Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Sajtó alá rendezett koituszok

2017.02.05. 08:41
Nem kérdés, hogy Csáth Géza egyike volt a magyar irodalom legkülönösebb figuráinak. Naplóiban dokumentált élete olykor érdekesebb, mint irodalmi teljesítménye. Zseninek indult, tehetségként folytatta, roncsként végezte.

Szellemi és testi hanyatlását unokatestvére, Kosztolányi Dezső írta le a legtapinthatóbban:

„A szer beadagolása után többnyire olvasmányaiba merült, melyeket utóbb nem is válogatott. Egy silány újságcikk, vagy egy középszerű regény, teljesen kielégítette ilyenkor. Éles kritikája nem működött. Amit ebben a lelkiállapotban olvasott, azt benépesítette morfiumos képzeletével, mint a kisgyermek a rossz gyermekversikéket. Ő, aki valaha Puccinit elsőül fedezte fel a magyar közönségnek, és imádta Strauss Richárdot, egy alkalommal eljátszott nekem egy utcai kuplét. Nagyon dícsérte és fejtegette a szépségeit.” 

Kosztolányi Dezső: „Az igénytelenség volt az első jel, mely tragédiájára figyelmeztetett...”

Forrás: Hello world / Wikipédia

„Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanú-testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta és szíjakkal kötötte át a lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Mint orvos, figyelte magát és kísérletezett testével.

Váltogatta a mérgeit, a morfiumot a pantoponnal és az ópiummal, de akár a hínárba került úszó, egyre jobban belebonyolódott. Hogy a soványító morfiumot ellensúlyozza, hízókúrát használt arzénnel, minek következtében a fölismerhetetlenségig meghízott.

Aztán, hogy lefogyjon, nyomban ebéd után hánytatót vett be. A tűrhetetlen fizikai rosszulléttől sarkallva, egyszer-másszor elhatározta, hogy leszokik a szenvedélyéről és bezáratta magát egy szanatóriumba. Ez azonban aféle jámbor öncsalás volt.” 

A végkifejlet közismert: 1919 nyarán a bajai elmeosztályon ápolták, innen megszökött, több lövéssel szinte kivégezte a feleségét, az ismételt ápolásból megszökött, végül szeptember 11-én a szerb határnál elfogták, de pantopont ivott, és belehalt a mérgezésbe. 

A pályakezdés viszont káprázatos volt

Csáth jogos öntudattal számol be róla 1913-ban megjelent önéletrajzában: 

„Mint nyolcadikos gimnazista elküldtem Bródy Sándornak, a Jövendő akkori szerkesztőjének egy novellámat. A Kályha volt a címe. Válaszolt rá. Azt írta, hogy küldjek mást is, »jót, sőt feltűnőt« vár tőlem. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Nem sokáig tehettem. Jött az érettségi, azután az orvosegyetem. Másfél évig csak az anatómiának és az élettannak éltem. Egy napon azonban mégis ráhatároztam magam, hogy kopogtatok a Budapesti Naplónál.

Abban az időben ez a lap az ifjú magyar irodalom harcoló gályája volt. Vészi József és Kabos Ede szerkesztése alatt itt szerezték meg igazi formájukat Ady Endre, Bíró Lajos, Kosztolányi Dezső, Lengyel Menyhért. Vészi József és Kabos Ede mint nagyszerű, fáradhatatlan trénerek vezették a vasizmú bajnoki csapatot. És befogadtak a csodás atléták közé.

Hogy mennyire sokoldalú tehetség volt, az ugyancsak az önéletrajzból derül ki:

„Festő akartam lenni. Bizarr színkeveréseimet és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette, és elégségest adott. Annál nagyobb volt az elégtételem, amikor egy szegedi kiállításon Rippl-Rónai pasztelljeiben igazolást láttam mindannak, amit rajzolásról, festésről magamban elgondoltam.

Ugyanígy jártam a dalaimmal is. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, asszimetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök.

Később azonban, amikor Budapesten először hallottam Debussyt, ugyanaz a nagy öröm volt részem, mint Szegeden, mert bizonyítva láttam, hogy amit megsejtettem – az a modern művészet.”

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső, Csáth feltétlen hívei

Forrás: Picasa

Igen, valóban az volt, és Csáth teljes erővel vetette bele magát a modernség izgalmaiba. Ráadásul nem volt egyedül, hiszen nagyjából ekkor kezdte pályáját Ady és Bartók is. (Hogy utóbbi koncertjeiről Csáth írta az első rajongó kritikákat, az szinte természetes.) Az 1908-ban kiadott novelláskötete, A varázsló halála már tartalmazza mindazt, amiért ma is olvassuk a műveit.  Fülledtség, kissé romlott erotika, természetimádat, zeneiség a prózában, a nyelv szinte  túlcsorduló érzékisége, rettenthetetlen bátorság, úgyszólván vakmerőség a tematikában – mindez vad forradalmiságként hatott.

Első köteteiről Kosztolányi és Karinthy írt lelkesen ünneplő recenziót. És nem volt megállás, Csáthot ekkoriban teljesen megszállta a teremtés vágya, a harmadik, Délutáni álom című 1911-es kötetében ott szerepel az Anyagyilkosság, feltehetően a magyar irodalom egyik legkockázatosabb novellája. És sajnos ott az Ópium is, a kábítószerélvezet első komoly ábrázolása irodalmunk történetében. És egyben Csáth eljövendő életének jóslata.

Szabadka, Csáth szülővárosa 1901-ben

Forrás: Fortepan/SK

De még mindig volt egy újabb csúcs, 1911-ben megírta és 1913-ban publikálta jelentős pszichoanalitikus munkáját, melyet mi az Egy elmebeteg nő naplója (Magvető kiadó, 1978), mi tagadás, jól csengő, de mégis erősen félrevezető címen ismerünk. A kötetet Csáth az eredeti polgári nevén, azaz Brenner Józsefként publikálta, mégpedig ezzel a címmel: Az elmebetegségek psychikus mechanismusa.

G. kisasszony története persze legalább annyira szépirodalom, mint lélektani esettanulmány, noha kivívta Freud legjobb magyar tanítványa, Ferenczi Sándor elismerését is.  A fényesnek induló pálya valahol ezzel a kötettel ért véget. De még volt hátra 6 irtózatos év.     

Az ártatlanság kora 

A most megjelent kötet,mely az 1906–1914 között keletkezett, eddig részben kiadatlan naplókat tartalmazza (Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály bámulatos filológiai munkája), izgalmas, sőt izgató, ugyanakkor roppantul lehangoló, mi több, nyomasztó olvasmány. 

Stubnyafürdő, Csáth erotikus tombolásainak egyik fő színtere

Forrás: Unikornis

Az első szakasz nagyjából az ártatlanság időszaka, akár a szó szoros értelmében is. Csáth, a későbbi nagy kan ekkor még majdnem szűz. Meghökkentő, hogy mennyire gátlásos, és ez olykor impotenciába torkollik. De ez egyelőre nemigen zavarja, virgoncul fickándozik a különféle lupanárok (magyarán: kuplerájok) lánykáinak szerfölött bohém és helyzetükhöz képest meglepően gondtalannak tűnő társaságában. Legfőbb apródjai az öccse, Dezső és egy másik Dezső, akit itt mindenki csak a Dide névvel illet, és akit mi Kosztolányi Dezsőként ismerünk. De még ő is csak most kezdi a budapesti éveket. Csáth ír, tanul, kávé- és bordélyházba jár, nagy terveket sző, amire minden alapja megvan. Nekrológjában Karinthy amolyan varázslatos Jókai-hősnek látja az ifjút, és ez alighanem találó jellemzés. 

Az erotikus főkönyvelő

A fordulat nagyjából a fürdőorvosi tevékenység megkezdésével áll be 1910 táján (és ekkortól datálható morfinizmusa is). Csáth lassan egy főkönyvelő pedantériájával és egy író érzékletességével ábrázolja különféle koituszait az úrinőkkel, a szobalányokkal és a gyógyfürdői személyzet egyéb tagjaival, és noha eleinte egy erotikus regény terve áll e mögött, a rengeteg listázás, a koituszok számának pontos feljegyzése lassan átcsap egyfajta kérkedésbe, önigazolásba. Kényszeres bizonyítási vágy lesz belőle.  

Csáth egyik erotikus rajza a kötetben

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Álljon itt az egyik legszaftosabb jelenet: 

„A szobaasszony! Egy 36 éves, testes, nagy orrú nymphomániás nő volt ez, a szobalányok kerítőnője, óriási seggel, kissé lógó, de szép mellekkel, egészben mesteri megromlás és bársony sima, rózsaszín bőr. Brutális egészsége és rémes érzékisége, amely egy bacchánsnőére emlékeztetett, keltették fel figyelmemet. Júl. 19-én történt, hogy szobámban egy délben elfogtam. Az ajtót bezártam, és miután tudtam, hogy pénzsóvár, átadtam neki 10 koronát. Egy perc múlva már feküdt. Rémes élvezettel dolgozott. A lábait a plafonra irányította, és óriás seggét, széles combjait övemnek támasztotta. Az orgazmus, amit nyújtott, jelentékeny volt.

Aztán egy trió, ezúttal szobalányokkal: 

„Legemlékezetesebb, azaz egyedül emlékezetes volt ezek közül, amikor a másik kis szobalánynak, az akkor beteg kis Margitnak füle hallatára szálltam meg Karolint. Margit esdve kért, hogy ne tegyem, azonban nem tudtam ellenállni a helyzet sajátságos varázsának, és behatoltam. Karolint is izgatta a különös és kegyetlen trió, és a legjobbat nyújtotta, amire csak képes volt. Karolin szokásos csúfolódásai között – »jegesmedve, szemérmetlen ember« stb. – és Margit halk zokogásától kísérve hagytam el a szobát.”

Újtátrafüred. Fürdőorvosként Csáth itt ismerte meg későbbi feleségét, Jónás Olgát

Forrás: Fortepan

De a leendő feleség, Olga is roppant kéjeket okoz, Csáth egyszer amolyan Wagner-hősként teszi magáévá:

„Mint a menekülő Wälsung ivadék, Siegmund, messze előresiettem, keresztülgázolva a ledöntött fenyőtörzseken, míg Olga, karján a kendőjével, a belső izgalomtól rogyadozó térdekkel csetelve-botolva követett. Leterítettem a zöld kendőt, ő gyorsan lefeküdt, felemelve a szoknyáit. Elém tárult tiszta, feszes, csipkés nadrágja, jól simuló, áttört, magas harisnyája. A harisnya és nadrág határán a kétujjnyi, széles meztelen combszegmentum. Azután szétnyitottam a hófehér nadrágot, és szinte szédülve a harsogó örömérzéstől, simogattam meg pinácskájának szénfekete, dús szőrzetét.”

Embergyűlölet, öngyűlölet, undor, összeomlás

Az első adag, 1910-ben bevett morfium óta mind Csáth Géza, az író, mind Brenner József, az orvos élete súlyos válságba került, amit csak fokozott az 1914-ben kitört világháború. És különös módon a házasság is, melytől az író és az orvos is megváltást remélt.

A régi Kálvin tér, itt találkozott Csáth rendszeresen Olgával, és a térről írta az egyik legérdekesebb novelláját, jó hatvan évvel a francia „nouveau roman” előtt...

Forrás: Origo

A szex lassan undorítóvá válik, és egyre jobban iszonyodik önmagától is. A legijesztőbb naplóbejegyzés talán ez, 1913. január 31-én:

„Mérhetetlenül undok, megvetni való élet ez. Oly undok, gyenge és szánalmas vagyok, hogy valósággal csodálkoznom kell Olgán, hogy még szeret, és nem csal meg. Hogy nem undorodik
még végképp gyenge, fátyolozott hangomtól, cinikus és töpörödött penisemtől, ványadt
pofámtól, szellemtelen beszédemtől, impotens, munka nélküli életemtől, gyanús egzisztenciámtól... 

Azt hiszem, büdös is vagyok, mert a szaglásom romlott lévén, sem a rosszul kitörölt seggemnek, se az odvas szájamnak a szagát nem érezhetem. 

De olykor még feltámadnak a vágyak, remények, Csáth nem akarja feladni.

„Tehetségemben bízom, és kitartással eredményt fogok elérni. Még mindig látom és előttem van az irodalmi világsiker, egy könnyű és fényesen dotált fürdőorvosi állás, szép hotelben terasszal, fehér teniszcipő, jó szivar, finom hálószoba, elképesztően elegáns rendelő, könyvek, finom, nem szorgalmas, de mindig előrehaladó irodalmi működés, zene, harmincöt éves kor körül az első opera vagy némajáték teljes nagyzenekari apparátussal, München, Párizs, utazások, német premierjei a színdarabjaimnak, később gyermeket...”

Ótátrafüred 1906-ban. Fürdőorvosi fénykorában itt paráználkodott a különféle lányokkal-asszonyokkal Csáth

Forrás: Origo

Persze azonnal jön a letörés, a végső depresszió, ismét listába szedve, mint oly sokszor a naplókban:

„Rendesen még idő előtt, 3-4 órával az első adag után veszem a másodikat. Ez rendesen 20-30 percig tartó euphoriát ad, azután ismét jő a legszánalmasabb, legnyomorultabb közérzés, amelyben:

1.) Minden emberi cselekedet iparkodás, szorgalom, munka kinevetni- és gyűlölnivalónak tűnik fel. 2.) Minden beszéd fárasztó és buta. 3.) Minden terv kivihetetlen és rettenetes. 4.) Minden nagyszerű, szép és nemes elérhetetlen és céltalan.”    

Igen, élete utolsó szakaszába lépve Csáth Géza – öngyűlölő önjellemzése szerint – már csak egy „szomorú basznok” volt. Vagy már az sem.

Csáth Géza: Úr volt rajtam a vágy. Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1906–1914. Magvető kiadó, 2016, 473 oldal, 3990 Ft

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

 

(Címlapi kép: Csáth Géza, Forrás: OSZK)