Ez a nő kétszer rontotta el az életét

Tom Ford első rendezését, az Egy egyedülálló férfit sokan elintézték azzal, hogy egy divattervező stílusos, ám üres hangulatfilmje. Tényleg voltak benne modoros képi megoldások, de kiderült belőle, hogy Ford nincs híján a pszichológiai érzéknek: a figuráknak volt mélységük és a színészvezetés is makulátlan volt. Ford második, a velencei filmfesztiválon a zsűri nagydíjával jutalmazott rendezése, a magyarul Éjszakai ragadozókra vadított Nocturnal Animals (Éjszakai állatok) szintén iszonyú stílusos, de sokkal letisztultabb, finomabb vizuális koncepciót követ, lélektanilag pedig kifejezetten lebilincselő, sokrétegű munka.

Amy Adams az Éjszakai ragadozók című filmben

Forrás: UIP

Az Austin Wright regényén alapuló film leegyszerűsítve az olyan - leginkább rossz - döntéseinkről szól, amelyek gyökeresen megváltoztatják az életünket, és az ezeken keresztül megnyíló alternatív életutakról. Folyamatosan a "mi lett volna, ha?" kérdést teszi fel, és bonyolódik ennek segítségével izgalmas játékba elszalasztott lehetőségek, elképzelt életek, második esélyek labirintusában. A főhős, akinek a döntései mérlegre kerülnek, egy Susan nevű nő (Amy Adams), akinek éppen kihűlőben van a második házassága (a férjét Armie Hammer alakítja), amikor első férje (Jake Gyllenhaal) elküldi neki új regényét, amit Susannek dedikált. A nő elkezdi olvasni, és rögtön úgy érzi, a könyv egykori kapcsolatuk szimbolikus krónikája.

Éjszakai ragadozók

Forrás: UIP

Michael Sheen megjelenik egy rövid jelenetben a film elején, hogy figyelmeztessen minket: az a világ, amiben a menő Los Angeles-i galériát vivő, de a saját maga által kiállított művészeket kamunak tartó Susan és barátai kéjesen dagonyáznak, koránt sem a valóság, viszont ellentétben azzal, legalább szórakoztató. Susan volt férjének, Edwardnak a regénye pedig komplett fikció, de ezzel együtt talán mégis Susannek egy valódibb életére rímel, amit a nő otthagyott. Vagy mégsem? Lehet, hogy hazugság volt már az is. Úgy is értelmezhetjük, hogy Susan maga a fikció, aki mindig újra kitalálja magát. És mindig rosszul.

Váltakozva látjuk Edward regényének megelevenedő cselekményét, Susan jelenét és azokat az emlékeit, amelyek olvasás közben eszébe jutnak, és ez a három szál gyönyörűen fonódik össze és lép párbeszédbe egymással. A képi megjelenítés pedig tökéletesen támogatja ezt: kettősségek, rímek, tükröződések, nem pontosan beazonosítható tárgyak, azaz a valóság és fikció határának elmosása jelenik meg vizuálisan is. Talán az még nem spoiler, ha annyit példaképpen elárulok, hogy a film négy hosszú, vörös hajú színésznőt is felvonultat, és el lehet merengeni egy ideig azon, pontosan milyen relációk is fűzik őket össze.

Éjszakai ragadozók

Forrás: UIP

A legfőbb vizuális eszköz persze itt az éjszaka, ami eleve a bizonytalanság terepe: amikor a regény éjjel vezető főhősét és családját suhancok kezdik macerálni az úton, nehéz eldönteni, mekkora fenyegetést is jelentenek valójában, és amikor az álmatlanságban szenvedő Susan üvegfalú házából néz ki a sötétbe, nem tudjuk, milyen árnyakat rejt a kert. És aki éjjel nem alszik, nappal is ködös, alternatív valóságban lebeg, amiben nem biztos, hogy pontosan annak látja a dolgokat, amik. A sötét itt a rendező legjobb barátja, operatőrével - Seamus McGarvey, aki sok más mellett Joe Wright gyönyörűséges Anna Karenináját is fényképezte - együtt frenetikusan használja, leginkább arra, hogy bizonytalanságban, feszültségben tartson minket.

Éjszakai ragadozók

Forrás: UIP

A feszültség megteremtése és huzamos fenntartása a film egyik legtrükkösebb húzása: lélektani-filozófiai filmjét Ford tökéletesen álcázza komótos tempójú, de végig izgalmas thrillernek. Ha ezen az értelmezési szinten maradunk, az Éjszakai ragadozók akkor is működik mint megbánás- és bosszúfilm, ugyanakkor a regénybeli aljas suttyót alakító Aaron Taylor-Johnson és a folyamatosan parahangulatot teremtő Michael Shannon figurája, és az egész általuk uralt bűnügyi szál túlságosan is ismerős. Ha Edward regényét kiragadjuk kontextusából, akkor azért ez csak egy ponyva.

Habár a cselekmény bizonyos elemeit többféleképpen is lehet értelmezni (különösen a lezárást), az nem kétséges, hogy a film üzenete lesújtó. Úgy tűnik, Tom Ford világában csak rossz döntések léteznek. A főhősök elveszítenek mindent, és legfeljebb az marad kérdéses, hogy ennek van-e egyáltalán súlya, ha minden csak fikció.

(Címlapi kép: UIP)