Ifj. Vidnyánszky Attila: Bonyolult és borzalmas helyzetben vagyunk

23 éves vagy, de kívülről úgy tűnik, már egy pár éve nagyon sokat dolgozol. Te is így érzed?

Szerintem ez a természetes a Színművészeti Egyetem után. Nekem szerencsém volt, mert Kárpátalján végeztem, és 16 évesen tudtam felvételizni. Ezért tűnhet úgy, hogy 23 évesen már sok munkám volt.

Nem fáradsz?

Ilyenkor még nem illik ilyet mondani. Nagyon sok energiát kapok a munkáimból. Az elmúlt két év azzal telt, és a következő egy-két évet is azzal akarom tölteni, hogy sokféle tapasztalatot szerezzek. Később szeretnék megragadni valahol, és egy kicsit nyugodtabb tempót felvenni.

ifj. Vidnyánszky Attila

Fotó: Polyák Attila - Origo

Tudatosan készülsz úgy, hogy még két év ebben a tempóban, aztán lehiggadsz?

Már amennyire lehet tudatosnak lenni ebben a szakmában. Lehet, hogy egy év lesz, vagy négy, de szeretnék lenyugodni és tartozni valahova.

Ha most jönne felkérés egy általad szeretett vagy tisztelt színházból, hogy legyél társulati tag, elvállalnád?

Igen. A közösség érdekel, olyan emberek, akik vezetnek, adnak, és ahol felszabadultan lehet dolgozni.

Fontosabbá vált neked a rendezés az utóbbi időben, mint a színészet?

Nem. Színészként jobban szeretek lubickolni. A rendezés egészen más fajta folyamat, komoly felkészülés, rengeteg kompromisszum és jó csillagzat kell hozzá. Hihetetlenül sokat szorongok, mikor rendezek. Ha színészként dolgozom, szebbnek látom a világot. Minden esetre egyszer összetenném a két kezem, és megpróbálnám összekötni a két dolgot.

Szeretnék lenyugodni

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha a színészetet jobban élvezed, és a rendezés görcsösebb, hogy sodródtál bele ennyi rendezésbe?

Olyan helyzetek elé kerültem, amiket muszáj volt kihasználnom. Szerencsés évem volt. Gyulán a III. Richárd bemutatójának estéjét soha nem felejtem el. Ötévesen voltam először Gyulán a beregszászi társulattal. Később ott láttam életem egyik meghatározó előadasát: A szarvassá változott fiút. Három évvel ezelőtt, mikor az egyetemmel a Zsótér Sándor által rendezett Hamletet játszottuk, eldöntöttem, ide mindenáron vissza szeretnék jönni dolgozni.

A Radnótiban most mutatták be az Iván, a rettenet című előadást, Bulgakov drámája alapján. Te választottad a darabot?

Viktor Pelevinnel szerettünk volna foglalkozni. Jó ideig úgy volt, hogy Az agyag géppuskát csináljuk meg. Végül úgy döntöttük, hogy azzal még várunk. Könnyedebb, klasszikusabb anyagot szerettünk volna. Sok keresgélés után Vecsei Miklós alkotótársammal beleszerettünk Bulgakovba, végül az Iván, a rettenetbe.

Iván, a rettenet

Forrás: Radnóti Színház/Dömölky Dániel

Hogyan fogadott téged a Radnóti társulata?

Soha nem dolgoztam ennyi „idegennel”. Megtisztelő volt, hogy életemben először rendezőként kezeltek. Eddig inkább csapatvezető voltam. Nagy utat jártunk be a társulattal, és nagyon jó találkozásaim voltak. Eddig csak szerelemmunkákon dolgoztam, a Radnótiban találkoztam először azzal, hogy nem ez a helyzet, hanem rendező vagyok, meg kell csinálnom a darabot, két hónapom van rá, tessék.

Elégedett vagy azzal, ahogy megoldottad a feladatot?

Egyáltalán nem vagyok elégedett. Nagyon sok hiányérzetem maradt a próbafolyamat végén. Sokszor egyértelműen tudtam és láttam magam előtt, mit szeretnék kezdeni egy jelenettel, de talán a tapasztalatlanságom miatt nem tudtam pontosan megfogalmazni. Sok áll azon, hogy éppen milyen hangulatba, légkörbe érkezik meg egy rendező, és kik veszik őt körül. Nincs recept, eddig nekem minden próbafolyamatom rendezőként egészen más volt. Ez volt a legnehezebb. A lényeg az, hogy amikor nézem az előadást, nagyon boldog leszek, mert teljesen őszintének érzem. Minden porcikájában benne vagyunk Miklóssal.

Eddig inkább csapatvezető voltam

Fotó: Polyák Attila – Origo

Tavaly mutatták be a főszerepléseddel készült Veszetteket, amit nagyon kevesen néztek meg a moziban. Az rosszul esett neked?

Persze, az ilyesmit nem magának csinálja az ember. Szívemen viseltem a sorsát. Szomorú voltam, hogy valamin elcsúszott, nem is tudom, hogy min.

Mi volt a legfontosabb, amit a forgatáson tanultál?

Az egyetemen szenvedélyes színházcsinálást tanulunk, ahol színészként szélsőséges utakat járhat be az ember. Egy filmnél viszont egy szigorú képletben kell megtalálnod a saját szabadságod. Tavaly nyáron volt szerencsém Sándor Pállal forgatni. Ő valami olyat tanított, mutatott meg a filmezésből, ami nagyon közel áll az én színházi lelkemhez. A Veszettek egy egészen más munka volt, komoly felkészüléssel. Goda Kriszta anyáskodó típus, rengeteget segített abban, hogy felszabadultan tudjak dolgozni.

Ifj. Vidnyánszky Attila a Veszettekben

Forrás: The Orbital Strangers Project

Most az Aranyéletben filmeztél újra, Thuróczy Szabolcs figuráját játszod fiatalkorában. Volt olyan gesztus, amit átvettél Thuróczytól?

Nem kaptam olyan feladatot, hogy nézzem meg, ő hogy játszik. A stáb és a rendezők profik voltak, tökéletesen vezettek minket, nem állítottak be gesztusról gesztusra.

Az Aranyélet fontos állítása, hogy Magyarországon irtó nehéz becsületesen élni, mert minden élethelyzet, amelyben a hősök találják magukat, át van itatva hazugsággal és korrupcióval. Ezt te is így érzed?

A gyerekkorom nagy része azzal telt, hogy mászkáltam át a határon Kárpátalja és Magyarország között. Mindent láttam, amit lehetett látni, vagy ami bebizonyítja, milyen bonyolult és borzalmas a helyzet, amiben vagyunk. Úgyhogy valószínűleg van abban igazság, amit az Aranyélet akar állítani.

Ifj. Vidnyánszky Attila az Aranyéletben

Forrás: HBO/Sághy Tímea

Egy tévéinterjúban azt mondtad, a generációnknak tabuvá, unalmassá vált a szerelem témája. Miért gondolod így?

Azzal találkozom, hogy már 15-16 éves embereket sem lehet meglepni semmivel. A mai világban nincsenek tabuk. A rengeteg impulzus, amit naponta kapunk, a mérhetetlenül sok információ, amivel bombázzák az agyunkat, pontosan afelé visz, hogy nem maradnak meg állandó értékek. Szépen lassan elszürkülünk. Azt hiszem, valami lényegeset veszítünk el éppen.

Valami lényegeset veszítünk el éppen

Fotó: Polyák Attila – Origo

Az előadásainkban ezt a lényeget szeretnénk valahogy megérteni, megmutatni. Szerintem csak csapatban, igazi közösségben lehet felszabadultan dolgozni, újrafogalmazni alapvető, elcsépelt gondolatokat. Olyan emberekkel, akik a saját bőrükön érzik, hogyan válunk érzéketlenebbé. Én csak a szerelemben hiszek. Mindenben azt keresem.

(Címlapi kép: Polyák Attila/Origo)