Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Az ő korában egy rendes költő meg van halva már

2016.11.22. 11:55
Varró Dánielt az ezredfordulón sokan zseninek kiáltották ki, költői indulása óta viszont csak egyetlen „felnőtt” verseket összegyűjtő kötete jelent meg, az is közel tíz éve. Most új, Mi lett hova? című könyvével tér vissza, amelyben a negyven felé közelítő, beérkezett költő vallomásait olvashatjuk akkor, amikor „a volna lettbe billen épp”.

Kevés olyan sikeres indulásról tudunk az újabb magyar költészetben, mint amilyen Varró Dánielé volt. A Bögre azúr kötettel számos tekintélyes kritikus és pályatárs foglalkozott, Borbély Szilárd szerint az volt „az utóbbi idők egyik leghatározottabb, legegyenletesebb teljesítménye”. A hirtelen jött sikernek, Varró sokat dicsért, virtuóz nyelvhasználatának is köszönhető, hogy a költőt hamar megtalálták a feladatok: a kétezres években több prózai és színházi műfordítást készített, és gyerekeknek szánt verseskönyveket adott ki.

„Igazi”, „felnőtteknek szóló” versgyűjteménye viszont csak 2007-ben jött ki (ez volt a Szívdesszert), most pedig megjelent a Mi lett hova? című kötet. A költői visszatérés éppen Varró hosszú hallgatása miatt válik eseménnyé. Az új kötet megjelenése egybeesik a költő életszakaszának megváltozásával: fiatal költőből beérkezett, családos szövegiparossá vált. Első pillantásra ez az érési folyamat – közönségesebben: az öregedés – provokálhatta az új kötet összeállításának igényét.

Varró Dániel 2010-ben

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az áttetsző, világos szerkesztésnek köszönhetően a könyv szinte egybefüggő „történetként”, verses regényként olvastatja magát, amelyben a lírai én sorra veszi hétköznapi élethelyzeteit, a számvetés, a beérkezettség alapélménye felől. Akkor veszi fel újra a tollat, amikor „a volna lettbe billen épp”, tehát regisztrálnia kell az ifjúság elmúlását és még egyszer (utoljára?) felidéznie a tovatűnt éveket.

Ó, hajdan mennyit kóborolt az utcán / zöld HÉV után loholva ifian – / ma már a kávéházakat szerette, / hol zsongó háttérzaj meg wifi van

– ehhez hasonló ellentéteket, a múlt és a jelenbeli életmód különbségeit lajtstromozzák a Mi lett hova? első versei. Előtérbe kerülnek a házasélet örömeit és bosszúságait taglaló szövegek, amelyek a kötet leghumorosabb pillanatait tartogatják, például a Hitvesi líra című versben: „amit főztél a céklás / répás krumplit nekem / nem eszem azt meg azzal / megetetem a macskát”.

A kötet borítója

Forrás: Jelenkor

Az életközépi összegzés persze együtt jár a Varró saját költői teljesítményére, szerepére vonatkozó reflexiókkal, hiszen a versek elbeszélőjének eszébe ötlött, hogy az ő korában / egy rendes költő meg van halva már.Önmagára „egyszerű szívű” költőként tekint, akit sokkal jobban izgat a versbeli megnyilatkozás, mint az, hogy magvas gondolatokkal hozakodjon elő. „A versidomok szerelmese volt ő, / egy mániákus verslábfetisiszta” – állítja önmagáról, miközben hozzáteszi, hogy nem akarja közéleti véleményekkel vagy metafizikai távlatokkal terhelni olvasóját, belőle „teljesen hiányzik a közléskényszer”.

Varró Dániel 22 évesen

Forrás: AKG

Igen ám, de mintha a hétköznapi, efemer, helyi érdekű történéseket, kis érzéseket megéneklő Varró is több hangon szólt volna a pályanyitó Bögre azúrban. Nem hinném, hogy egy negyvenhez közelítő férfinak kevesebb dolog jutna eszébe az őt körülvevő kisvilágról, mint egy húszéves fiúnak. Most mégis túl könnyen összefoglalható, megragadható az, hogy milyen témákat érint a Mi lett hova?.

Ráadásul a költő mutatványai immár bejáratott stílusgyakorlatok. Egyértelmű, hogy Varró továbbra is a magyar költészet legtehetségesebb stílusművészei között van, vagy másfelől nézve egyike azon szerzőknek, akik a legközvetlenebb, legelevenebb kapcsolatban vannak számos költői hagyománnyal. Új kötetében is újraír, parafrazeál konkrét verseket (József Attilát a Harminckét éves múltamban, Petőfi Sándort az Unokaöcsémnek soraiban), játékosan utal a Rómeó és Júliára vagy a Kékszakállú-legendára, és saját költői indulásához is visszakanyarodik az Újabb változatok egy gyerekdalra ciklusában.

Az 1999-es Bögre azúr kötet borítója

Forrás: Magvető

A konkrét szerzők és művek mellett ismét felfedez ritkán használt versformákat és szerepeket, sestinát és bujdosóéneket ír, és csak a legritkább esetben érezni, hogy ezekben a versekben csak a forma érdekes, és semmi más (a Haiku sajnálatosan ilyen). A költői én számára középkorú férfiként is a versek, a versformák nyújtanak vigaszt, identitásképző erőt jelentenek neki: nem e megtartó vastraverz / a vers jenő csupán a vers?

A ritkán nyilatkozó, kevés fellépést vállaló Varró költői alkatától szokatlan, hogy kritikusainak is üzen. Mintha az utóbbi évek hallgatását rosszalló véleményekre vagy a Szívdesszertet ért negatív kritikákra is reflektálna néhány szövegrész. Saját költői világát eleve mostohának tartja a kritika szempontjából: a költői lant, „mely mint köztudott, nehéz, / de legkivált övé nehéz, a könnyű, / mit minden jöttment medvebocs lenéz”. A „komoly” lírát számonkérő kritikusokat el is küldi a fenébe: „bekaphatják meg a vájtfülű úgynevezett vájtfülű neomodern / posztavantgárdon nevelkedett magukat állati okosnak / képzelő de a költészettől ugyanúgy mindenfélét elváró / olvasók akik meg pláne bekaphatják ők is nyugodtan.”

Varró Dániel 2010-ben

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A legutóbb idézett vers, a kötet végén olvasható Minden olyan mint minden több szempontból a gyűjtemény csúcspontja: terjedelmét tekintve (tízoldalas) és formaválasztásában (szabadvers, amit vagy húsz éve nem írt a költő) is különleges, a „komoly mondanivalót” pedig zömében ide tartogatja a szerző. Amire persze ironikusan fel is hívja a figyelmet: „és az élet olyan (most meg fogom mondani milyen az élet) / az élet olyan mint az a várakozás amit ez a félmondat / kelt és amit aztán soha semmi nem tud megnyugtatóan / beváltani.”

A baj csak az, hogy minden játékosság, irónia és a saját költői szerep tisztázása ellenére úgy érezhető, Varró nem mutatja meg magát igazán, bezárul imádott versformáiba. Alanyi költészetet művel – szemérmesen, ezt az ellentmondást pedig csak úgy lehetne érvényesen feloldalni, ha a privát hétköznapokról szóló megfigyelések hirtelen közérdekűvé, távlatosabbá nyílnának. De Varró megelégszik az utcai tapasztalatok és a technológiai nyelv beépítésével, időnként kissé erőltetett eredménnyel (például amikor „a szégyenérzet gíroszillatáról” ír, vagy arról, hogy „rég látott feleségét felszkájpolá”).

A kötet a védőborító alatt szép kék

Forrás: Unikornis

Az összbenyomás vegyes: megnyugodhatunk, Varró Dániel – a róla szóló cikkekben és a Mi lett hova? fülszövegében is emlegetett, gügyögő „varródanizástól” búcsúzzunk el – továbbra is költői arzenálja teljes birtokában van, formaérzéke és kísérletező kedve cseppet sem kopott, és még mindig feladatának érzi, hogy közelebb hozza a mai olvasót egykor volt költészeti hagyományokhoz. De a formai sokszínűség dacára a versek világa mégsem igazán gazdag, nyoma sincs titkoknak, mélységeknek és magasságoknak.

A fiatalkori versek még több téttel bírtak, pedig a költő ugyanaz maradt. Önmagára vonatkozó megállapítása így inkább reménykedésként olvasható:bár gyűl a szürke szerteszét, / fejem fölött a kerge-szép / azúr / az úr.

Jelenkor, 116 oldal, 2999 Ft.

(Címlapi kép: MTI/Kollányi Péter)