Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Modigliani figurái vakok, de mi látjuk, mi folyik itt

2016.08.05. 09:30
Soha nem volt még ekkora Modigliani-kiállítás Pesten. Kár, hogy pont akkor rendezik, amikor a Városligetben folyamatosak a balhék a múzeumi negyed miatt, a Szépművészeti-Galéria pedig úgy tesz, mintha nem lenne semmi probléma. Most látszik igazán jól, mi a gond Baán László múzeumvezetői gyakorlatával.

Kellemetlen, hogy éppen akkor nyílt meg a Szépművészeti Múzeummal összevont Nemzeti Galéria legújabb blockbuster-kiállítása, az első nagyszabású Modigliani-tárlat Magyarországon, amikor felbérelt verőlegények napi szinten terrorizálták a környezetvédőket és írták felül a rendőrök döntéseit a Városligetben. A művészet múzeumi örömünnepe és a demokrácia ligeti megcsúfolása mögött ugyanaz az ember, Baán László áll, akinek ténykedését, múzeumvezetői gyakorlatának hiányosságait épp a mostani balhék leplezik le.

Fotó: Mudra László - Origo

Nem lehet anélkül kiállításokat rendezni, hogy a szervező vagy befogadó intézmény ne reflektálna vele saját pozíciójára is. Nem lehet reflektálatlanul nézelődni a Galériában, miközben a város másik végén rendszeresen verekszenek éppen ennek a múzeumnak a nevében. Pedig kívülről úgy tűnik, éppen az a cél, hogy a Szépművészeti-Galéria minden korábbinál nagyobb szenzációval, az egyszerre nyitva tartó Picasso- és Modigliani-kiállításokkal győzze meg róla az érdeklődőket, hogy minden a legnagyobb rendben.

Az eddigi legnagyobb, legteljesebb magyarországi Modigliani-tárlat egyébként alkalmas is lehetne erre a célra. Modiglianiban ugyanis minden megvan, amire az ilyen típusú, nagy nevekkel dobálózó, egyszerű tematikát mozgató blockbuster-kiállítások kedvelői, köztük sok alkalmi múzeumlátogató, igazán fogékonyak. Az elszegényedett szefárd zsidó kereskedőcsaládból származó, livornói születésű Amedeo Modigliani élete az eszményi romantikus művészsors példázata: rengeteg gyerekkori kulturális hatás, firenzei tanulóévek, élethosszig tartó tüdőbaj, művészbarátságok és viharos szerelmek Párizsban, korai halál. És azt se felejtsük el, hogy nagyon jóképű férfi volt.

Fotó: Mudra László - Origo

Eközben a stílusa hamar kiismerhetőnek tűnik, művei könnyen beazonosíthatók, nem mondhatni, hogy hosszú elmélkedésre késztetnék a befogadót. Nincs is jobb egy könnyű, nyári kiállításnál Modigliani-aktokkal. A Galériában nem is gondolták túl a koncepciót, kronologikus, életrajzelvű tárlatot látunk, amelyben az életrajziság szempontjából csak az a furcsa, hogy egyáltalán nem reflektál a Modigliani halála körüli tragédiák sorára.

A festő már súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdött, amikor megszületett a kislánya. Élettársa, Jeanne újra teherbe esett, ám ekkor kiderült, hogy Modigliani tuberkulózist kapott, ami hamar el is vitte őt, Jeanne pedig kiugrott az ablakon. Ezt az életutat nagyon könnyű dramatizálni, nem csoda, hogy az Andy Garcia főszereplésével készült, 2004-es életrajzi film is tragikus románcként mutatta be Modigliani és Jeanne kapcsolatát.

Fotó: Mudra László - Origo

A Galériában viszont nyoma sincs Modigliani sötét oldalának, meglehetősen egyoldalú képet kapunk a festőről. A kiállítás rendezői komoly hangsúlyt fektettek rá, hogy bemutassák az 1910-es évek párizsi művészvilágának pezsgését, ami mostanára elég unalmas téma lett. Sajnos itt is csak ritkán jutunk mélyebbre azoknál a bulváros témáknál, hogy ki volt jóban kivel, ki jött össze a másikkal, és ki gyűlölte engesztelhetetlenül a harmadikat.

Látható például egy áttekinthetetlen és csúnya térkép a művészek kapcsolati hálójáról, ami megáll ennél a felszínes olvasatnál. Szerencsére akadnak alaposabban feldolgozott viszonyok is, például Modigliani kapcsolata barátjával és mecénásával, Léopold Zborowskival, de inkább az a jellemző, hogy Modiglianit mint az „avantgárd portréfestőjét" arra használják a kiállítás szervezői, hogy minél több nevet felvillantsanak a korszakból. Persze ezekbe a szekciókba is jutottak jó művek, például egy gyönyörű, finomvonalas rajz Jean Cocteau-ról, egy hátborzongató arckép Viking Eggelingről, vagy ugyancsak egy portré Paul Guillaume-ról, amely alapján Guillaume-ot nyugodt szívvel nevezhetjük a montmartre-i Johnny Deppnek.

Az áttekinthetetlen kapcsolati háló

Fotó: Mudra László - Origo

Ugyanakkor a Budapesten kiállított művek alapján Modigliani nem sokarcú művész. Három, a tízes évek elején készített, nagyszerű szobrán kívül zömében csak festményei láthatók, azok is mind egészalakos portrék vagy arcképek. Ez persze nem feltétlenül a szervezők hibája, hiszen Modigliani főleg ilyesmit festett, de bizonyára lehetett volna nagyobb változatosságra törekedni, mint ahogy például a londoni Estorick tavalyi kiállításán, amely azt vizsgálta meg, hogyan alakult ki Modigliani jellegzetes emberábrázolási stílusa. E portrék leglátványosabb vonása az egyéniségektől eltávolodó, maszkszerű és geometrikus arcábrázolás: Modigliani képei ezer közül is felismerhetők a rajtuk lévő üres tekintetű, pirospozsgás arcú, hosszú nyakú emberekről.

Fotó: Mudra László - Origo

A festő művészetében ritka az önreflexió, de bekerült egy kép, a Léopold Survage művész arcképe, amelyen Modigliani utal is saját jól bevált ábrázolásmódjára. Stílusa egyébként nyilvánvalóan nagy hatást gyakorolt az utódokra, a Pesten már látott Boterótól a Lucien Freud-i húsfejekig. Tehát Modigliani egyéni, sajátos látásmódú, de egyoldalú és talán-talán unalmas művész – így láttatja őt a Galéria kiállítása.

Ezekről a blockbuster-kiállításokról nem könnyű eldönteni, hogy jók vagy rosszak, ugyanis nyilvánvalóan nem a kiállítás minőségét meghatározó tényezőkön, a koncepción, a rendezőelven, a kontextuson van a hangsúly, hanem a láttatás, megmutatás egyszerű, de nyilván sosem lebecsülendő gesztusán. Jelzésértékű, hogy a tárlat végén nem a kiállítás kurátorai, hanem a szervezői (Vajda Eszter és a Grand Palais-ból segédkező Nicolas Lesur) vannak feltüntetve, ugyanakkor egyértelmű, hogy hatalmas szervezőmunkára és nemzetközi együttműködésre volt szükség, hogy a kiállítás létrejöhessen.

Fotó: Mudra László - Origo

A modern megoldásaiban is konzervatív maradó Modigliani eddigi legnagyobb magyar tárlata pedig akár a Szépművészeti és Baán László törekvéseit tekintve szimbolikusnak is nevezhető. Csak kár, hogy eközben úgy tűnik, mintha a Modigliani-portrék semmiről sem tudó, időn kívüli, üres tekintetű figurái volnának a múzeum eszményi látogatói is. 

(Nyitva október 2-ig. Címlapi kép: Mudra László/Origo)