Volt egyszer egy vad Nyugat

Kling József2016.08.01. 20:16

Született 1908. január 1-én, meghalt 1941. augusztus 1-én. Hogy milyen volt? Hol vékonyka, hol kicsit testesebb, de mindig kritikai hangvételű és újító szellemű. A konzervatívok kitartóan gyűlölték. Kezdetben reprodukált Mikes-érem, később szecessziós minta volt a hasán. Még később hirdetésekkel tetoválták tele a borítóját. Ma különös aktualitása van.

Éjjel durva csattanásra riadtam föl. Azt hittem, betörő. De csak a Nyugat folyóirat néhány eredeti példánya gondolta úgy, hogy egy kis testmozgásra vágyik. Túl messzire nem jutottak a könyvespolctól, de ha már ekkora kalandra szánták el magukat, leporoltam és fellapoztam őket.

Fura véletlen, pont 75 éve zárta be kapuit a nagy hírű folyóirat. Mivel a lapengedélyek 1941-ben a szerkesztő nevére szóltak, Babits halálával egyik napról a másikra megszűnt. Illyés Gyula egy új lapban, Magyar Csillag néven vitte tovább a Nyugat szellemiségét, a jól ismert Mikes Kelemen-éremmel a borítóján.

Borító a Mikes-éremmel

Forrás: Unikornis

Se előtte, se utána nem volt folyóirat, amely ilyen nagy hatással lett volna a magyar irodalmi életre. A lap magát a kultúra fogalmát is újraértelmezte:

„A napnyugati gondolkodás egész történetére nézve új összefüggésbe helyezte az emberről és a világról való gondolkodás klasszikus-idealista premisszáit" – írta róla Kulcsár Szabó Ernő.

Mit köszönhetünk a Nyugatnak?

Olvastam egy dolgozatot, amely okosan összefoglalta, mi mindent jelentett egyszerre ez a folyóirat:

A korszerűség eszméjét képviselte, melynek jegyében integrálni akarta a magyar irodalmi és művészeti kultúrát a nyugat-európaiba.
De még ennél is sokkal markánsabban és szisztematikusabban volt jelen a folyóirat kultúrafogalmában a konzervatív nemzeti nézettel szembeni kritika. A saját világát felépítő individuum kultúraalkotó koncepciója
A Nyugat kultúraértelmezése ugyanakkor a humán műveltség felértékelését egyértelműen megvalósította.
Óriási lendületet adott a műfordításnak, Kierkegaard és Nietzsche műveivel a Nyugat hasábjain találkozott először a magyar olvasó.

Micsoda áthallások! Mennyire aktuális mindez ma, amikor bizony nem jó kulturális folyóiratnak lenni Magyarországon. Egymás után véreznek el print és online művészeti lapok a kultúrpolitika vágóhídján, mivel a Nemzeti Kulturális Alap drasztikusan csökkentette a támogatást.

„Megszűnt a rendszerváltáskor alapított irodalmi és társadalmi folyóirat, a 2000, a napokban jelentette meg búcsúszámát a Színház, veszélyben a Budapesti Könyvszemle, a Literatura, a Muzsika, az Ex Symposion, valamint a Revizor kritikai portál, de a túlélők is szinte mind kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, pedig már korábban se jutott nekik sok" – olvastam minap a Magyar Narancsban.

A polcról leestek a földre

Forrás: Unikornis

Itt van mindjárt a „ konzervatív nemzeti nézettel szembeni kritika", amit még foltokban felvállal egy-két lap. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy az anyagi források elapasztása színtisztán a lapok kritikai hangjára adott reakció volna, hiszen olyan orgánumokat is fenyeget a vég, melyek nem mennek szembe látványosan a jelenlegi kultúrpolitikával. Ugyanakkor az is igaz, hogy „a saját világát felépítő individuum kultúraalkotó koncepciójával" manapság nem igazán lehet kuncsorogni állambácsinál.

Míg a Nyugat felértékelte, a mai magyar kultúrpolitika a humán műveltséget leértékeli. Ha nem így tenne, a humán műveltség révén sokkal nagyobb empátia halmozódott volna föl a politikusokban, és azzal a hozzállással meg ugye nem olyan könnyű migránsozni, meg vérben forgó szemekkel nekimenni az Európai Uniónak, védvén a hont.

Irodalmi balhék

Persze, azért nem ilyen kristálytiszták az áthallások. Az is lehet, hogy a nyomtatott folyóirat műfaja befejezte küldetését, game over. A digitális bennszülöttek újraírják a kultúra és a kultúrafogyasztás jelentését. A folyóiratok felköltöznek az internetre, és ha békén hagyják, ott folytatják tovább életüket. Amúgy a folyóirat még a Nyugat esetében is rétegműfajnak számított.

Nézzük meg, hány embert érdekelt anno a Nyugat szellemisége.

Az induláskor alig 500 olvasója volt

Forrás: Unikornis

Az előfizetők száma az induláskor (1908) alig 500 olvasót jelentett, ez pár éven belül 3000-3500-ra emelkedett. Az első világháború utolsó két évében érte el a csúcsot: 4000 példányt adtak el belőle. Ilyen magas számot persze főleg akkor produkáltak, amikor valami szaftos irodalmi balhétól zengett az újság. Ilyen volt Ady duk-duk afférja vagy Hatvany-Osvát párbaja. Volt egyszer egy vad Nyugat.

Osvát Ernő, aki a legaktívabb szerkesztő volt, és aki a leginkább viselte a folyóirat szerkesztésének felelősségét, azt a nézetet képviselte, hogy legyen folyamatos az új tehetségek felkutatása. Az indulás első évei után sem akart felhagyni ezzel a szándékkal, melynek a jegyében a Nyugatot alapították. Vele szemben Hatvany Lajos, aki amellett, hogy a lap mecénása volt, maga is színvonalas írásokkal gazdagította azt, szerette volna befolyásolni a szerkesztői koncepciót. A már kipróbált és bevált írók, költők, kritikusok publikálást javasolta, mert – nem függetlenül anyagi támogató mivoltától – ebben látta a színvonalas irodalom biztosításának, fenntartásának lehetőségét. Mivel ezt az álláspontját Osvát nem fogadta el, Hatvany kilépett a Nyugatból.

Ezek után Hatvany egy ideig a Világosságba írt cikkeket, melyekben többnyire Osvát Nyugat-irányítását támadta, majd Berlinbe ment. Az ellentét a két egykori barát között azonban nem szűnt meg, sőt 1912 őszén párbajhoz vezetett. A párbaj nem hozott eredményt, de Hatvany lemondott a Nyugat Irodalmi és Nyomda Részvénytársaság igazgatótanácsi posztjáról, Osvát a Nyugat szerkesztője maradt egészen haláláig.

Maga az újság egyébként nem volt drága. 1908-ban az egy évre szóló előfizetés (24 szám, hiszen a Nyugat félhavi újság volt, minden hó elsején és 15-én jelent meg) 20 korona volt. Nem előfizetőknek egy szám 1 koronába került. Ennyibe került akkoriban két, karzatra szóló színházjegy is, ugyanakkor egy mezőgazdasági munkás napi bérként 1 korona 62 fillért kapott.

De vad volt a Nyugat az első világháború kirobbanása utáni háborúellenes, pacifista írásaival, valamint azzal, hogy 1918 őszén az őszirózsás forradalom mellé állt. Vad volt a Horthy-féle ellenforradalom számára, amely felforgatónak találta szellemiségét, plusz felelősséggel vádolta a világháború során elszenvedett vereségért, Magyarország megcsonkításáért. És vad volt akkor is, amikor Babits és Móricz Zsigmond sehogy se tudott dűlőre jutni alapvető szerkesztési elvekben.

A Nyugat szerkesztősége 25. évfordulóját ünnepli

Forrás: nyugat.oszk.hu

Három nemzedék váltotta egymást a Nyugat életében. Ignotussal és Osvát Ernővel kezdődött a lap időszámítása. Olyan nagy nevek vadultak az első időkben, mint Ady, Móricz, Kosztolányi, Csáth Géza, Szép Ernő és Kaffka Margit. A másodikban Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán, Tamási Áron, Gelléri Andor Endre. A harmadikban Weöres Sándor, Vas István, Radnóti és Jékely Zoltán játszott fontos szerepet. Babits volt az egyetlen, aki először íróként, később főszerkesztőként mindhárom nemzedéket kiszolgálta, halála pedig a Nyugat alkonyát jelentette.

(Címlapi kép: Széchenyi István /Ferenc József tér/, szemben a Magyar Tudományos Akadémia)