Eddig soha nem látott koncertfotók kerültek elő Bowie-ról és a többiekről

New York minden bizonnyal az egyik legklasszabb hely lehetett a hetvenes évek második felében, amikor minden sarkon belebotolhatott az ember valami nagyot szóló koncertbe. Egyszerre zsongott a város a punktól és a hiphoptól, miközben a Madison Square Garden arénája mellé olyan további kultikus helyek nyíltak, mint a CBGB (a Ramones kedvelt helye) vagy a Palladium (amerikai turnéján itt lépett fel először a Rolling Stones, ma kollégiumként működik).
Ezeken a helyeken az akkor 17 éves Ed Rosenbaum rendszeresen megfordult, és az biztos, hogy alig hagyott ki fontos koncertet. Legalábbis a most előkerült képei erről tanúskodnak.

Rosenbaum a mostohatestvérétől kapott Pentax fényképezőgépével gyakorilatilag végigfotózta a hetvenes évek második felét. Nem volt sajtóbelépője, nem kéredzkedett be a backstage-be, egyszerűen csak – mint bármelyik más egyszerű rajongó – az első sorokból hallgatta a koncerteket, és kizárólag innen fotózott. Így fényképezte le többek között David Bowie-t, Lou Reedet, Elvis Costellót, Blondie-t, Bruce Springsteent, Freddie Mercuryt és Peter Gabrielt.

A nyolvanas évek közepére viszont felhagyott a fotózással, és beállt portásnak egy belvárosi lakóház aljába. Évtizedeken keresztül dolgozott recepciósként, mígnem mostanában egy fiatal lakónak megmutatott néhányat a régen készült fotóiból. Mint később kiderült, Rosenbaum éppen a megfelelő személynek tárta fel fényképgyűjteményét, mert a diák beszámolt a fotókról tanárának, az Esopus Magazine szerkesztőjének, Tod Lippynek. Innentől pedig már egyenes út vezetett az Esopus kiadóig, amely most Golden Years címen egy albumban megjelentette Rosenbaum munkáit, gazdag gyűjteményét eddig soha nem látott koncerfelvételekről.
Nagyban a fotók egy részét itt tudja megnézni.
(A címlapi kép nem része a gyűjteménynek. Forrása: Photo12/Archives du 7e Art/Solaris Production/Solaris Production)