Tudnak sírni a tárgyak

2016.09.11. 16:11
Ugye tudod, hogy korszakalkotó tettet hajtunk végre? – kérdezte a feleségem hétfő este. Igen – mondtam –, épp most váltunk gyilkosokká. Megöltük az íróasztalt. És a hulláját lihegve kicipeltük a szobámból.

Nem ez volt az első gyilkosságunk. Kinyírtuk a töltőtollat, a golyóstollat, az írógépet, a levélpapírt, a borítékot, az LP-t, sőt már a CD-t is. Észre sem veszem, és kedvenc operámat MP3 formátumban hallgatom. Na, és akkor mi van?

Addig nincs az embernek bűntudata, amíg ezeket a gyilkosságokat kollektíve követjük el. Amíg sodródva az árral egyszerűen csak tudomásul vesszük, hogy a világ megváltozott körülöttünk, digitalizálódtunk, felköltöztünk az internetre, és mindez globális hatással van az életünkre, az aranyerünktől a barátságon keresztül a 20 éves lányunkig, aki nemrég végérvényesen elköltözött otthonról.

Tudnak sírni a tárgyak

Forrás: AFP/Miguel Medina

Hanem amikor mi magunk döntünk úgy, sodródás ide vagy oda, hogy végzünk egy-egy személyes tárggyal, amely addig szerves része volt az életünknek, akkor kezd hirtelen fájni ott belül valami. Mert valami visszafordíthatatlan és megmásíthatatlan történik velünk, és megcsap bennünket a mulandóság szele. Nem jó szó a bűntudat. Talán helyesebb a gyász. Mert minden egyes darabbal, amit hagyunk kisodródni az életünkből, meghal bennünk valami. És hát közel az ötvenhez személyes szótáramban az élet szócikk egyre inkább a múlt szinonimájává válik. Annak pedig meghatározó darabja volt a töltőtoll és a bakelit lemez, az íróasztalról nem is beszélve.

A feleségemnek is van íróasztala. Azt hiszem, biedermeier vagy valami olyasmi. Az apukájától örökölte. Szóval „antik" darab. Meg se kellett ölni, csak békésen elaludt egy napon. Többet nem ír rajta senki. Még őrzi egykori funkciójának szellemét, van rajta egy kis lámpa, tolltartó, cetlik, és sok-sok könyv felhalmozva. Valójában már csak a macska használja, azon kapja a száraz kaját.

Tolsztoj íróasztala

Forrás: RIA Novosti/Balabanov Pavel

A dolgozószoba ott van, ahol a laptopod

Azt mondják, a macska helyhez kötődik. De mi nem. A mostani harmincasok generációja pláne nem. Bármerre járok, haldokló íróasztalokat látok. Vagy csak a hűlt helyüket. Már a szó is kezd kikopni a nyelvünkből. Nem is tudom, mikor hallottam utoljára valakinek a szájából. Desktop van helyette. A legtöbben laptoppal az ölükben dolgoznak babzsákban, fotelben, kanapén. Nincsenek helyhez kötve, már a dolgozószoba is kezdi elveszíteni a szerepét. Ott van, ahol a laptopod. Már a szépíróknak sem feltétlenül van íróasztaluk. Dragomán György dolgozószobáját láttam nemrég a Könyvesblog sorozatában (hú, azt nagyon irigylem tőlük). Egy piros űrfotelből vezényli a mondatokat, amik aztán olyan világhírű szimfóniává állnak össze, hogy filmet forgatnak belőle. Nagyon király!

Könnyen odahúzható egy fotelhez, kanapéhoz

Forrás: IKEA

Szóval a feleségem a kecskelábakon pipiskedő íróasztalt lecserélte egy IKEA laptopállványra. Az IKEA-ban ugyan lehet még kapni íróasztalt, de valójában már mindet laptopra vagy asztali gépre szabták. A demószobákban is számítógépekkel mutogatják őket. És egyre több a laptoptartó és állvány, ami praktikus, kicsi, könnyen odahúzható egy fotelhez, kanapéhoz, babzsákhoz, vagyis simán alkalmazkodik az írás megváltozott kulturális mikrokörnyezetéhez.

Egy kis manuálterápia

Sokáig azt hittem, ezt a folyamatot, ami szép lassan az íróasztal halálához vezet, nem csak a virtuális világ gerjeszti, hanem vannak egészségi okai is. Például az, hogy az íróasztalt arra tervezték, hogy tollal-ceruzával írjunk rajta; a laptop vagy klaviatúra pedig olyan testtartást követel, ami egészségtelen.
Úgyhogy meg is kérdeztem egy szakembert, egy gyógytornász-manuálterapeutát, aki meglepetésemre mást mondott.

Helyes testtartás?

Forrás: IKEA

A szakember nem temette az íróasztalt, szerinte a helyes testtartás a fontos, bármilyen alkalmatosságon ülünk. Arra kell figyelnünk, hogyan tartjuk a fejünket, vállunkat, karunkat. Ha a laptop monitorja túl alacsonyan vagy esetleg túl magasan van, és állandóan lefelé vagy éppen ellenkezőleg, fölfelé kell hosszan néznünk, akkor hamar befeszülnek a nyak és váll körüli izmok. Megfájdulhat a nyakunk, a fejünk, sőt még az állkapcsunk is. Az a jó, ha a monitor szemmagasságban van, akár íróasztalon, akár laptopállványon dolgozunk.

Tudnak sírni a tárgyak

A kulturális szokások és az egészség ritkán járnak kéz a kézben. Az íróasztalomat átvittük a lányom szobájába. Lefényképeztem az okostelefonommal. A képet fölraktuk valami jófogásos oldalra, és már jelentkezett is az első vevő. Nekem is vettünk az IKEA-ban egy laptop állványt. Ülök a fotelben, az állványt magam elé húzom és ezt a cikket írom. Egy kicsit megfájdult a nyakam.

Sunt lacrimae rerum, írja Vergilius az Aeneisben. Tudnak sírni a tárgyak, így fordítja Kartal Zsuzsa. Az a szép ebben a félmondatban, hogy kétféleképpen lehet magyarítani. Az egyik variáció az, hogy a „tárgyaknak is vannak könnyei". A másik, hogy „mi sírunk a tárgyak után". Ahogy a két jelentés összesűrűsödik ebben a három latin szóban, na, az olyan... értik, ugye?

(Címlapi kép: wallpaperup)