Már alattvalónak sem vagyunk elég jók

2016.10.19. 17:08
Látványos, mozgalmas előadást rendezett Bulgakov drámájából ifjabb Vidnyánszky Attila. Az Iván, a rettenet házmesterországa mi is lehetnénk, egy házmester pedig a 16. századi, véres Moszkvában is elboldogul.

Amikor a közéletben egymást érik az abszurd helyzetek, és egyre több ember nyomasztó hétköznapi élménye, hogy képtelen eligazodni a politikusok játszmáiban vagy a feje felett meghozott döntésekben, akkor a színházban is törvényszerűen felértékelődik a groteszk, és előtérbe kerülnek a szürreális víziók.

Ennek is köze lehet ahhoz, hogy például a Mohácsi testvérek, akik igazán magukénak érzik ezt a színházi nyelvet, az elmúlt években lettek igazi sztárok a hazai színházrendezők között – Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című drámáját is színre vitték három éve a Vígszínházban. De úgy tűnik, Bulgakov legnépszerűbb darabja annyira illik valamiféle mai közös magyar élményünkhöz, hogy most ifj. Vidnyánszky Attila is elővette, hogy vibráló, pörgős, szórakoztató előadást rendezzen belőle a Radnótiban.

Középen Petrik Andrea

Forrás: Radnóti Színház/Dömölky Dániel

A történet a kisszerű emberek kisszerű életével benépesített szűkös társasházból a 16. századi Oroszország kegyetlen és misztikus világába röpít, a Pater Sparrow által tervezett látványvilág pedig mindkét, markánsan elkülönülő korszakot egyszerű eszközökkel, könnyen érthető, mégis ravasz vizuális ötletekkel képezi le. Emiatt a látványtervezőt jóformán a rendezővel és az új szövegkönyv írójával, Vecsei H. Miklóssal egyenrangú alkotótársként tarthatjuk számon.

A pici, egyszobás lyuk, amelyben az őrület határán táncoló feltaláló, Szergej Tyimofejev (Rusznák András) dolgozik az időgépén, egyik pillanatról a másikra adja át a helyét a ködös, behavazott orosz tájnak és a rettentő cár prémbundában felvonuló udvartartásának, mikor az időgép váratlanul működni kezd. Tyimofejev lakásán éppen lakógyűlés zajlik, jelen van a házmesterlelkű házmestertől a kedélyes besúgóig a társasház minden, jobb sorsra érdemes lakója.

Iván, a rettenet

Forrás: Radnóti Színház/Dömölky Dániel

A fantasztikus utazás során pedig az egymásra megszólalásig hasonlító Iván Vasziljevics házmester és Iván, a rettenet (László Zsolt) helyet cserélnek: az egyik Iván vidáman alkalmazkodik a múlt véres mindennapjaihoz, míg a másik meghökkenve ismerkedik a jelen – illetve ebben az esetben a harmincas évek – technológiájával, és uralkodni kíván új alattvalóin.

A helycseréből fakadó komédia Bulgakovnál két felvonást tesz ki, Vidnyánszky ezt összevonta eggyé, míg előadása első felét szinte teljes egészében a társasház lakóinak megismertetésére szánja. Kell is az idő, mert a mozgalmas előadásban helyet kapott néhány zenés-táncos betét (ezeket főleg a Tyimofejev kikapós feleségét játszó Petrik Andrea adja elő), Vidnyánszky és Vecsei pedig új szereplőket is írtak a darabba. Az Amerikából érkezett, ám P. Howardként bemutatkozó cserediák (Olasz Renátó) tovább mozdítja a történetet az abszurd felé, Gazsó György szelíd, háttérbe húzódó alakításában pedig maga Bulgakov is feltűnik, hogy játékosabbá, önreflektívebbé tegye az előadást.

Rusznák András

Forrás: Radnóti Színház/Dömölky Dániel

A történet jelenideje valóban el is oldódik a harmincas évekbeli Moszkvától, hiszen nyilvánvaló, hogy a házmester-birodalom mi is lehetnénk, elvégre ez a lelkület, a hataloméhes és a hatalomnak kiszolgáltatott kisemberek játszmái most is ismerősek. A Nyugatról érkezett látogató alakján keresztül a fogyasztói társadalom (kóla! tévé!) felé való közeledés csalódást hozó ábrándjára, a Filmalapról szóló kiszólások miatt pedig akár egész konkrétan napjaink szórakoztatóipari viszonyaira is gondolhatunk, Vidnyánszkynak azonban nem igazán fontos ez a fajta aktualizálás, éppen elég, hogy az embertípusok univerzálisak.

László Zsolt

Forrás: Radnóti Színház/Dömölky Dániel

Mert Bulgakov állítása persze az, hogy a házmester Iván remekül elboldogul hatalmaskodó kényúrként a múltban, míg a cár Iván kegyetlen, de a maga módján igazságos, mi több, humánus uralkodói eszközei legfeljebb közröhej tárgyát képezhetik a jelenben. Már alattvalónak sem vagyunk elég jók, mert erkölcstelenebb és hazugabb lett a kisember is, meg az egész társadalom is.

László Zsoltnak mindazonáltal kiváló alkalmat ad rá a kettős szerep, hogy élvezettel játssza el a Bulgakov-darab legviccesebb részeit, és adja elő az új magyar szövegben Vecsei H. Miklós által fordított parádés egysorosokat. Nincs is annál szórakoztatóbb, mint amikor a cár egy behízelgő modorú táskahordozó fiú elé löttyint némi vodkát, „nyald fel, féreg!” felkiáltással, vagy a mestertolvaj által kirámolt besúgót kárpótolná különleges szőrméi elajándékozásával. László egyszerre játszhatja az alantas késztetéseinek hamar engedő, öntetszelgő házmestert és a valódi méltóságot hordozó cárt is – mindkét figurája ragyogó.

Molnár Áron, Petrik Andrea, Schneider Zoltán és László Zsolt

Forrás: Radnóti Színház/Dömölky Dániel

Az Iván, a rettenetben tehát van elég vizuális ötlet és magabiztos alakítás ahhoz, hogy végig lekösse a nézői figyelmet, a látvány és a pörgés pedig néhány megoldatlan kérdést is zárójelbe tesz. Az amerikai diák figurája elvész a második felvonásban, míg Bulgakové eleve fölöslegesnek érződik, a váltakozó hangnemek pedig néha disszonánsak: van egy meghökkentően véres jelenet, amelyet biztosan nem talál mindenki egyformán viccesnek.

De mindezen ráérünk az előadás után bosszankodni, mert közben akad elég látni- és ámuldoznivaló. Túl sokat nem érdemes elégedetlenkedni, amíg a színpadon bóklászik egy jól megtermett barna medve, az átélt (vagy csak álmodott) időutazás pedig a 2001: Űrodüsszeiára utaló, szűkössége dacára is a végtelenre nyíló színpadtérben játszódik le.

(Címlapi kép: Radnóti Színház/Dömölky Dániel)