Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Képzeletben végigette a holokausztot

2016.11.29. 09:00
A holokausztot túlélő Hédi történetéből szépen kirajzolódik, hogyan élheti túl valaki a legborzasztóbb dolgokat is, ha szenvedélyesen szeret valamit. A zsidó asszony esetében például a főzést, ami különös értelmet nyert egy olyan koncentrációs táborban, ahol éheztetési kísérleteket végeztek a rabokon. Czingel Szilvia Szakácskönyv a túlélésért című könyvéből a Gólem Színház készített harapnivalókkal körített színdarabot, amelyet havonta játszanak a Kőleves étteremben. Legutóbbi előadásukat mi is megnéztük. 

Egyél még egy kicsit! Ne egyél már annyit, megfájdul a hasad! 

Legkorábbi emlékei között biztos mindenkinek szerepel valamilyen ételhez kötődő történet. Nemcsak azért, mert naponta többször is eszünk, hanem mert az étel egészen korán összekapcsolódik a fejünkben a közös főzés örömével vagy a terített asztalt körbeülő családdal. Ezért végül is az sem olyan elképzelhetetlen, ha valaki ételreceptek felidézésével igyekszik túlélni a koncentrációs tábort.

2013-ban igazi bestsellerré vált itthon Czingel Szilvia Szakácskönyv a túlélésért című könyve. A szerkesztő hét éven át interjúzott holokauszttúlélőkkel. A személyes tragédiákon túl a zsidók két világháború közötti életvitelére is kiváncsi volt. A könyv az egyik interjúalany, név szerint Endrei Istvánné életéről és a lichtenwörthi lágerben eltöltött fél évéről szól. 1944 novemberében, a háború utolsó hónapjaiban deportálták Budapestről az osztrák koncentrációs táborba. Itt nem volt gázkamra, viszont kiéheztetési kísérletet végeztek a rabokon.

A korábban szenvedélyesen főző asszony pedig a túlélés sajátos módját választotta: amikor éppen nem dolgoztatták őket, ötödmagával együtt emlékezetből főzött. Öt különböző társadalmi státuszból kiragadott nő, köztük kalapkészítő és Rotschild Klára szalonjának legszebb zsidó manökenje együtt kaparták egy kis füzetbe a felidézett recepteket. Többnyire  olyan zsíros, nehéz ételekről álmodoztak, mint amilyen a kolozsvári rakott káposzta vagy az olaszosan készített makaróni. A tábor felszabadítása után nemcsak Endrei Istvánné Hédi, hanem csodával határos módon a receptes füzet is épségben hazakerült. Ő maga soha többé nem nyitotta ki, az interjúk során derült csak ki a létezése.

Hédi nappalija és ízei a Kőlevesben (Nagy Mari)

Forrás: Gólem színház

Az idős asszony emlékeiből és receptjeiből készült könyvet állította színpadra a Gólem színház egy sajátos, több fogásos kamaradarab formájában, amelyet havonta játszanak a Kőleves étteremben. Alkalmanként csak 30-40 ember tudja megnézni az előadást, mivel a vendégek Hédi nappalijába ülnek be, egy nagy családi asztal köré. Az idős asszony pedig fokozatosan vezeti be őket saját ízei világába. Kiderül, hogyan tudja a fogorvos egy életre elvenni az ember kedvét a lúdláb tortától és hogy miért jó vendégség előtt belenyalni a házi lekvárba.

Közben pedig a nézők is kapnak kóstolót. Előételnek például kalácsot lekvárral. Az ételosztás és kóstolás jól bele van koreografálva Hédi egy-egy életszakaszába (a koncentrációs táborról szóló rész alatt például marharépát öntöttek elénk egy vályúba), mégis kicsit gyenge pontja az előadásnak, hogy a gyermekkort idéző frissen sült házi kalács helyett bolti ízeket kaptunk. Mert a történetek mellett ebben az előadásban fontos szerepe lenne az ízeknek is. Az már más kérdés, hogy bizonyos részeknél az evés az utolsó, ami eszébe jutna az embernek.

Például amikor tetűvel küzdenek, vagy az éhezéstől és vitaminhiánytól elkezd csomókban hullani a báli ruhában elhurcolt Rotschild-modell haja.

Más részeknél pedig pont a rossz ízeknek van helye. Például az egyik utolsó fogásnál, a szocialista konyhát időző hideg rántott parizernél, sótlan rizzsel. Szóval arra senki ne számítson, hogy eszik egy jót, miközben színdarabot néz, a jó és rossz ízek itt inkább a történetbe való belehelyekedést segítik, hol jobban, hol rosszabbul. 

Enni alig kaptunk. Ha adtak egy kenyeret, akkor a közepébe belevágtunk egy szöget és krétával, spárgával – ami volt – egyenlő részekre osztottuk. Éjjelre beraktuk a párnánk alá, ami megmaradt. Az már állati ösztön, hogy sokan ellopták a másik kenyerét. Ilyenkor keserves sírásra ébredtünk éjjel"

– mondja monológjában a Hédit alakító Hay Anna.

Egyre zsírosabb ételeket főzött képzeletben

Forrás: Gólem színház

Életét az egyik ételosztó zsidó férfinek köszönheti, aki egy kicsit mindig többet adott a tálkájába. Közben pedig a receptfüzetbe és az emlékeibe kapaszkodott, és egyre zsírosabb ételeket főzött képzeletben.

Amikor felszabadították a tábort, láttuk, hogy tele vannak étellel a raktárak. Minket meg éheztettek. Sokan azért haltak meg, mert azonnal nekiestek a felhalmozott ételeknek, legyengült gyomruk pedig nem bírta a nagy terhelést.

A koncentrációs táborból hazatérve a fiatal Hédinek is diétáznia kellett. Annyi éhezés után hiába adta volna fél kezét is oda egy jó falatért, még hónapokig ágyban, kímélő ételeken kellett erősödnie.

Az 56-os forradalom idején egy budapesti cukrászdában dolgozott, amikor az egyik ávós tisztet felakasztották egy lámpaoszlopra. Újra kitört a pánik a zsidók között, Hédi is hallott olyan skandálásokat az utcán, hogy „most befejezzük, amit Hitler elkezdett, mocskos zsidók mind megdöglötök”. A cukrászda zsidó tulajdonosa annyira megijedt, hogy azonnal bezárta az üzletet és külföldre szökött a családjával.

A történetnek ezen a pontján a nézőket is megkínálta

Forrás: Gólem színház

A forradalom leverése után nem sokkal Hédi Szegeden kezdett új életet zenész élettársával. Egy kantinban helyezkedett el szakácsként és a történetnek ezen a pontján a nézőket is megkínálta egy tipikus szocialista menzaremekkel: hideg rántott parizerrel és sótlan rizzsel, mert hogy általában csak A menü volt, a B és a C gyorsan elfogyott.

Egész élete az ízek és a sütés-főzés köré épült, mégis, az idős asszony úgy emlékszik vissza az előadás végén, hogy mindössze egyszer sikerült életében egy jót ennie. Bécsben egy kirándulás alkalmával, ahol véletlenül két Sacher-tortát hoztak ki neki. Az íze azóta is megmaradt a szájában, de talán nem is a torta volt annyira jó, hanem a szabadság érzését és a napsütést élvezte annyira akkor a bécsi kávéház teraszán.

(Címlapi kép: Gólem színház)