Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Ha egy furcsa zsenire van szükség, őt hívják

2017.01.04. 09:16
Nagy az orra, szabálytalan a feje, mégis szexszimbólum lett. Nem kizárólag excentrikus lángelméket játszik, de azért általában igen. Afeletti örömünkben, hogy elkezdődött a Sherlock negyedik évada, áttekintjük Benedict Cumberbatch eddigi legemlékezetesebb és legnagyképűbb figuráit.

Benedict Cumberbatch, aki tavaly nyáron töltötte be a negyvenedik életévét, már legalább tizenöt éve rendszeresen foglalkoztatott színész, csak éppen nem mindannyian tehetjük meg, hogy londoni színházi előadásokra járjunk, és a BBC összes tévéfilmje és sorozata sem jutott el hozzánk, amelyekből már a kétezres évek elején megismerhettük volna. Mondjuk, a nyilvánosságot nem mindig jól viselő színész valószínűleg nem különösebben bánja, hogy csak a Sherlock 2010-es indulása óta lett igazán felkapott. Ahogy egyre nagyobb sztárrá vált az elmúlt években, egyre nehezebb volt időpontot találni a sorozat forgatására, de múlt vasárnap este végre leadták a BBC-n a negyedik évad első részét, amelyet 8-án és 15-én követ majd a második és harmadik epizód.

Rengetegféle figurát játszott már, de feltűnően gyakran ő jut a rendezők eszébe, ha egy kívülálló, bizarr, excentrikus és közben lehetőleg kiemelkedő intelligenciájú csodabogárra van szükségük. Az idei Zoolander 2-ben lényegében már erre reflektáltak ironikusan azzal, hogy az All nevű, saját magával összeházasodó nemtelen szupermodellnek a szerepét osztották rá.

Úgy tűnik, az állította rá erre a vágányra, hogy a 2004-es Hawking című tévéfilmben eljátszotta a fiatal Stephen Hawkingot. Amikor az alakításáért BAFTA-ra jelölték, nagyon boldog volt, és valószínűleg el sem tudta volna képzelni, hogy tíz évvel később már szinte könyörögni fog egy sajtótájékoztatón, hogy „ha bárki tud egy ostoba fickóról, akit eljátszhatnék, szóljon!”.

De ne szaladjunk ennyire előre, inkább nézzük meg, ahogy a zseni Hawking leveszi a lábáról a hihetetlenül bambát alakító Alice Eve-et a relativitáselmélettel:

Nem köztudott, de mielőtt a Sherlock elindult volna, Cumberbatch gyorsan letudta még Von Goghot is egy tévéfilmben. A modern Arthur Conan Doyle-adaptáció alkotói, Mark Gatiss és Steven Moffat viszont állítólag a Vágy és vezeklésben szúrták ki, amelyben pont nem egy briliáns elmét, hanem egy erőszaktevő férget alakított, valahogy mégis meglátták benne Sherlock Holmest. A BBC-nél elsőre nem örültek a sorozatgazdák választásának, nem találták ugyanis eléggé szexinek a szabálytalan vonásokkal és kifejezetten fura orral bíró Cumberbatcht.

Hogy mekkorát tévedtek, azt ékesen bizonyítja, hogy a Sherlock 2010 júliusában indult el, és augusztusban már meg is született a színész után epekedő nőket tömörítő, Cumberbitches nevű rajongói klub a Twitteren. Éppenséggel maga Cumberbatch is elképedt azon, hogy szexszimbólum lett belőle, és „fergetegesen” viccesnek találja a dolgot. Mindenesetre férfiúi vonzerejének megítélésétől függetlenül nyilvánvaló, hogy Sherlock szerepét neki találták ki, tökéletesen hozza a kibírhatatlan, lenyűgöző, zavarodott lángelmét, ki merjük jelenteni, hogy a detektív semelyik másik megformálója nem ér fel hozzá. Persze kellett mellé Martin Freeman Watsonja is, akivel fenomenális a kémiájuk. Nézzük is meg újra a legelső találkozásukat:

Sherlock után jött a Danny Boyle-féle Frankenstein-előadás, amelynek a felvételét Magyarországon is meg lehetett nézni moziban, és amelyben Cumberbatch ironikus módon felváltva játszotta a lelkileg terhelt tudóst és szörnyteremtményét Jonny Lee Millerrel, aki aztán maga is Holmes bőrébe bújt a szintén napjainkban játszódó, a magyar tévében Sherlock és Watson címen futó Elementaryben. Cumberbatch egyébként nem volt túl nagyvonalú ezzel kapcsolatban: amikor Miller kikérte a véleményét a szerepről, azt mondta neki, hogy „jobban örülnék, ha nem vállalnád el”.

Ezt visszakapta aztán Julian Assange-tól, aki pont ugyanezt mondta neki, amikor Cumberbatch az áldását akarta kérni, hogy megformálja A WikiLeaks-botrányban (The Fifth Estate). Bár természetesen remekül állt neki ez az elhivatott, arrogáns figura is, és ijesztően jól utánozta Assange gesztusait, a film nem lett egy nagy durranás.

Egy üldözött, meleg matematikus kellett hozzá, hogy az Oscar-jelölésig jusson: a Kódjátszmában (The Imitation Game) Alan Turinget, a számítógép atyját alakította, de aztán – minő irónia ismét – Eddie Redmayne vitte el a szobrot pont Stephen Hawking megformálásával. Ez esetben viszont Cumberbatch láthatóan egyáltalán nem neheztelt, a vörös szőnyegről a vesztesek nyugalmával üzengetett Angliában maradt barátainak.

Benedict Cumberbatch és Keira Knightley a Kódjátszma londoni premierjén 2014-ben

Forrás: AFP/Leon Neal

És bár utáljuk, hogy a legjobb színészeket folyton elhalásszák a szuperhősfilmekbe, de hülyék lettek volna a Marvelnél nem ráosztani a – természetesen arrogáns és briliáns – Doctor Strange szerepét. Nem dobtunk hátast a filmtől, de legalább nem volt annyira unalmas, mint hasonló társai, és Cumberbatcht, Tilda Swintont meg Mads Mikkelsent nézhettük benne.

Most pedig végre itt a Sherlock negyedik évadja, amely a múlt év eleji viktoriánus kitérő után A hat Napóleon című Doyle-novellán alapuló, A hat Thatcher című epizóddal visszatér a jelenbe, olyannyira, hogy Sherlockot a környezetét nem igazán észlelő mobilfüggőként kapjuk vissza benne. Eleinte úgy tűnik, kicsit túlságosan is hülye ez a Sherlock, a humoros pillanatok bárgyúba hajlanak, és a legelső, mintegy felvezetésként szereplő rejtély megoldása elképesztően erőltetett (spoiler: valaki autóülésnek öltözik benne – életszerű).

Benedict Cumberbatch mint Sherlock és Martin Freeman mint Watson

Forrás: BBC

Az atmoszféra sem annyira erős már, mint az első és második évadban volt, és ami a legnagyobb baj, hogy Sherlock és Watson közt nincsenek meghatározó pillanatok, kettejük dinamikája, ami az egész sorozat sava-borsa, háttérbe szorul a máshova helyezett fókuszú sztori miatt. De végül az epizód az utolsó harmadában mégis lebilincselővé válik, ahogy felpörögnek az események, és tragikus végkifejletbe torkollik a cselekmény. A langyoskás indítás ellenére úgy lehet felállni a rész végén, hogy nagyon is várjuk a folytatást.

* * *

Azok, akiknek ennyi nem elég Cumberbatchből, megérdemlik a következő néhány isteni bónuszvideót.

A színész elmeséli, hogy egy ideig a Carlton vezetéknevet használta (a teljes neve Benedict Timothy Carlton Cumberbatch), mert a Cumberbatch „úgy hangzik, mint amikor valaki belefingik a kádba”.

Rocksztárkarizmáról nem beszélhetünk Cumberbatch esetében, de irtó bájos, ahogy téblábolva elénekli a Pink Floyd Comfortably Numb-jából Roger Waters szólamát, és amikor végzett, lesétál a színpadról, meg sem várva, hogy a szám véget érjen.

Egy 2015-ös Hamlet-előadás után megrendítően szólítja fel a közönséget a szíriai menekültek megsegítésére: „Értsék meg, hogy senki nem teszi be a gyerekét egy csónakba, hacsak nem biztonságosabb a csónak a szárazföldnél.”

És végül egy tartalmas interjú, amelyből kiderülnek olyan fontos dolgok, mint hogy mi Cumberbatch kedvenc édessége, és hogy Lennont vagy McCartney-t szereti-e jobban. (Természetesen Lennont.)

(Címlapi kép: AFP)