Ezért a gyönyörű kisfilmért érdemes megállni egy percre

Jean-Luc Godard azt írta róla,

Robert Bresson a francia film, ahogy Dosztojevszkij az orosz regény és Mozart a német zene.

Megújította a filmnyelvet. A túlzásba vitt kameramozgást éppen úgy felszámolta, mint a színészt a pszichológiával együtt. Kizárólag amatőrökkel forgatott, akiket modelleknek nevezett. Filmjeire a spirituális, aszketikus és minimalista jelzőt használják a leggyakrabban.

Robert Bresson 1980-ban

Forrás: Marcello Mencarini / AFP

Alakjainak kimért, merev mozdulataira és gyötrődő karaktereinek kínzó magányára összpontosított. Hogy ezek mögött mégis mennyi a poétikus lágyság, az első látásra nem is tűnik fel. Sokszor kell megnézni a filmjeit. De valakinek (kogonada) az a hobbija, hogy rövidfilmeket vág össze teljes életművekből, és gyönyörű short movie-t alkotott „Bresson kezeiből” is. Alátette Schubert egyik zongoraszonátájának (No. 20, D 959) 2. tételét, és a varázslat máris működik.

Sokat idézik Bressontól híres mondását, amelyben „keresztény ateistának” aposztrofálta magát. Az a vicc, hogy soha senki nem erősített meg, hogy a kifejezés valóban tőle származik.

Azt viszont egy '73-as interjúban biztosan mondta, hogy „Isten mindenütt ott van. Amikor egy fát látok, Istent látom. Próbálom elkapni és közvetíteni azt a gondolatot, hogy van lelkünk, és hogy ez a lélek kapcsolatban van Istennel. Ez a legfontosabb, amit meg akarok mutatni a filmjeimben”.

Alkotásaira három élmény hatott: a katolicizmus, a művészet és egy év börtön egy német hadifogolytáborban. Ez az életre szóló tapasztalat ihlette az Egy halálraítélt megszökött című filmjét.

Másik nagy kedvencem tőle a Zsebtolvaj (1959), Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének sajátos adaptációja, amelyben tényleg a kéz a főszereplő. Bresson (1901–1999) mindig azt hangsúlyozta, hogy a gesztusok beszédesebbek, mint a szavak.

(Címlapi kép: AFP)