Ősmagyar zsibvásár 1800 négyzetméteren

A kép előtörténetét Kovács Ákos, a 2014-ben elhunyt jeles kultúrantropológus foglalta össze a legtömörebben:

„Feszty Árpád és Spányi Béla 1889-ben felkereste a nagy francia forradalom tiszteletére rendezett párizsi világkiállítást, s az ott bemutatott panorámák közül Alfred Stevens (1852–1906) és Henry Gervex (1852–1929) Egy évszázad története, 1789–1889 című műve volt rájuk a legnagyobb hatással. A hatalmas panoráma, amely először ábrázolt egyetlen vásznon különböző időpontokban és helyszíneken játszódó eseményeket, 

lényegében a zsenik arcképcsarnoka volt,  

hiszen az elmúlt száz év 641 kiemelkedő francia személyisége volt látható a képen. Fesztyéket elbűvölte a hatalmas tabló, s hazatérve foglalkozni kezdtek egy hasonló kép megfestésének gondolatával. Különösen Fesztyt izgatta a téma, bár egyes források szerint először a bibliai vízözönt szerette volna megfesteni.

Az idős Jókai, bár a haja paróka, folyamatosan igazolta kései regényének címet: Öreg ember nem vén ember
MTI Fotó

Apósa, Jókai Mór tanácsára azonban elállt a szándékától, és a közelgő millenniumra való tekintettel végül is a magyar honfoglalás mellett döntött.”

Jókai végzetes szerepe

Az agg mester többféle módon is sorsdöntő szerepet játszott Feszty Árpád életében. Először is az apósa volt: Feszty a lányát, Jókai Rózát vette feleségül. Ugyanakkor vérbeli apósa mégsem volt, mivel Jókai Róza (Mikszáth a III. Róza névvel látta el az egyszerűség kedvéért) nem Jókai lánya, hanem úgyszólván unokája volt, bár még az sem.

A történet régre nyúlik vissza, egészen 1837-ig, amikor megszületett II. Róza, aki a kor ünnepelt színházi hősszerelmese, id. Lendvay Márton és sokszoros színpadi partnere, Laborfalvi Róza (I. Róza) törvénytelen gyermekeként jött világra. (Az irodalomtörténész, Beöthy Zsolt öregkorában azt állította, hogy I. Rózának még legalább négy zabigyereke volt, de eddig egyetlen kutatónak sem sikerült még ennek a felét sem bebizonyítania.)

II. Rózáról mindenki tudott, kivéve természetesen a színésznőbe nyakig szerelmes Jókait, akinek végül Petőfi magyarázta el a tényállást. Ám Jókai nem tágított, Laborfalvi Róza helyett Petőfivel szakított, és 1848-ban mégis feleségül vette I. Rózát, miközben a „törvénytelen” kislányt, azaz II. Rózát meg adoptálta. 

Jókainé Laborfalvi Róza egy 1848-as, Barabás Miklós készítette litográfián

Forrás: Wikipedia

De II. Róza ugyancsak kikapósnak bizonyult, és 1861-ben ő maga is egy törvénytelen lányt hozott világra. Az apa nem volt más, mint a száműzetésből 1857-ben hazatért Andrássy Gyula gróf, a Monarchia későbbi külügyminisztere, aki még a mi Erzsébet királynénk szívét is megdobogtatta. Ezt követően II. Róza tüdőbajban elhunyt.

Jókai véletlenül találkozott az aprósággal a lakásban, és amikor megtudta az igazat, 

előbb átkozódott, de aztán III. Rózát is a nevére vette, talán azért, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból.  

Meg hát áldott jó ember volt, ezt minden kortársa megerősíti. Röviden: Feszty ezt a „Jókai-lányt” vette feleségül.

Ennek a házasságnak majd Feszty élete utolsó szakaszában lesz jelentősége, amikor a 74 éves Jókai feleségül veszi az alig 20 éves, zsidó származású színésznőt, Nagy Bellát. A két család közt végzetesen megromlik a viszony, Fesztyék ideiglenesen Firenzébe költöznek; a festő a Krisztus sírbatétele című hatalmas méretű triptichonjától reméli anyagi és művészi helyzete jobbra fordulását. Ám csalódnia kell. És közben a Körkép is csak veszteségeket hoz, a londoni világkiállításon meg egyenesen megbukik. De egyelőre felhőtlen, sőt kollegiális a viszonya Jókaival. Vidáman kvaterkáztak a remek Bajza utcai villában, és tervezgették a képet.

Levente, Árpád fia színre lép

Már többen is kimutatták, hogy Jókainak meghatározó szerepe volt A magyarok bevonulása koncepciójának kialakításában. Sommásan szólva: a kép bizonyos értelemben nem egyéb, mint Jókai a Levente című, évtizedek óta tervezgetett, de a színházak által következetesen elutasított és végül könyvalakban 1897-ben (vagyis a Körkép bemutatása után) megjelent drámájának képi megvalósítása. Emlékirataiban Feszty Árpádné kissé kajánul írja le, hogyan fogadták a darabot barátai, amikor Jókai felolvasta: „

Halálosan szomorú, kínos este volt!

És utána megkezdődött a Levente vándorlása, ahogy III. Róza írja: „Jókai színre akarta hozni, de az igazgatók, rendezők bújtak előle; végre azt sütötték ki: nem lehet előadni, mert a Nemzeti Színháznak nincs hozzá primadonnája.” Fesztyné úgy véli, Jókai ekkor kezdett fiatalabb színésznők után kajtatni, és így ütközött bele Nagy Bellába.  

Feszty Árpád és munkatársai a körkép festése közben. Erdélyi Mór felvétele

Forrás:Vasárnapi Újság/Erdélyi Mór

Legyen bárhogy is, az tény, hogy végül a darab színre került, bár nem színházban, hanem a Feszty-körképen. Árpádék megjelenése például a következő színpadi környezetben történik Jókai képzeletében, megtartva az eredeti helyesírást:

„A Kárpátok északi hegylába. A háttérben magas bérczek emberalakú idomokkal, a népmese kővé vált óriásai. Jobbról síkság, tábori sátorokkal, melyek szekérsánczczal vannak elzárva. Elől Árpád vezér biboros sátra, hegyében a kétágú turulos zászlóval.” Ez szinte pontról pontra megjelenik a képen.

Nem is beszélve Árpád vezér leírásáról: 

„Viselete ezüst sisak, kiterjesztett szárnyú napmadárral,

vállán párduczbőr kaczagány, termetén ezüst pikkelypánczél, az alatt selyem öltöny;  

csizmája sárga szattyán, arany sarkantyúval, kardja görbe, S-alakú. Haja, bajusza őszbe csavarodó.” Árpád vezér vonásait Feszty részben önmagától kölcsönözte, bár magát a portrét nem ő, hanem egyik legfőbb bedolgozója a körképen, Pállya Celesztin festette. 

Az idős Feszty Árpád

Forrás: Wikipedia

Jókai hóbortos látomása már a kortársak egy részében is visszatetszést keltett, hiszen az olyan „ősmagyar” nevek, mint Regehű, Bűvellő, Illangó, Szemőke – nem is beszélve arról, hogy Halvaél – már akkoriban is inkább nevetségesnek tűntek, semmint hitelesnek vagy régies zamatúnak. 

A legélesebben Gyulai Pál bírálta az írófejedelem tökéletesen dilettáns nyelvészeti, antropológiai nézeteit, melyek a dráma utószavában ilyesfajta megállapításaiban borultak virágba: 

Meggyőződésem, hogy a magyarok ezer év előtt is magyarok voltak, mások nem is lehettek. A magyarok nyelve mindig magyar volt s semmi irányban meg nem mozdítható.

De a jószándékú bírálatok mit sem számítottak. Jókai ragaszkodott kényszerképzeteihez, és vejében most megtalálta az ideális játszótársat. És hát Feszty tudta, hogy Jókai pénze és hatalmas befolyása nélkül a képet aligha lesz képes tető alá hozni.

A Rotunda, a mai Szépművészeti Múzeum helyén. Itt nyílt meg a Körkép kiállítása 1894. május 13-án. A felvétel 1895 körül készült

Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára/Klösz György

Jókai minden jó szándéka ellenére is egyfajta történelmi zsibvásárt akart színpadra hurcolni, és mivel ez a színházban nem sikerült, most Fesztyt fogadta fel, hogy 1800 négyzetméteren színre vigye látomásait. Mindamellett Feszty hasonló ószeresi munkát végzett, amikor a legkülönfélébb népviseleteket gyűjtötte egybe, hogy megalkossa belőlük az ősmagyarok ruházatát, külsejét. Ennek gyászos eredményeként a Fejedelemasszony szekerére például kalotaszegi varrottas mintát pingált. Így a világ legtermészetesebb dolga lett, hogy az „ősmagyar" juhászkutyához Jókai szelid ebe ült modellt.  

Amolyan roppant lomtalanítás lesz így a Körképből;

mélyen jellemző, hogy a már kifeszített vászon előtti árokban elhelyezett valóságos tárgyak összegyűjtésekor mindent felhasználtak, ami az útjukba akadt. Így az ősmagyarok által felgyújtott szláv romok érzékeltetésére a szomszédban nemrég leégett fatelepek üszkös gerendáit vették igénybe. Miközben az egyik festő, Vágó Pál, jobb híján, a maga Istenhegyi úti kertjéből hozta a magyar „ősfüvet” az árokba. 

Rettentő siker 

A megnyitón és később a millenniumi kiállításon A magyarok bejövetele óriási sikert aratott. Sokan búcsújáróhelynek, templomnak nevezték a Rotundát, ahová minden magyarnak el kell zarándokolni. Egy újsághír szerint a debreceni látogatók Árpád megpillantásakor levették fejfedőiket, és – mintegy belső vezényszóra – elkezdték énekelni a magyar himnuszt.

A magyar Táltos

Forrás: Wikipedia

Más tudósításban azt írták, hogy ez „a legnagyobb magyar vászon, melyen valaha magyarul festettek”. Mások „speciálisan magyar ég”-ről írtak. Dankó Pista, Fesztyék kebelbarátja, a híres cigányprímás indulót írt a Körképhez. Az Ady által később Költőcske Mihálynak nevezett Szabolcska Mihály verssel köszöntötte Fesztyt. 

Pósa Lajos kissé soviniszta zöngeménye meg egyenesen új, a réginél jobb minőségű honfoglalást követelt:

...Nincs vége, nincs vége! Most is foly a csata!
Ezer év után se mienk még a haza!
Nem ül diadalmat a nemzet ős lelke:
Népeket együvé alkotó szerelme.
Ellenséges fajok tapossák e földet,
Mint az éhes farkas, mindannyi ránk törtet.
Vérszomjas fogával pusztítja nyájunkat,
Meg-megfélemlíti őrző pásztorunkat.
Hol vagy te, új Árpád? Új sereged hol van?
Foglald el, foglald el ezt a hazát jobban!

És aztán rettentő bukás

A millenniumi kiállítás bezárása után, a hatalmas látogatottság ellenére Fesztyéknek azt kellett elkönyvelniük, hogy komoly adósságokba verték magukat, és még a kép társalkotóit, festőbarátaikat sem tudják rendesen kifizetni.  

Kiútnak ígérkezett a londoni világkiállítás 1899-ben. Ám ott a kép csúfosan megbukott, ami nem csoda, hiszen a történelmi panorámák kora Nyugat-Európában már régen lejárt, a tömegek most az új csoda, a mozgóképszínház csarnokaiba csődültek. A kép akkora deficitet okozott, hogy a hatóságok zálogként lefoglalták, és ekkor már Jókai sem segített, hiszen friss házassága miatt kapcsolata Fesztyékkel végzetesen megromlott; olyannyira, hogy az agg írófejedelem kitagadta a pár évtizede örökbe fogadott III. Rózát. Fesztynek csak 1909-ben sikerült kiváltania és hazaszállíttatnia a több óriási ládában tárolt vásznat.

Az ünnepségek egyik központi elemének, a városligeti (budapesti) kiállításnak a hivatalos plakátja (Gerster Kálmán és Mirkovszky Géza alkotása)

Forrás: Wikipedia

De mivel a Rotunda helyén ekkor már a Szépművészeti Műzeum állt, új helyet kellett találnia a felállítására. Ez végül a Városliget vurstlijában történt meg, melynek igencsak kétes környezetében szinte senki sem látogatta. Noha a Bajza utcai csodálatos villát eladták, Feszty újabb adósságokba rohant; öngyilkossági gondolatokkal viaskodott. (Ami sűrűn előfordult a családban; két testvére, Ilona és István is főbe lőtte magát, és Fesztynek ugyancsak volt egy ifjúkori öngyilkossági kísérlete, szintén pisztollyal.)

1912-es nagy kiállítása némi szakmai sikert hozott, ám ez nem kárpótolt a kifizetetlen számlákért; lassan lerobbant alkoholistává züllött, és mély depresszióba zuhanva hunyt el a beteg idegrendszerének némi gyógyírként szolgáló horvátországi Lovranában, 1914. május 31-én.

A horvátországi Lovrana 1910-ben. Ezt látta Feszty utolsó heteiben

Forrás: Origo

Lánya, a szintén festő Feszty Masa a naplójában így örökítette meg apja alkonyát:

 „Ebéd után elvezettük őt a strandra, egy gyönyörű pontra. Leült kis festőszékére, jókedvében elővette vázlatkönyvét, és újra rajzolt! De nem gyógyult. Egyre jobban kezdte türelmét veszteni, egyre szomorúbb lett. De legalább ez az egy szép nap megadatott neki!”

Fesztynek végeredményben szerencséje volt, hiszen már nem élte meg a világháborút, és vele hazája és összes légvára összeomlását. És már azt sem kellett látnia, hogy a második világháborús bombázásokban a képnek mintegy a fele szétroncsolódik. Restaurált formában ma az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark része.

Ópusztaszer, 2016. június 25. Hagyományőrző íjászok egyszerre lövik ki nyílvesszőiket a tizedik alkalommal megrendezett Nyílzáporon az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Felesége az Akik elmentek című memoárjában így siratta el:

„Sokat, szépet írtak róla a halála után. De a legszebb, a legkifejezőbb ez a nyolc
rövid kis sor volt. [A vers a Borszem Jankó című vicclapban jelent meg, névtelenül.]  Ki írta? Ma sem tudom. Tán jobb is.

Színes álmoknak magyar álmodója,
Elcsillapult hát ős fantáziád!
Nagy kebelére öleli a róna
Hozzája megtért, megtörött fiát.

Sírja felett dalt kelepel a gólya,
Szebb színeket bont minden kikelet:
Örökszép álmok örök álmodója,
Jó Feszty Árpád, — az Isten veled!”

Művészetének esendőségét, és azt, hogy már keletkezése pillanatában elavult, lánya világosan látta: „Míg művészete megállt a kilencvenes évekig elért eszközöknél, addig az idő túlhaladt rajta.”

Akik manapság a Körképet ünneplik, voltaképpen nem Fesztyt, a festőművészt rajongják körül, hanem azt a Jókai-féle délibábos, monumentális hazugságként értékelhető magyar eszményt, melyet a kép megzenésített. Amely szerint Magyarország maga a földi Paradicsom vagy a Mennyország. Mindig is az volt, és az lesz.

De ha ma a hagyományőrző nyilasok képére nézünk, inkább Ady félelmetes látomása juthat eszünkbe, melyben az eltévedt magyar lovas ebből a tájból próbál kivergődni, szinte mindmáig esélytelenül:

Csupa vérzés, csupa titok,
Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.

(Címlapi kép: A magyarok bejövetele. Forrás: Wikipédia)