Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Bűnbe fojtjuk az ünnepeket

2016.12.27. 16:47
Ha azt mondom, karácsony, feltehetően nem bukásra ítélt gengszterek, bomlott elméjű gonosztevők és kiégett, cinikus detektívek ugranak be a többségnek. Egy elkötelezett noirrajongóval viszont már más a helyzet, hiszen akad pár klasszikus bűnfilm, amely a szeretet ünnepén löki földi pokolba a szereplőit. A bűnök sokkal sötétebben ragyognak, ha közben karácsonyi dalok szólnak a háttérben. 

Christmas Holiday (1944)

Nem tudok más olyan film noirról, amely teljes egészében szenteste játszódna, Robert Siodmak noir románca viszont aznap indul és aznap is ér szomorú véget. A reményteljes kezdet – amelyben egy tiszta tekintetű fiatal katonatiszt indulna eltávra menyasszonyához – és a halálos vég között azonban egy szerencsejáték-függő, amorális gazember és átvert feleségének története elevenedik meg.

Ritka eset, hogy az Ének az esőben táncos kedvű sztárja, Gene Kelly gonosz szerepben látható, de nemcsak miatta vagy a szintén könnyedebb filmekkel ismertté vált, mára jobbára elfeledett Deanna Durbin miatt érdemes megnézni a filmet, hanem elsősorban azért, mert a Christmas Holidayen kívül még hat másik pazar noirt rendező Robert Siodmak az egyik legrutinosabb, legtehetségesebb szakember volt azoknak a hollywoodi filmeseknek a sorában, akik a negyvenes évek második felében kimunkálták a noir műfaját, sötét világlátásukkal pedig szinte minden más műfajt is sikerült megfertőzniük egy időre. Oké, a Christmas Holiday azért nem annyira szuper, mint a szintén Siodmak rendezte Gyilkosok, de azt remélhetőleg úgyis mindenki látta. (KB) 

Asszony a tóban (1947)

Ha valakinek esetleg gyanús volna, hogy Raymond Chandler híres regénye nem is télen játszódik, nyugodjon meg, mert teljesen igaza van. Az ennek alapján készült film cselekményét viszont áthelyezték nyár közepéről karácsony idejére, hogy még jobban kidomborodhasson a sztori szívében bűzölgő ellentét, amely az eredendő emberi gyarlóság és a mindent belengő ünnepi hangulat között feszül. Már maga a főcím is erre a kontrasztra hajaz: az alkotók nevét karácsonyi üdvözlőlapokról olvashatjuk le, ám az utolsó kártya alatt természetesen egy revolver lapul, leleplezve az ünnep álszentségét.

Három nappal karácsony előtt jártunk, és untam már, hogy fityingekért ugráltassanak – mondja a rendező által alakított Marlowe, aki hiába a film főhőse, alig látjuk őt a két óra folyamán.

Asszony a tóban

Forrás: AFP

Merthogy Robert Montgomery annyira komolyan vette a hardboiled detektívregények egyes szám  első személyű elbeszélését, hogy az egész filmet szubjektív nézőpontból forgatta le, mintha végig Marlowe szemén keresztül látnánk az eseményeket. A végeredmény filmtörténeti jelentőségű kísérletként érdekes, krimiként viszont teljesen élvezhetetlen, hiszen a túlzásba vitt szubjektivitás minden feszültséget kivesz a filmből. Nem véletlen, hogy azóta is csak módjával adagolják ezt a technikát. (JM)

A vadász éjszakája (Night of the Hunter, 1955)

Minden idők egyik legjobb rendezői bemutatkozásáról el szokás felejteni, hogy a delejes erejű finálé karácsonykor játszódik. A pszichopata, feleséggyilkos prédikátor (Robert Mitchum) addigra már végigkergette mostohagyermekeit az Ohio folyó mentén, hogy végezzen velük. A gyerekek egy idős, karakán asszonynál (Lillian Gish) találnak menedéket, ám szentestére utoléri őket üldözőjük – a szemben álló felek karácsonyi imája az összecsapás előtt a századik újranézésnél is lúdbőröztető.

A film forgatókönyvírója, James Agee úgy adaptálta Davis Grubb néhány évvel korábban megjelent bűnügyi regényét, hogy minél inkább álom- és meseszerűvé formálja a történetet (hasonlóan járt el korábbi filmje, az Afrika királynője esetében is). A vadász éjszakájából így lett szürreális betétekkel tarkított, lázas gyereknoir, amely ráadásul a vallási fanatizmustól és mélyszegénységtől sújtott amerikai Délről is emlékezetes képet fest.A remekművet a premier idején rosszul fogadták, a színészóriásból lett rendező, Charles Laughton nem is csinált filmet soha többé. (KB)

Blast of Silence

Forrás: AFP

Blast of Silence (1961)

„Itt az ölés ideje. Vesd bele magad egy napra az arctalan tömegbe, a város forgatagába, és merülj alá a karácsonyi hangulatban a többi balekkal együtt” – közvetíti a narrátor a gyűlölettől és magánytól fortyogó főhős gondolatait, miközben Manhattan fényárban, nevetgélésben és meghitt dalokban úszó utcáin sétálgat, méla undorral figyelve a kirakatokat és a gyerekeket szórakoztató ripacs Mikulást. Frankie Bono persze nem ünnepelni és forralt borozni, hanem egyszerű üzleti útra érkezett a városba: meg kellene ölnie egy túlzottan ambiciózus maffiavezért, mielőtt vége az évnek.

Az egzisztencialista, szeretethiányos bérgyilkosok jól ismert kasztjába tartozik, sőt az egyik legtisztább megtestesülése ennek a Graham Greene regényeitől az Erőszakikig vagy a Bourne-trilógiáig ívelő archetípusnak. Az aprópénzből készült Blast of Silence egyszerre kicsit megkésett és korát meghaladó alkotás. Egyfelől az utolsó igazi noirok egyike, de már ott izzik benne a Taxisofőr önpusztító lázadása és ideges lendülete – nem véletlen, hogy Scorsese hivatkozott is rá ihletforrásként. Furcsa belegondolni, hogy a filmet író, rendező és a főszerepet játszó Allen Baron rögtön egy ilyen érett filmmel debütált, majd elköltözött Los Angelesbe, és egész pályáját fantáziátlan tévés munkákkal töltötte. A Blast of Silence ezzel együtt egy méltatlanul elfeledett, éjsötét remekmű, amelynél kiábrándultabb, keserűbb és fatalistább karácsonyi filmet elképzelni sem lehet. (JM)

Szigorúan bizalmas (L.A. Confidential, 1990, 1997)

James Ellroy regénye és a belőle készült 1997-es filmadaptáció sem gyakran jut eszünkbe, ha karácsonyi történetek kerülnek szóba. Pedig a Szigorúan bizalmas karácsonykor kezdődik, és egy valós eseményt is feldolgoz: a „véres karácsony” néven elhíresült rendőri túlkapást, amelynek során öt mexikói és két amerikai férfit vertek félholtra az őrszobán a karácsonyi buliban bepiált rendőrök, ezzel kívánva áldott ünnepeket déli szomszédaiknak.

Szigorúan bizalmas

Forrás: AFP

Megkérdeztem a Filmvilág szerzőjét és a Curtis Hanson-féle filmváltozat legnagyobb magyarországi rajongóját, Hegedüs Márkot, hogy miért annyira nagyszerű a Szigorúan bizalmas. Ezt válaszolta: „Nincs még egy olyan 1990 után készült film, amely ilyen közel állna a klasszikus hollywoodi korszak által képviselt tökéletességhez: még Howard Hawks sem találna egyetlen elvesztegetett pillanatot sem ebben a filmben.” Valóban, az Ellroy- és a Hanson-féle Szigorúan bizalmasban megtalálható minden, amiért a hard-boiled detektívtörténeteket szeretjük: kemény öklű, bosszúra éhes nyomozók, aranyszívű és/vagy romlásba taszító nők és alávaló bűncézárok. A karácsonyi hangulat csak bónusz. (KB)

Ed McBain: Karácsonyi ajándékok

„Steve Carella detektív nem volt egészen biztos abban, hogy jól hallja, amit a férfi mond. Nem így szokott beszélni a megözvegyült férj, amikor egy vértócsában ott fekszik a felesége kibelezve.” A férfi ugyanis ezt mondta:Nagyon örülök, hogy meghalt. Ilyen kőkeményen indul az olasz származású amerikai Ed McBain (1926–2005) angolul 1972-ben megjelent krimije. Ismét Carella és társai, Meyer Meyer és Bert Kling nyomoznak, vagyis a legendás 87. körzet detektívjei, akiknek a véres munka közben a családi életébe is bepillanthatunk, megismerjük Meyer Meyer kisebbségi komplexusait és Kling állandó szerelmi nyűglődéseit. 

Ed McBain: Karácsonyi ajándékok című bűnregénye

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Mindez a karácsony előtti bevásárlások, ajándékkeresések és színlelt, illetve valóságos szeretetrohamok közepette zajlik; Carella megismeri a meggyilkolt asszony köznapi, mégis pokoli előéletét. Így aztán, amikor végre beköszönt a szenteste, és kiderül a teljes igazság, a végkövetkeztetés nem is lehet más, mint ez a keserű és szomorú mondat: „Ezeknek az átkozott ünnepeknek néha igazán semmi értelmük sincs.” (BZA)

(Címlapi kép: A vadász éjszakája/AFP)