Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Befizetne egy wellnessűrutazásra Jennifer Lawrence-szel?

2017.01.13. 08:48
Mi lehetne rosszabb, mint egyedül leélni egy életet egy luxus wellness-szállodában? Az Utazók hősei a kozmikus magánnyal szembesülnek, súlyos erkölcsdráma helyett viszont buta thriller lesz a filmből, két nem egyformán jó színésszel.

A science fictionben talán az a legjobb, hogy könnyedén tud olyan végletes, katartikus vagy elviselhetetlen emberi tapasztalatokat megmutatni, amelyeket más műfajban csak hosszadalmas előkészítés után vagy kivételes tehetséggel lehet a történet részévé tenni. Az eleve elrendelés és a szabad akarat teológiai-filozófiai dilemmáját például sokkal könnyebb időutazós sci-fiken keresztül átérezni, mint Szent Ágostont lapozgatva, a végtelen magány érzését pedig most az Utazók ragadja meg nagy erővel, rögtön a film elején. 

Chris Pratt és Jennifer Lawrence az Utazók című filmben

Forrás: InterCom

Ismeretlen oknál fogva ugyanis az egyik utas, egy Jim Preston nevű gépészmérnök fölébred azon az űrhajón, amely éppen a fénysebesség felével száguld a Földről egy másik lakható, gyarmatosítható bolygóra. Az utazás százhúsz évig tart, az utasokat és a legénységet hibernálták. Jim idő előtt ébred föl, még kilencven év van hátra az utazásból, tehát szembesül vele, hogy egyedül, egy űrhajón fogja leélni az egész életét.

Meglehetősen erős a film első harmada, amelyben a Chris Pratt által játszott főhős végigzongorázza a lehetőségeket, hogy mihez kezdhet egy hatalmas űrhajón. Az élmény olyan, mintha befizetett volna egy luxus wellnesshétvégére, ami nem ér véget soha, a szállóban pedig ő az egyetlen vendég.

Chris Pratt

Forrás: InterCom

Elegáns éttermekben vacsorázik, végigpróbálgatja az edzőtermeket, űrsétát tesz, és napról nap leissza magát a bárban, ahol egy Arthur nevű, kifogástalan modorú és kicsit félelmetes android (Michael Sheen) szolgálja ki. A bárjelenetek plánozása, színhatása amúgy a Ragyogás hasonló részeit idézi, kár, hogy Pratt nem tudja olyan meggyőzően eljátszani a fokozatosan becsavarodó kisembert, mint Jack Nicholson.

Michael Sheen és Chris Pratt

Forrás: InterCom

Márpedig a becsavarodás elkerülhetetlen ebben a helyzetben, és ez vezet Jim legnagyobb horderejű döntéséhez is, amit sajnos kénytelen vagyok elárulni, mert különben nem lenne értelme beszélni a filmről. Tehát aki semmit nem akar tudni a fordulatokról, inkább ne is olvasson tovább. Merthogy az történik, hogy Jim elkeseredésében úgy dönt, fölébreszt egy másik utast, és egy bájos írónőt néz ki magának.

Öröm látni, ahogy a két ember belakja az űrhajót, és persze – kizárásos alapon – egymásba is szeretnek. Szinte már romantikus vígjátékká változik a film, Jim és Aurora (Jennifer Lawrence) kapcsolatának alakulását pedig még úgy is kényelmetlen figyelni, hogy a rendező, Morten Tyldum nem igazán tudja megmutatni a tökéletes kilátástalanság közben megtalált boldogság, a teljes téboly határán billegő „normális élet” illúziójának minden árnyalatát. Amit korábban Pratt nem tudott kellő bonyolultsággal eljátszani, azt most Tyldum sem mutatja meg elég érzékenyen.

Jennifer Lawrence, Chris Pratt

Forrás: InterCom

Pedig igazán súlyos sci-fi-szituációról és erkölcsi teherről van szó. Ekkor ütközik ki, hogy ezúttal Hollywoodban csináltak egy olyan kamara-sci-fit, amilyet a független színtéren szoktak. A némileg hasonló alaphelyzetű Holddal (amelyről a legjobb egyszereplős filmek között írtunk) vagy más filozofálgatós sci-fikkel ellentétben az Utazókban nincs tér arra, hogy a szereplők végigéljék és átbeszéljék húsba vágóan fájdalmas helyzetük minden stádiumát.

Ehelyett érkezik egy külső fenyegetés, amely összefüggésben van azzal, hogy Jim eleve miért ébredt föl ilyen korán. Az utolsó háromnegyed órában újabb szereplő csatlakozik a két főből és egy androidból álló társasághoz, ezzel egyidejűleg pedig butácska thrillerré változik az ígéretesen induló film.

Jennifer Lawrence, Chris Pratt és Michael Sheen

Forrás: InterCom

A norvég Morten Tyldum persze van annyira ügyes rendező, hogy a sablonos thrillerszituációkat is feszültté és izgalmassá tegye, sőt kifejezetten igyekszik is a thriller felé közelíteni a más műfajú történeteket, ezt láthattuk a két éve bemutatott Kódjátszmában is. Csakhogy az Utazókban pont nem az lenne a különleges, hogy a hősök hogyan menekülnek meg az életveszélyből, vagy hogyan oldanak meg az utolsó pillanatban valamilyen feladatot az űrhajón. A lényeg az lenne, mihez kezdenek magukkal és egymással, ha nincs életveszély, nincsenek feladatok, viszont rengeteg idejük van. Más szempontból nézve pedig túl kevés idejük.

Ezek a kérdések fel is merülnek a történet első felében, aztán elkeni őket a forgatókönyv, a film legvége pedig bántóan fals és primitív módon oldja fel őket. Pratt karakterének ősbűne és annak következményei sincsenek megfelelően körüljárva. Jennifer Lawrence elég jó színésznő ahhoz, hogy higgyünk Aurora döntésében, de már látom is magam előtt a genderteoretikusokat és feminista filmtudósokat, amint teljesen jogosan rávetik magukat a filmre, és ízekre szedik a nemi szerepekkel és döntésekkel kapcsolatos állításait.

Jennifer Lawrence

Forrás: InterCom

Mégsem nevezném teljes kudarcnak az Utazókat, mert képes megmutatni a kozmikus magány őrjítő érzését, erős érzelmi hatást kiváltva. Kár, hogy az alkotók a játékidő második felében inkább egy buta receptet követtek ahelyett, hogy merték volna végiggondolni a remek alaphelyzetben rejlő lehetőségeket. Nem teljes kudarc, de jókora csalódás.

(Címlapi kép:InterCom)