Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Carrie Fishernek és az anyjának volt egy közös függősége

2017.01.14. 08:11
A 2016-os, pocsék év utolsó szemét húzása az volt, hogy rögtön karácsony után elvette tőlünk Leia hercegnő megformálóját, Carrie Fishert, másnap pedig az anyját, Debbie Reynoldsot. Annyi a mázlink, hogy készült róluk egy csodálatos dokumentumfilm, amelyet most levetítenek az HBO-n.

Ez máris kezd nagyon rossz irányba elmenni

– mondja Carrie Fisher a róla és az anyjáról, Debbie Reynoldsról szóló dokumentumfilm második percében, mert anya és lánya nem egyformán értékelik a Carrie-t boldog kisgyereknek mutató régi családi videókat. A Vakító fények: Főszerepben Carrie Fisher és Debbie Reynolds (Bright Lights: Starring Carrie Fisher and Debbie Reynolds) két rendezője, Alexis Bloom és Fisher Stevens nem titkolja, hogy Carrie számára időnként terhessé vált a dokumentumfilm forgatása, pedig eredetileg az ő ötlete volt az egész.

Csakhogy Carrie úgy képzelte, elég lesz pár nap forgatás, meg néhány interjú barátokkal és kollégákkal, és máris meglesz a nyersanyag az édesanyja, az egykori hollywoodi csillag előtt tisztelgő filmhez. Arra nem számított, hogy a jó szemű rendezők hamar felismerik, az igazi sztori Carrie és Debbie kapcsolata, és hónapokon keresztül a nyakukra fognak járni, és folyton ott lesznek a kamerájukkal még a hálószobáikban is.

Todd Fisher, Debbie Reynolds és Carrie Fisher

Forrás: HBO

Szerencse, hogy a rendezők nem adták fel, és végül Carrie is engedett, mert így egy olyan film született, amely nemcsak a leírásában ígér intim pillanatokat, hanem valóban nagyon bensőséges portrét rajzol anyáról és lányáról. A két sztár karrierjének legfontosabb állomásait is ügyesen beépítették – kedves jelenet például, amikor Carrie öccse, Todd Fisher a nappalijában lógó, bekeretezett Debbie Reynolds-filmplakátok segítségével mutogatja végig saját gyerekkorának fontos eseményeit –, de a lényeg, amitől elbűvölő és zavarba ejtő a film, hogy gátlások nélkül mutat be egy olyan különös, excentrikus, sokszorosan terhelt és mégis végtelenül megható családot, amelyet ha egy jelzővel kellene leírni, akkor az biztosan a „diszfunkcionális” lenne.

Aki olvasta Carrie Fisher memoárjait vagy látta az iszonyú szórakoztató Wishful Drinking (magyarul Vágyivászat a címe, és itt lehet ingyen megnézni) című, önéletrajzi műsorát, az pontosan tudja, hogy a Star Wars Leia-szerepét áldásként és átokként cipelő színésznő súlyos személyes problémákkal küzdött évtizedeken keresztül (nem szemérmeskedik sem bipoláris zavarával, sem drogfüggőségével kapcsolatban), és azt is, hogy lehengerlő iróniával és öniróniával képes beszélni mindarról, amin átment.

Ez az őszinteség és humor járja át a Vakító fényeket is, de miközben kezdjük úgy érezni, hogy szeretnénk, ha ez a nő lenne a legjobb barátunk, és legszívesebben mi is beköltöznénk bolondos tárgyakkal telepakolt, meseszerű kaliforniai házába, nem ússzuk meg ilyen olcsón: folyton felbukkannak olyan gesztusok és mondatok, amelyek utalnak a múltban (?) meghúzódó tragikus pillanatokra, és Carrie tulajdonképpen ki is mondja, hogy a humor nála védekezőmechanizmus, amely segít elviselni saját magát.

Carrie Fisher a Wishful Drinking című színpadi műsorban

Forrás: HBO

Evidencia persze, hogy nem lehetett könnyű az Ének az esőben női sztárja és a sikeres énekes, Eddie Fisher lányaként felnőni, és láttuk a Carrie által írt, önéletrajzi ihletésű Képeslapok a szakadékbólt, amelyben rengeteg a keserűség, a Reynoldsról mintázott anyafigura pedig többé-kevésbé egy szörnyeteg – és mindez benne van ebben a filmben is, vastagon. De ma már Carrie elintézi a Képeslapok a szakadékbólt annyival, hogy „akkoriban nagyon boldogtalan voltam”, és világos, hogy ez az egész családi ügy sokkal bonyolultabb annál, hogy a gyerek megszenvedte a szülei sztárságát.

Carrie és Debbie szomszédok, a lány átjár az anyjához, segít neki, visz neki enni – mindjárt a film elején egy tipikusan carrie-s momentum, amikor bazmegelve veszi ki a sütőből a felfújtat –, a lépcsőn ülve esznek, a kutyáik belenyalnak a kajába. Majdnem idill. És igazinak tűnik: félrement párkapcsolatok, függőségek, betegségek, krízisek után végül az irigylésre méltó összhangban, viccesen civódó anya és lánya maradt ott egymásnak. Az, hogy egyetlen nap különbséggel haltak meg december 27-én és 28-án, utólag tragikusan-szépségesen igazolja, hogy nem rendezői túlzás volt a kapcsolatukat úgy ábrázolni itt, mint olyan szimbiózist, amely megvédi mindkettőjüket a külvilágtól, és életben tartja őket.

Carrie Fisher és Debbie Reynolds

Forrás: HBO

És ez mégsem patetikus, bár vannak érzelemtől túlcsorduló pillanatok, de azok is egészen természetesek, és még inkább lemeztelenítik előttünk Carrie-t és Debbie-t. Persze ezek a kivételek, a játékidő nagy részét az a vidámság határozza meg, ami ennek a két nőnek az egész szobát betöltő személyiségéből árad. Imádni való a Coca-Cola-függőségük (Carrie Ellen DeGeneres talk show-jában bevallotta, hogy napi 16 kólát iszik, bár, amikor elkezdenek felmelegedni, akkor félbehagyja őket), hogy a főként énekes előadóként ismert Debbie pontosan tisztában van vele, hogy a lányának sokkal jobb hangja van, mint neki, hogy Carrie minden követ megmozgat, hogy 82 éves, nehezen mozgó anyja át tudja venni a színészi kamara életműdíját, és hogy bár nem fukarkodik az anyját illető kritikákkal, aztán mégis azt mondja róla:

Az anyukám olyan, mint a karácsony. Különleges.

A Vakító fények: Főszerepben Carrie Fisher és Debbie Reynolds című dokumentumfilmet január 14-én 18:20-kor adja le az HBO, regisztrált felhasználók számára pedig elérhető az HBO GO-n is.

(Címlapi kép: AFP)