Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Radnóti kézjegyei, avagy egy költő élete és kora

2016.11.18. 14:41
Amikor Bíró-Balogh Tamás először beszélgetett Radnóti Miklósnéval, az özvegy megkérdezte, hány ajánlást sikerült összegyűjtenie. Mire a filológus büszkén vágta rá: kétszázat, mert a munka kezdetén még csak ennyi volt. Erre Gyarmati Fanni harsány kacagásban tört ki: „Az nem lehet! Miklós nem adott el annyi könyvet.”

Amiből mellékesen kiderül, hogy még a magyar irodalom aranykorában sem volt sikeres szakma a költőség.

Vegyük csak észbe, hogy egy anekdota szerint Móricz a dedikálásain kikötötte, csak annak írja alá a könyvét, aki bemutatja a vásárlást igazoló számlát.

Egy sikeres prózaíró megtehette ezt, egy költő nyilván nem. Ráadásul, mint a kötetből kiderül, Radnótinak mindössze egy alkalommal rendezett dedikálást a kiadója. Szóval már a dedikációk puszta mennyisége is irodalomszociológiai adalék.

A 2012. szeptember 8-án 100. életévét betöltő Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni

Forrás: MTI/Kallos Bea

Persze az özvegynek volt egy másik kérdése is, hogy ugyanis

mi értelme van ennek az egésznek?

A kérdés jogos, és nyilván a mezei olvasó fejében is megfogalmazódik. De aki mély szkepszissel és némi mogorva csodálkozással tekint a dologra, és nem tartja azt egyébnek filológiai önkielégítésnél, annak jusson eszébe Örkény István rendkívül epés szatírája, az Egy magyar író dedikációi. A Tá. Dé. Vé. nevű kitalált magyar író könyvbejegyzései közül elég csak e hármat felidézni:

„Ostorovics Kornélnak, a nagyszerű kritikusnak, a Goebbels prózája c. esszé szerzőjének!”

„Ostorovits Kornélnak, a Némely igekötő helytelen használata Sztálin prózájában bátor szerzőjének.”

És aztán az ostorként odacsapó slusszpoén, immár az özvegytől:

„Ostorovits Kornélnak. Férjem posztumusz könyvét önnek ajánlom, amiért búcsúbeszédében oly szépen kidom­bo­rí­totta meg nem alkuvó jellemét és ebből fakadó keserű üldöztetéseit.”

Örkény István: „Fenti gyűjtemény korántsem teljes. Még számos Tá. Dé. Vé. dedikáció rejtőzik közkönyvtárakban és magánszemélyeknél”

Wikipédia – Vahl Ottó – Körkép antológia-sorozat

Ebben szinte minden benne van, ami a két világháború közti és utáni (továbbá mai?) elvtelen, mindenhova benyaló, mindig jól helyezkedő magyar író (és kritikus) portréját kiadja. 

Vagyis valami értelme mégis akad a dedikációk összegyűjtésének. Lengyel András, a kiváló irodalomtörténész itt olvasható írásában természetesen az Örkényénél szárazabb, bár azzal némiképp összecsengő  választ adott a kérdésre. Leegyszerűsítve: a dedikáció egyrészt dokumentum, irodalomtörténeti forrás, másrészt némileg a kor lenyomata.

Mostani témánk szempontjából az úgynevezett „dedikációsorozat mint szeriális forrás” a legfontosabb. Vagyis egy szerző összes dedikációja. Ám ennek összegyűjtése gyakorlatilag lehetetlen, még az olyan szerény eladási számokkal rendelkező művész esetében is, mint amilyen Radnóti volt. (Képzeljük el, hány Esterházy-dedikáció létezik csak német nyelvterületen...) Ha ebbe belegondolunk, meghökkenünk, mekkora anyagot tár elénk Bíró-Balogh Tamás. 

Sík Sándor (1889–1963) költő, piarista szerzetes, az atyai barát; ő keresztelte meg Radnótit 1943-ban

Wikipédia – Piarista Múzeum – Koltand

Az anyag logikusan szervezett egységekben tanulmányozható. A magvas elméleti bevezető után az összes Radnóti-kötet (beleértve az antológiákat és a műfordításköteteket is) rövid leírása, ismertetése következik, aztán jönnek maguk a dedikációk, fényképpel ellátva, betűhív szöveggel leírva, ezt követi a könyvek lelőhelyének feltárása, végül a dedikációkban szereplő személyek kislexikona zárja a filológiailag makulátlan anyagközlést.

Bíró-Balogh szerint két kötetet érdemes kiemelni Radnóti terméséből. Az első nyilván a debütáló könyv, a pályára lépés aktusa 1930-ban, melynek már a címe is (Pogány köszöntő) egyfajta üdvözlet az olvasónak. Rögtön dedikált is egyet Sík Sándornak, szegedi professzorának, élete egyik legfontosabb emberének, ám ez a példány nincs meg, noha biztosan állítható, hogy létezett.

A másik érdekes sorsú kötet a közszeméremsértés és vallásgyalázás miatt elkobzott Újmódi pásztorok éneke, ebből értelemszerűen kevés példányt ismerünk. 

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

És természetesen jelképes értékű, hogy az első ismert dedikáció a Jóság című antológia kötetében Gyarmati Fanninak szól, mégpedig igen bensőségesen, amolyan prózaversként. (Ilyenkor persze eszünkbe juthat, hogy mennyire jellemző lehet a hiány is: a kései, részben titkolt  szerelmének, Beck Juditnak szóló dedikált kötetekből pillanatnyilag egyet sem vehetünk kézbe. És ez nem is baj, talán.)

Nemes Nagy Ágnes és férje, Lengyel Balázs az 1960-as években. Nekik szólt Radnóti egyik utolsó dedikációja

Forrás: Fortepan

Ugyancsak szimbolikus az utolsó dedikációk egyike, ez Lengyel Balázsnak és Nemes Nagy Ágnesnek szól, mégpedig házasságkötésük alkalmából: 1944. április 20. Már a német megszállás után vagyunk, Radnóti utolsó munkaszolgálata pedig május 20-án kezdődik. A többit tudjuk vagy legalább sejtjük. De annyi bizonyosan állítható, hogy a mélyen hívő magyar katolikust magyarok gyilkolták meg.

Végső napjait ragyogó monográfusa, Ferencz Győző így írja le:

„Szentkirályszabadjáról Veszprém, Zirc, Pannonhalma érintésével ment tovább az alakulat. Écsen huszonkét járásképtelen sebesültet két szekérre raktak, hogy Győrben keressenek számukra kórházi elhelyezést, de sem a városi, sem a szükségkórház nem fogadta be őket. Ezért a kíséretükkel megbízott Tálas András hadapródőrmester és két keretlegény Abdára hajtottak, és a Rábca folyó árterében a munkaszolgálatosokat, köztük Radnóti Miklóst, agyonlőtték.”

Mártírhalálával szinte megdicsőült, mindenekelőtt költőként. A zsebében megtalált füzet, az úgynevezett Bori notesz lapjain ott állnak a magyar irodalom legmegrázóbb versei. Az élén szereplő, többnyelvű bejegyzés is egyfajta dedikáció, mintegy az utókornak:

Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra Ortutay Gyula dr. egyetemi magántanár címére, Budapest VII., Horánszky u. 1. I.

Vas István, a beérkezett költő. Érdekes véleménye szerint Radnóti mintegy tudatosan, úgyszólván költészete kiteljesítése érdekében választotta mártírsorsát

Forrás: Fortepan

Vas István egy feltehetően 1948–49-ben írt, de csak 2005-ben, itt publikált esszéjében, melynek már címe is (A boldog költő) tartalmazza a lényeget, így jellemzi ezt a szinte evangéliumi megváltást:

„Nem tért ki sorsa elől, e kása-sors elől, hanem valami csodálatos alkímiával aranyat tudott belőle csinálni. Nincs itt bosszú, vád, még politikai állásfoglalás se, csak a háborúval és drótkerítéssel szembeállított egyetemes idill: az otthon, a szilvafa, a hitves.

Bármely fogoly magáénak vallhatná őket a világ bármely fogolytáborában.

Nem habozom leírni, hogy valami evangéliumi szépség van e versekben.”

A „kása-sors” talán nem más, mint az, amit ma a sorstalanság névvel illetünk. Ezt tette sorssá a maga számára Radnóti Miklós. Ez a gyönyörű könyv segít abban, hogy erről sose feledkezzünk meg.

Szépmíves könyvek, Atheneum kiadó, 2016, 380 oldal, 3990 Ft

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

 (Címlapi kép: Adrián Zoltán)