Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Alan Rickman a halála után Oscar-díjas lehet

2016.09.10. 10:51
Az idén januárban, 69 éves korában elhunyt színészt posztumusz Oscar-díjra jelölik. 

Alan Rickmant legtöbben Perselus Pitonként ismertük a Harry Potter-filmekből. Fausti figurát testesített meg, örökké rosszra tört és - utólag kiderült - örökké jót művelt. Nem véletlenül mondta róla Harry:

A legbátrabb ember, akit valaha ismertem.

Jellegzetes hanghordozását, démoni arckifejezését nem lehet elfelejteni. Óriási színészi alakítás volt.

Alan Rickman az Értelem és érzelem című filmben

Forrás: InterCom

Rengeteg filmben játszotta az ügyeletes főgonoszt, mégsem sikerült őt beskatulyázni. A legjobb Jane Austen-adaptációk egyikében, az Értelem és érzelem című kosztümös drámában „melegszívű és szelíd katonatisztet játszott el, aki belehabarodott egy nála jóval fiatalabb, romantikus lelkületű lányba, akit az akkor még csak tizenkilenc éves Kate Winslet formált meg”.

Rickman a Golden Globe-, az Emmy- és a Bafta-díjat ugyan elnyerte, az amerikai filmakadémia díjára azonban furcsa mód egyetlen alakításáért sem jelölték. Eddig.

A brit színészt most sem a szelíd katonatiszt és nem is Piton megformálásáért terjesztenék posztumusz Oscar-díjra, hanem az Eye in the Sky (Az élet ára) című brit háborús drámában nyújtott teljesítményéért.

A filmet az Egyesült Államokban forgalmazó Blecker Street Media kampányt indít azért, hogy a filmakadémia Oscarra jelölje Rickmant és partnereit, Helen Mirrent, Aaron Pault és Barkhad Abdit - írja a The Hollywood Reporter.

(Címlapi kép: InterCom)