Ő volt az opera Elvis Presley-je
Mert hát lemez, az maradt utána bőven. Amikor 1921-ben szülővárosában, Nápolyban meghalt, közel 300 kereskedelmi forgalomban kapható felvétel közül válogathattak a rajongók, és ez akkoriban elég nagy szám volt. Rajongókból meg aztán pláne nem volt hiány, akik több mint nyolcszáz fellépésén csápolhattak neki a New York-i Metropolitanben. Enrico Caruso volt az első sztártenor.
Igaza van John Potternek, az énekes Caruso-szakértőnek, amikor azt írja, „valamennyi generáció eljut arra a felismerésre, hogy a tenor bizonyos értelemben közelebb áll a popsztárhoz, mint az operaénekeshez."
Közelebb a popsztárhoz
Forrás: wikipediaA klasszikus zenében a sztárkultusz a barokk opera színpadán, a kasztráltakkal kezdődött. Farinelli vagy Senesino fellépésén nem volt ritka a tömeghisztéria, egyesek zokogógörcsben törtek ki, mások a gyönyörűségtől levetették magukat a karzatról.
Megörökölték ezt a romantikus olasz operák tenorjai is. A Három Tenor koncert óriási sikere Domingóval, Carrerasszal és Pavarottival 1990-ben (majd az azt követő időkben) simán versenyzett a popsztárok nimbuszával.
Tenorizálta a filmvásznat
De a mozi már jóval korábban besegített a tenorkultusznak. A kölyökképű Mario Lanza tenorizálta a filmvásznat. Az olasz származású operaénekes és filmsztár éppen abban az évben született Philadelphiában, amikor Caruso meghalt Nápolyban. Anyai nagyapjának egy rakás Caruso-lemeze volt otthon, azokat hallgatta éjjel-nappal, és próbálta utánozni a tenorkirály hangját. Akkor még nem tudta, hogy élete örökre összekapcsolódik Carusoéval. 1951-ben, Richard Thorpe filmjében (Nagy Caruso) ő játszotta a címszerepet. Lanza Caruso 15 repertoárdarabját énekelte el a filmben. Az áriákat lemezen is kiadták, a korong 25 millió példányban kelt el, és persze aranylemez lett.
25 millió példányban kelt el
Forrás: www.shadeddog.comBiztos azt gondolják, a címben csak a hatásvadászat kedvéért hoztam össze Carusót Elvisszel. Nem. Elvis őseredeti hangjának és stílusának megvannak az operai gyökerei. Történetesen éppen Mario Lanza és Enrico Caruso voltak a példaképei, akiket bizonyos értelemben utánzott, főleg sajátos hangvételű balladáiban. A nápolyi zenéért meg különösen odavolt, azt se felejtsük el, hogy az It's Now or Never (1960) az O Sole Mio dallamára született, hamisítatlan operai kadenciával a végén. Caruso tehát a hatását tekintve is elképesztő sztár volt.
Pillanatfelvételek az életéből
Nagyon mélyről jött, Nápoly nyomornegyedében született. Az csupán városi legenda, hogy tizennyolcadikként ő volt az első túlélő gyerek a családban, előtte pedig tizenheten halva születtek. Valójában a harmadik volt a hétből, és egyike annak a háromnak, aki valóban megélhette a felnőttkort.
Muzikalitását édesanyjától örökölte. Nyolcévesen kezdett énekelni Bronzetti atyánál. A rajzoláshoz is tehetsége volt, sok vázlat fennmaradt tőle. Tervezőirodában is dolgozott. Gyerekként Nápoly utcáin és kávéházak teraszain énekelt pár líráért. Élete első pár új cipőjét 18 évesen vette összegyűjtött pénzből. A vendéglátós karriernek a katonaság vetett véget.
A rajzoláshoz is volt tehetsége
Forrás: wikipediaHuszonkét évesen debütált egy amatőr komponista, Domenico Morelli L'Amico Francesco című operájában. Az opera megbukott, de Caruso elindult a pályán. Egymás után kapta az ajánlatokat, rövid időn belül énekelt a Faustban, a Rigolettóban, 1895. november 29-én a Mercadante színház Traviata előadásának plakátján már szerepelt az „Errico Caruso" név.
Ki küldte? Isten?
Amikor 1897-ben Puccini személyesen hallgatta meg, hogy alkalmas-e a Bohémélet Rodolfójának szerepére, a zeneszerző állítólag így kiáltott fel: „Ki küldte, Isten?" Szóval ha meghallgatjuk vele a Che gelida manina című áriát, képet kapunk arról, milyennek képzelte Puccini a saját zenéjét.
Toscaninivel állandóan veszekedtek, de az előadások mindig tomboló sikert arattak. A rigorózus karmester, aki arról volt híres, hogy sosem tűrte az ismétlést, egy Szerelmi bájital-előadáson mégis megengedte, hogy Caruso megismételje Nemorino románcát.
Millió dalszínházban az operairodalom teljes repertoárját végigénekelte, számos ősbemutató fűződik a nevéhez. 1902-ben készültek első lemezfelvételei és ekkor lépett fel először a Covent Gardenben. A New York-i Metropolitan legnagyobb sztárja lett.
Az újságok állandóan vele foglalkoztak. Volt is mivel, szinte minden napra jutott egy-egy intim botrány, rengeteg szeretője és elképesztő kalandja volt.
Egyszer egy New York-i székhelyű, Fekete Kezek nevű szicíliai gengszterbanda megfenyegette Carusót, hogy megölik, ha nem fizet nekik tizenötezer dollárt. A bandát elkapták, Carusónak azonban üldözési mániája lett. Nem sokkal később Münchenben énekelt, ráesett a díszlet. Meg volt győződve, hogy a Fekete Kezek tették, és az évad hátralevő részében csak úgy volt hajlandó fellépni a Toscában, ha az előadás előtt a kivégzőosztag puskáit alaposan átvizsgálták.
Caruso a ravatalon
Forrás: wikipedia1921. augusztus 2-án, reggel kilenc óra körül halt meg. A feleségének annyit mondott: „Nem kapok levegőt”. Caruso hagyatékát kilencmillió dollárra becsülték. Operaénekes ekkora vagyont addig még soha nem hagyott hátra maga után.
(Címlapi kép: Origo)