Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Tökéletes bűnténynek indult

2017.01.31. 11:51
A 2010-es, hírhedt párizsi képrablásnak ezen a héten kezdődött meg a bírósági tárgyalása. A „Pókember” névre hallgató tolvaj megrendelőjének társa azt állítja, hogy szétroncsolta, majd kidobta az öt értékes műalkotást, többek között egy Picasso- és egy Modigliani-festményt. 

Az évtized legnagyobb képrablásának társvádlottja, Yonathan Birn azt állította a hétfőn megkezdődött tárgyalás során, hogy tönkretette, majd kidobta azt az öt festményt, amelyeknek együttes értéke több mint 100 millió dollár, és amelyeket a francia médiában „Pókember” néven emlegetett tolvaj lopott el 2010-ben a Modern Művészetek Párizsi Múzeumából.

A Picasso-, Matisse-, Modigliani-, Braque- és Fernand Léger-festményeket azóta sem találják.   

Birn háromszor, a végén már könnyek között ismételte el a bíróságon, hogy tényleg a szemétbe kerültek a képek, és hogy ezzel életének legnagyobb hibáját követte el. Ugyanakkor a nyomozó hatóság és az ügy másik két vádlottja sem hisznek neki, a nyomozók szerint az öt festmény már Franciaországon kívül lehet. A vádlottak pedig meg vannak győződve arról, hogy Birn „túl okos” ahhoz, hogy ilyesmit tegyen. A képünkön is látható fővádlott, Vjeran Tomic, azaz a „Pókember” szerint teljes képtelenség, hogy az általa eltulajdonított festményeket ( „az én műalkotásaimat” – ahogy fogalmazott a tárgyaláson) Birn egyszerűen csak kihajította volna.

Tökéletes bűntény

Vjeran Tomic a becenevét onnan kapta, hogy a nyomozók a házkutatás során mászáshoz szükséges eszközöket, kesztyűket, köteleket, egy beülőt, mászócipőt és tapadókorongokat találtak nála. Tomic a tanúvallomása során elismerte, hogy 2010. május 20-án, hajnali három óra körül betört az Eiffel-torony közelében lévő múzeumba, és kihasználta az épület biztonsági rendszerében a feltételezett hibákat. Nemes egyszerűséggel kivett egy ablaküveget a keretéből – ahelyett, hogy azt nagy zajjal betörte volna –, majd elvágott egy lakatot, és a csendes behatolást követően anélkül tudott egyik teremből a másikba osonni, hogy a biztonságiakat felébresztette volna.

A tett helyszíne

Forrás: AFP/Bertrand Guay

Célja az volt, hogy egy 61 éves műkereskedő, Jean-Michel Corvez – ő a harmadik vádlott – megrendelésére ellopjon egy Fernand Léger-festményt és egy Modiglianit. Azonban

miután elhaladt a Picasso-, a Matisse- és a Braque-képek előtt, nem bírta megállni, hogy le ne emelje azokat is a falról.

A képek ezek után mind Corveznél landoltak, aki teljesen ledöbbent a túlteljesített munka láttán. A műkereskedő egy szatyorban nyújtotta át Tomicnak a fizetségét, 40 ezer eurót kis címletekben. Ez csak a Léger-kép ára volt, mivel Corvez nem volt biztos benne, hogy a többi alkotásra is talál hamar vevőt. 

Hónapok teltek el, és Corvez aggódni kezdett, hogy az ellopott festményeket a boltjában tartja, ezért felhívta barátját, az említett Yonathan Birnt, a negyvenéves szakértőt és luxus órákban utazó kereskedőt, hogy nézzen rá a képekre. Birn megvette tőle a Modiglianit 80 ezer euróért, és beleegyezett, hogy a többi festményt is az ő stúdiójában fogja tárolni. A Modiglianit egy bank széfjében rejtette el. 

Birn azt állítja, hogy bepánikolt, mikor a rendőrség nála is elkezdett szimatolni egy évvel a rablás után, úgyhogy kivette a széfből a Modiglianit, megrongálta a képek hátulját, keretét, majd kidobta azokat egy kukába, a festményeknek így teljesen nyomuk veszett.

Őt és Corvezt lopott áruk elfogadásával vádolják, míg Vjeran Tomicot védett kulturális javak eltulajdonításával. Ezenkívül mindhárman lopás érdekében elkövetett összeeskövés vádlottjai.

Birn és Corvez tíz évet kaphat, Tomic pedig – mivel az elmúlt években 14-szer volt elítélve – visszaesőként húszat. 

(Címlap: AFP/Bertrand Guay)