Aki gyűlölte az olimpiát

Egyik kortársa, Kállay Miklós a pamflet Michelangelójának nevezte. Találóan. Mert kétségtelen, hogy Szabó Dezső (1879-1945) vérbe borult szemmel, habzó szájjal és roppant nyelvi teremtőerővel, szilaj humorral támadt minden jelenségre, személyre, ami vagy aki nem nyerte el tetszését. És mivel szinte semmit és senkit nem talált erre méltónak, hatalmas mennyiségben hányta ki magából dührohamainak írássá dermedt emlékműveit. 

A fiatal Szabó Dezső

Forrás: wikipedia

A sértődöttség Herkulese volt, a különvélemény Toldija: antiszemita, aki utálta az antiszemitákat; fajvédő, aki vitriollal higított epével támadta Németh Lászlót és általában is a mélymagyarokat; náciellenes, németellenes, Horthy-ellenes, Bethlen-ellenes, nyilasellenes, kommunistagyűlölő, ugyanakkor plebejus szellemű, aki a keresztény-nemzeti kurzust csak „görénykurzusként” emlegette. Antimodern prózaíró, viszont stiláris expresszionista. Szabó Dezsőre minden és mindennek az ellenkezője is igaz.

Az 1911-ben Tisza Istvánnak írt nyílt levélben még szinte plebejus demokratának mutatkozik. Itt szerepelnek a maga korában sokat idézett sorok: Meg kell gondolni, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni.A magyar pedagógusok végzetes elszegényedése miatt aggódó és sorsuk javítása érdekében a miniszterelnökhöz folyamodó feliratban így folytatja: „Lehet valaki valóságos leydeni palackja az idealizmusnak, ha nem eszik, meghal, és akkor bizony a hazafias érzései is vele pusztulnak. De van ennél a gyors éhenhalásnál borzasztóbb: a napról-napra való vegetálás, a folytonos süllyedés az adósságokba, a rettentő aggodalom minden darab ruháért, minden kis betegségért."

És éppen ez történt vele, aki maga is tanárként indult: 1918-ban Az elsodort falu című regénye megjelenésekor az irodalom középpontjába kerül, sikere, szellemi befolyása egyre nő, aztán a harmincas években végleg önmaga ellenzékébe szorul; 1945 januárjában, Budapest ostroma alatt éhen hal, és egy szekrényből hevenyészett koporsóban hever napokig lakása előtt, a Rákóczi téren.

Vérbeli harcos, neki elég volt valami apróság, hogy lángra lobbanjon szelleme és nyelvi képzelőereje. 1936-ban a berlini olimpia és a magyar sportolók sikerei, pontosabban azok szerinte túlzott ünneplése adott ürügyet az irtózatos szellemi vértolulásra.

1936: az olimpiai láng megérkezik a náci Berlinbe

Forrás: The Picture Desk/Cci

Az Olympiász tanulságai 

Ez a címe a pamfletnek, melyet 1936. szeptember 14-én publikált, vagyis nagyjából egy hónappal a berlini olimpia lezárása után. És meglepő, hogy noha gyűlölte a nácikat és általában is a német terjeszkedést, mivel féltette tőlük a magyar fajt, és ezért még vérbő antiszemitizmusát is hajlandó volt felfüggeszteni, az esszében egyetlen szóval sem támadja a németeket vagy magát a berlini olimpiát. Nem, ő teljes egészében ítéli el a túlzásba vitt, versennyé tett sportot.

A berlini megnyitó. Szabó Dezső: „A barom-ember, a test-ember, gép-ember lázadásai az emberi szellem ellen.”

Forrás: DPA/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Schirner Sportfoto

Mindenekelőtt az extatikus magyar hangulatot festi, letaglózó gúnnyal, fekete epével:

Ez év augusztusában csodálatos boldogságözön szakadt Pannónia zsibbadtságaira.     

De nem a gazdag termés vagy valami magyar szellemi siker miatt tört ki a láz. „Az ezeréves Hunnia néni, egyesítve a delirium tremens, a Vitus-tánc és a tavaszi csókra gerjedt kecske minden őrjöngő mozdulatát, felemelt szoknyával, hisztérikus visitásokkal táncolt egy még nem látott arányú karnevált."

Valóságos tömeghisztéria ez, már-már orgia, és tévé híján is van hol összegyűlni a drukkereknek, akik félretették minden korábbi sérelmüket, és egyetlen boldog szurkolásban forrtak össze: „A tömegek, mint márciusi szaglásra gyűlt kutyák fajfenntartásra gyúlt arccal verődtek össze a rádió hangszórói köré; a házak szélnek bontották zászlóhajukat s a Kettős Kereszt és a Mógen Dove cvikipuszit tangózott az egybezuhogott szívek fölött.”

Teljes az egység: „Az egyik állomásnál visító tömegek, himnusz, zengő miniszterek, sikoltó polgármesterek, hörgő államtitkárok, virágeső, rezesbandák.

S a végén a magyar kultúra minisztere germán térfoglalatának boldog megfeszítésével kéjes-lihegőn húzza ki a vízből a győztes magyart!”

Csík Ferenc, 1936-os berlini olimpiai bajnok úszó, „aki gyorsabban kapálózott, mint Jusa, Kusa, Nyusa a H2O-ban...”

Forrás: Wikipedia

És aztán a tézis, mely manapság sem ismeretlen számunkra: a kulturális miniszter és általában a kormány nem támogatja a magyar kultúra szegénylegényeit, de ellenben nyakló nélkül támogatja a sportot. A magyar paraszt éppen csak tengődik, az írók, festők, egyáltalán a magyar művészek nyomorognak. „És hiába a könny, a jajgatás. A boksz, a rúgás, a lihegés, a kupánvágás korszakot alkotó örömei, mint elhájasodott henteslegények elállják Hungária füleit. És nem nyúl kihúzó kéz a halál vak özönében fuldoklók felé. Dögöljenek meg, ha nem tudnak élni. Hiszen még vizipólózni sem tudnak."

Hóman Bálint. „Csík Ferencet kihúzta a magyar kultúra minisztere a vízből. Szabó Dezsőt otthagyta...", írja Szabó Dezső.

Forrás: Wikipedia

 Mi a következménye a sportkéj onániájának?

Az alaphelyzetet ismét teljes nyelvi arzenállal festi: „Kétségtelen, hogy ez a dühöngő sportőrület egyik legbetegebb, leghülyébb elficamodása a barommá visszarohanó emberiségnek."  És a folyományok is rettenetesek, egész történetfilozófiai pornográfia bontakozik ki az olvasó szeme előtt. 

Mindenekelőtt az irtózatos történelmi szádizmus.  

„Nem azóta durvult el eddig ismeretlen mértékben a közéleti harc és maga a nemzetközi politika is, amióta a közélet aranyásói, gangsterei, analfabéta kalandorai a sportéletből szakadnak a nemzetek nyakába? És az odacsődülő száz és százezernyi tömegek a sportkéj roppant onániájában a rúgásra, öklözésre, megfojtásra felkergetett vér gyilkos szádizmusával feszülnek a végső eltiprás felé.” De a következő mondat már konkrétan az álszent magyar politikai kurzusra nyilaz: „ Ó, a keresztény valláserkölcsi alapon nyugvó társadalom kiöklözi, kitapossa, kitiporja a Szelíd Krisztust a csókból fakadó ember gyermekéből”.

Csák Ibolya, olimpiai bajnok. „Ez a sportnymphománia megöli az Anyát."

Forrás: Wikipedia

Szabó Dezső meggyőződése, hogy a sportőrület, „ez a veszett testkultusz: tatárjárás a kultúra ellen s az általános kultúra gyors fokozatú leromlását jelenti. A tömegek tízezrei nem a könyvhöz, nem a Bartók-Kodály bemutatókhoz, a gondolat és szépség csodáihoz csődülnek, hanem a szuszogáshoz, a lihegéshez, a kupánvágáshoz. A közélet, a történelem izombarmok vad Olympiászává válik."

És végül a kérdés: mi a titka ennek az őrült járványnak, mik a belső rúgói? 

Az első: hogy ez üzlet, nagy-nagy üzlet.  

„Hány kis magáncsatornát lehet fúrni ahhoz a pénzzuhataghoz, mely ebből az egyetemes sportámokfutásból egybeverődik! Már pedig: a telt kassza mindenek fölött döntő érv."

A második ok szociálpszichológiai jellegű, a csőcselékek lázadása, a söpredékek államilag támogatott konszolidációja. „A társadalom két egymástól legtávolabb álló csőcselék-végének természetes szenvedélye ezek a szádizmust etető sportmutatványok. Az egyik: a taszilókrácia, a bankokrácia, harácsokrácia boldog csemetéi, a társadalom manikürözött heréi. Ide tartoznak a közélet felbirkózott kalandorai, a politika gun-manjai és selyemfiúi s a középosztály ezerféle lézengő ritterei." Ez lenne a hatalmon levők söpredéke, a politikai-gazdasági hulladékelit. 

Szövetségben a másikkal, az alul levők, a megalázottak és megszomorítottak reménytelen jelenű és még sivárabb jövőjű egzisztenciák csürhéjével: „a csatornák heréi, az alvilág dologtalanjai, a népi gangsterek, a nyomor és tudatlanság világtalan tömegei." A kettő együtt nagyjából kiteszi a fasizmus tömegét. 

„Lehetetlen, hogy az emberiség jobbik része elfogadja az új konjunktúrák becstelen vigéceinek halálos szuggesztióját”

Forrás: AFP

Mindeme borzalmak után a végső szó mégis optimista, a remény szava. „Ha most megtudnók magunkban ölni az ős irigység és kicsinyes hiúságok, az elbújó félénkségek parancsait és megteremtenők a szellemi emberek egységes táborát a szemét-ember vak lázadása ellen! Egy év alatt sarkunk alá tipornók a közélet minden kulturálatlan, vadéhségű kalandorát és Magyarországot a termő, az alkotó, a dolgozó ember boldog műhelyévé tehetnők."

Mint oly sok másban, ebben is tévedett. Ám ezt szerfölött szórakoztatóan tette.

(Címlapi kép: Mándi Imre, berlini ökölvívó olimpikon. Fortepan)