Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Török Ferenc új filmjét is a Berlinalén mutatják be

2017.01.25. 13:08
Az 1945 című történelmi filmet is beválogatták a Berlini Filmfesztivál programjába.

Az 1945 című filmnek is a Berlini Filmfesztiválon tartják az európai premierjét. Török Ferenc rendezésében egy idősebb és egy fiatal zsidó férfi érkezik haza a a falujukba a lágerből, és szembesülnek vele, hogy a faluban nem különösebben örülnek a visszatérésüknek, különösen azok nem, akik rátették a kezüket a zsidó családok vagyonára.

A film világpremierjét a Miami Zsidó Filmfesztiválon tartották január 19-én, az európai premier pedig a Berlinale Panorama szekciójában lesz. Török filmjét többek között a Lore rendezője, Cate Shortland Berlin Syndrome című filmjével vetítik egy programban, de ugyanitt szerepel Luca Guadagnino (A Bigger Splash) új rendezése, a Call Me By Your Name is.

Nagy-Kálozy Eszter és Sztarenki Dóra az 1945 című filmben

Forrás: Szilágyi Lenke

Az 1945 főszereplője a falu befolyásos polgárát játszó Rudolf Péter, akit régóta nem láttunk drámai szerepben. A kisebb szerepekben is nagyszerű, ismert színészek játszanak, fontos feladat jut például Szabó Kimmel Tamásnak, Sztarenki Dórának vagy a Sorstalanságban látott Nagy Marcellnek. A film Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájából készült, Szántó és a rendező közösen írták a forgatókönyvet. Az operatőr Ragályi Elemér, a film zenéjét Szemző Tibor szerezte. Itthon áprilisban, a Titanic Filmfesztiválon mutatják be az 1945-öt.

A Berlini Filmfesztiválon máris több magyar filmet vetítenek: Enyedi Ildikó rendezését, a Testről és lélekrőlt a fő versenyprogramban mutatják be, Lovrity Kata Vulkánsziget című animációs kisfilmjét pedig a Generation elnevezésű programba hívták meg.

(Címlapi kép: MTI/Kallos Bea)