Márquez került az új kolumbiai bankjegyre
2016.09.07. 10:07
Múlt héten került forgalomba az új kolumbiai 50 ezer pesós bankjegy, amelyen most már Gabriel García Márquez szerepel, és természetesen pillangók is vannak a címleten.

A 2014-ben elhunyt Nobel-díjas íróról, az ország „Gabójáról” újabb gesztussal emlékeznek meg Kolumbiában, ahol a 17 amerikai dollárnak megfelelő 50 ezer pesós bankjegyen Márquez portréja mellett a Száz év magány vezérmotívumai, a pillangók is helyet kaptak. A bankjegy hátuljára az Elveszett Város (Ciudad Perdida) és az ország őslakosai, az arawak törzs két tagja került.
A megújított bankjegy biztonsági elemei között szerepel egy mikroszövegrészlet is Márqueztől, a Nobel-díj átvételekor mondott köszönőbeszédének egy darabja. José Darío Uribe, a kolumbiai jegybank vezetője elmondta: az új dizájnt ötven pályázat közül választották ki.
Nem García Márquez az első író, akinek portréja helyet kapott egy bankjegyen: 1952 és 1975 között Hans Christian Andersen a dán tízkoronáson, 1993 és 1999 között James Joyce az ír tízfontoson volt látható, 2017-től pedig Jane Austen fog a brit tízfontoson szerepelni.
(Címlapi kép: AFP)