Gene Wildernek volt egy titka

Halk szavú volt, és intelligens. Volt benne valami angolos, sokáig azt hittem, brit színész. És tényleg, Nagy-Britanniában tanult színészetet. Volt benne valami Monthy Python-os abszurd vonás. Mindig csillogó és mosolygó szemei mögött robbanásra készen állt egy lőszerraktárnyi őrület. Ez volt a titka.

Nálunk a Vaklárma, az Ifjú Frankenstein, a Folt a zsákját és a Dutyi dili futottak a legjobban. Legtöbbször Richard Prior volt a partnere, akivel úgy egybenőttek, mint Bud Spencer Terence Hill-lel. A Dutyi dili máig a kedvencem, és szénné röhögöm magam, amikor Wilder cipőpasztával bekeni az arcát, és a feketék laza járását próbálja ellesni Priortól. Filmtörténeti pillanat.

Gene Wilder és Richard Pryor a Dutyi dili (1980) című filmben

Forrás: Mokép

Azt hiszem, ma a hírnév egyik biztos jele, ha valaki mémmé változik. Wilder a Willy Wonka és a csokigyár című filmből került a mémmennyországba „please, tell me more”, azaz „mesélj még” felirattal.

Senki sem tudta, hogy Alzheimer-kórban szenvedett. Nem azért tartotta titokban, mert hiú volt. A család azt mondta, azért nem hozta nyilvánosságra, mert nem akarta, hogy a gyerekek, akik Willy Wonkaként ismerték őt, karakterét összekapcsolják a betegséggel. Nem tudta volna elviselni, ha ezért akár csak egyetlen mosollyal is kevesebb lenne a világon.

A kollégák máris elárasztották a Twittert együtt érző, gyászoló mondatokkal. Mel Brooks, akinek filmjében, A producerben még Oscarra is jelölték Wildert 1967-ben, ezt írja:

„Az egyik legnagyobb tehetség volt. Minden filmünkben áldás volt, és áldás volt a barátsága is számomra."

Alan Tudyk ezekkel a szavakkal búcsúzik:

„Gene Wilder egészen más frekvencián játszott, mint a többiek. Mindig csak egy hajszál választotta el a gyengédségtől vagy a hisztériától. Micsoda eredetiség!”

Russel Crowe pedig így ír:

„A Fényes nyergek című filmet hétszer néztük meg a moziban az osztálytársaimmal. Zseni voltál, Gene Wilder. Nyugodj békében!”

(Címlapi kép: Mokép)