint kellene ahhoz, hogy száz év múlva is működjön. Eddig nem találtam meg azt a családot, aki odaadná ezt az összeget. Most inkább egy baráti társaságot keresek, akik együtt letennék ezt az összeget – esetleg a forgatásában részt vehetnének. 

Hogy miért lenne jó és szükséges egy ilyen díj? Mert kockáztathatna, friss fejleményekre reagálhatna. Aki megkapná, egyből a figyelem homlokterébe kerülne. És mondanom se kell, autonóm lehetne a díj – ha a döntnököt az alapítók elég hosszú időre neveznék ki. Akár élethossziglan.

Hogyan lehetne valaki élethosszig autonóm Magyarországon? Hogyan lehetne akár egy percig is? 

Ha komolyan veszi a dolgát, ha elég egészségesen él (hogy hosszan tudja ellátni a feladatot) – akkor lehet. Én több ilyen megvesztegethetetlenül jó ízlésű és elfogulatlan személyt is ismerek. Ennél is fontosabb, hogy ez a fontos díj ne az egyetlen magándíj legyen, amit egy író megkaphat. Mert a sokszínűség, a verseny mindig jót tesz egy társadalomban. A díjak versenye is.

A napokban temettük Esterházy Pétert. Mit gondolsz, lesz a közeljövőben Esterházy-díj?

A kormány részéről aligha fenyeget ilyesmi. Pedig mondjuk a József Attila-díjat éppenséggel át lehetne nevezni. Hiszen azt elvileg a hirtelen és egyértelműen sikeres fiatal íróknak osztják. És még sokan emlékeznek arra, hogy Esterházy milyen hirtelen rohammal vette be az irodalmi életet. Minden fiatal író és költő ezt szeretné utánacsinálni.  A magán díjalapítók pedig általában saját családjuk nevét kívánják megörökíteni. De köszönöm a kérdést, fel fogom vetni egy-két embernek. Hátha nem tudnak majd ellenállni annak a lehetőségnek, hogy Esterházy társaságában lehessenek, ha csak áttételesen is.