Isaura harminc éve vette el a magyar tévénézők szüzességét

Az Escrava Isaura – ahogy az eredeti cím szól – teleregény mind a mai napig Brazília egyik legsikeresebben exportált sorozata; nemcsak Magyarországon vagy Közép-Európában, hanem a Föld összesen 80 országában rajongtak eddig Isaura történetéért. A nyolcvanas évek óta többek között Kínában, Afrika több országában, Srí Lankán, Izlandon és Törökországban is megvették a helyi tévék a sorozatot, Kínában pedig ez volt a legelső olyan széria, amelynek a főszereplője nem kínai származású volt. A Isaurát játszó Lucélia Santos színésznő még kínai filmes díjat is kapott az alakításáért. 

A sorozat szinte minden országban televíziós mérföldkőnek számított. Az amerikai kontinens kivételével a világ nagy része egészen addig nem látott latin-amerikai szappanoperát; az Esmeraldák, Mariák, Rosalindák hada mind csak a brazil klasszikus után következett.

Rabszolgasors

Forrás: TV Globo

Így utólag visszatekintve tehát teljesen egyértelmű, hogy mi, magyarok sem maradtunk ki a jóból, pedig annak idején a hazai és az európai tévés szakemberek finoman szólva is kétségek között fogadták a tengerentúlról érkező, bizonytalan kinézetű importárut. Hogy miként jutott el Magyarországra az Escrava Isaura, az egy érdekes, de hosszú történet.

A népnevelő teleregény

A braziloknak ugyanis eleinte eszük ágában sem volt megutaztatni a hazai terméket. A szériát még a hetvenes években gyártotta a brazil Rede Globo lapkiadó konszern, amelynek óriási televíziós vállalkozása ekkoriban még csak a helyi piacot árasztotta el sorozatokkal. Az Escrava Isaurát, amely az egykoron a rabszolgaság felszabadításáért küzdő író, Bernardo Guimarães regényének a feldolgozása, 1976-ban mutatták be először, a történet megfilmesítése pedig negyven évvel ezelőtt a maga nemében igen fontos vállalkozásnak számított.

Egyrészt azért, mert a regény a brazil társadalom egy meghatározó mozzanatát dolgozza fel. A 19. századi brazil császárságban játszódik, amikorra is a rabszolgák felszabadítása időszerűvé és kulcskérdéssé vált.

Másrészt pedig nem véletlen, hogy a latin-amerikai országok annyira élen jártak már az ötvenes-hatvanas években is a sorozatgyártásban: először a rádiójátékaikkal, később pedig a megfilmesített igényes irodalommal, népszerű regényekkel próbálták a kultúrát elvinni az írástudatlan emberek otthonaiba is. Antalóczy Tímea szociológus, a Szomszédok közt. Szappanoperák az ezredforduló Magyarországán című kötet szerzője az egyik tanulmányában ezt népnevelő szándékként említi. Az észak-amerikai szappanoperákkal szemben tehát Brazíliában nem a reklámbevételből származó profit volt csak a szempont, hanem az analfabetizmus visszaszorítása is.

Éppen ezért sokáig nem is volt fontos, hogy az európai és más kontinensek televíziós vásárain, ahol a különböző országok tévécsatornái megvásárolhatták a gyártótól a tévéfilmeket, megjelenjenek ezek a teleregények.

Végül Brazília lépett elsőként, és elhozta Isaurát Európába.

A nyolcvanas évek elején a Rede Globo cég egy Roberto Filippelli nevű embert bízott meg sorozatainak értékesítésével, aki, belépve az európai fesztiválokra, egészen sikeresen megmozgatta európai kapcsolatait. Az egyik ilyen kapcsolat volt a Magyar Televízió akkori Filmfőszerkesztőségének vezetője, Horvát János (riporter, televíziós személyiség, volt kubai nagykövet) is.

Horvátnak szívügye volt, hogy végre spanyol vagy portugál nyelvű filmeket is műsorra tűzzenek a tévénél, ezért kapóra jött, amikor az egyik tévés vásáron összeismerkedett Filippellivel, aki többek között az Isaurát ajánlotta fel megvásárlásra.

Magyarországon már akkor is futottak sorozatok, ám ezek elsősorban angol vagy amerikai szériák voltak (lásd: Az Onedin család), és nívós produktumoknak számítottak, minőségi színészi alakításokkal. Az azonban, amit a brazilok csináltak, hogy a gyenge dialógusokkal, a szinte már amatőrnek számító színészi játékkal, a zavaróan eltúlzott gesztusokkal akartak eladni felnőtt meséket, nemcsak Horvát Jánosnak, de a francia és a német tévéseknek is fejtörést okozott.

Belenéztem a sorozatba, és rémes volt. Nehéz volt elképzelni, hogy az a kiművelt magyar tévénéző, aki bizonyos fokig el volt eddig kényeztetve jó tévéfilmekkel, egy ilyen brazil sorozatra hogy fog reagálni.

– mesélte Horvát János, akit végül Filippelli egy zseniális felméréssel kenyerezett le. „Kifejezetten a nyafka értelmiségiek számára a Globo összeállított egy gyűjteményt azokból a véleményekből, amiket brazil entellektüellek mondtak az Isauráról. Az értelmiségi megkérdezettek általában azt mondták, hogy ők nem nézik az Isaurát, de a feleségük, anyósuk satöbbi igen. Népszerű volt az a kifogás is, hogy »éppen ez a rémálom ment a tévében, amikor az íróasztalom mellől csak egy pillanatra belenéztem a sorozatba«. A keresztkérdésekből azonban később kisült, hogy érdekes módon az állításaikkal ellentétben minden válaszadó pontosan tisztában volt azzal, hogy a sorozatban ki kicsoda. »Ez lebegjen a szemed előtt, ez így működik, ne szégyenkezzünk« – mondta akkor Filippelli nekünk, és ezzel meg is győzött minket.”

A brazil értékesítő 1985 végén a francia, a német és a magyar közszolgálati tévével megkötötte a szerződést a sorozat epizódjaira. Érdekesség, hogy míg Brazíliában 150 részes volt a teleregény, addig Európában – az itteni trendhez igazítva – egy tömörített, 26-30 részes verziót adtak el, mert az európai ember a rövidebb szappanoperákhoz volt szokva.

Az Isaura volt az első, amely elvette a magyar nézők szüzességét ebben a témában, és azóta megállíthatatlanul dőlnek be a hasonló sorozatok.

Közép-Európában elsőként nálunk láthatta a közönség a teleregényt, ezután figyeltek fel rá a lengyelek és az oroszok, Jugoszláviában pedig az Isaura volt az első sorozat, amely egyáltalán lemehetett a tévében. Horvát János szerint akkora áttörést jelentett az európai piacon megjelent brazil termék, hogy ha ő nincs, vagy nem figyel fel rá időben, a magyar tévénézők akkor sem maradtak volna le a latin-amerikai szériák kezdetei hódításáról. Szerinte fél évvel később valaki így is, úgy is behozta volna az Isaurát Magyarországra, olyan nem fordulhatott volna elő, hogy nem hallunk róla.

A Skála arca

A kezdeti félelmei sem igazolódtak be: a széles közönség itta Isaura és Leonció, a két főszereplő szavait. Már a második, harmadik vetítési hét környékén megjelentek az első paródiák a sorozatról, bár mind közül talán az Árkus József által megálmodott és Gálvölgyi János főszereplésével bemutatott szilveszteri kabaré a legismertebb. Akkoriban 4-5 millió ember nézte a monopolhelyzetben lévő köztévét, úgyhogy nagyjából ennyi emberhez jutott el Isaura története is.

A sorozat népszerűségét jelzi az is, hogy elterjedhetett a városi legenda, miszerint valakik gyűjtést szerveztek Isaura felszabadítására, és kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy tömegőrület alakult ki Lucélia Santos budapesti látogatásakor. A Demján Sándor-féle Skála Nagyáruház ötlete volt, hogy meglovagolják Isaura népszerűségét, és elhívják Magyarországra az őt alakító színésznőt, hogy kicsit promotálja az áruházat. A látogatás lebonyolítását ugyancsak a tévé intézte, de az utat már a Skála fizette. Mikor kiderült, hogy Santos a nagy hó miatt nem tud a zalaegerszegi Skála megnyitójára is leutazni, Horvát János visszaemlékezése szerint kisebb hisztéria alakult ki a csalódott dolgozók között.

(Címlapi kép: MTV)