Miről beszélgettek a nők Szinyei Majálisán?

Pedig Szinyei csúcsművének sorsa némileg paradigmatikus eset. A Majális 1872–73-ban készült Münchenben, ahol Szinyei Karl von Piloty professzornál tanult a festőakadémián. Hogy remekművet alkotott, azzal Szinyei az első pillanattól kezdve tisztában volt, és a bécsi világkiállítástól nemcsak művészi, de anyagi sikert is remélt. A vásznat a magyar szekcióban helyezte el, de amikor Piloty ezt megtudta, dührohamot kapott, és – jogilag teljesen támadhatatlanul – a képet átvitette a német festészetet reprezentáló terembe. Ám ott olyan szerencsétlen helyre került, hogy alig lehetett észrevenni.

A kiállítás bejárata a Műcsarnokban

Fotó: Szabó Gábor – Origo

Végül a siker elmaradt, és azt csak az 1896-as millenniumi kiállítás hozta meg Szinyeinek. Ekkor a frissen megnyílt Műcsarnokban állították ki a festményt, és elnyerte a tárlat egyik aranyérmét. Vagyis ha valami, akkor a Majális bizonyosan a Műcsarnok első aranykorához kapcsolható. Kár, hogy nem láthatjuk itt és most.

A kiállítás teljes címe: Az első aranykor. Az Osztrák–Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok. Az aranykor itt feltehetően a Műcsarnokra vonatkozik, és ez az időszak a rendezők szerint a megnyitástól (1896) az első világháború kitöréséig számítandó. Hogy ez mennyire tartható állítás, azt a szakemberekre bízom.

A kiállítás egyik dísze, Mednyánszky László: A Vaskapu. A csatorna megnyitásán Ferenc József is megjelent

Forrás: Szilas photo – Virág Judit Galéria – Wikipedia

Mindamellett a kiállítás egyik fő szervezője, Sármány-Parsons Ilona egy 13 évvel ezelőtti, némileg hasonló témájú kiállításra kiadott, Az áttörés kora című tanulmánykötetében így jellemezte a helyzetet: „A modern művészet korai áttörését Budapesten erősen késleltette a 1896-os millenniumi ünnepség, ami lényegénél fogva a kultúra minden területén a historizmus és a historizálás utolsó nagy demonstrációja volt.” A konzervatív Műcsarnokkal szemben Budapesten nem alakult hatékony festészeti társulás a modern művészeti kísérletek védelmére (...), így hiányzott a bécsi Secessionnak megfelelő magyar intézmény. Az ezt képviselő intézmény, a Művészház csak 1909-ben jött létre, és hamarosan elhozta Budapestre Gustav Klimt, Egon Schiele és más osztrák modernek műveit.

Mindenesetre tény, hogy az 1861-ben megalakult Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1896-os tavaszi közgyűlését már a Schickedanz Albert által tervezett Műcsarnokban tarthatta, s hamarosan megkezdõdtek a millennium előkészületei is. A képzőművészeti csoport bizottságának kérését teljesítve a király, főhercegek jelenlétében, személyesen nyitotta meg a kiállítást 1896. május 4-én. Néhány nappal később – szokása szerint inkognitóban – a királyné is megjelent.

Hans Makart: Vadászat a Níluson. Az osztrák historizmus reprezentánsa. Bár a jelenet inkább egy történelmi cicishow

Forrás: palgraphicsarea – Wikipedia

Akadt azért egy félig kínos jelenet is Ferenc József látogatásakor, aki az egyik újság balladai tömörségű tudósítása szerint „Bihari és Wlasics kalauzolása mellett körüljárta az összes termeket. Megilletődve nézte Révész tábori képét, Petőfit, amint a táborban verset ír. – Ez Petőfi – magyarázta Bihari. – Igen érdekes – jegyezte meg a felség, és Liezenmayer festményéhez sietett.”

Kezdenek elválni az utak

Ugyanakkor 1896 nem pusztán a konzerválás, hanem az átalakulás kezdetének éve is. Ekkor jön létre a nagybányai művésztelep, a magyar plein air festészet alapvető műhelye, megalakul (egyébként részben állami támogatással) a gödöllői művészkolónia, a szecesszió népies-misztikus híveinek társulása, és végül a Nyolcak nevű csoport munkássága hozza a végleges elszakadást a hivatalos művészettől. Nem véletlenül adta Lukács György a róluk szóló 1910-es előadásának ezt a címet: Az utak elváltak. Ady első nagy köteteivel fordulatot hoz az irodalomban, és Bartók belefog A kékszakállú herceg vára partitúrájába. Kezd megszületni a modern magyar művészet.

Ferenczy Károly nagyszerű nagybányai képe

Fotó: Szabó Gábor – Origo

Mindezekből alig látunk valamit a mostani kiállításon, itt az utak még nem váltak el, legfeljebb pár éppen keletkező ösvény felvillanása érzékelhető. De nem is ez volt a cél, hiszen: „Kiállításunk azt kívánja bemutatni, hogy a magyar kultúra modernizációja során a kultúrpolitikai támogatás segítségével hogyan virágzott fel a képzőművészet, ezen belül a festészet.”

Talán nem tévedek nagyot, ha azt sejtem, ez a koncepció és az egész tárlat kicsit üzenet is a mának. Hiszen ma ugyancsak az államilag támogatott, hivatalos művészet felvirágoztatása az egyik legfőbb kultúrpolitikai vágy és cél.

Lotz Kornélia, Lotz Károly világszép nevelt lánya, kedvenc ruhás és ruhátlan modellje

Forrás: Fortepan

Ennek jegyében szinte szükségszerű, hogy az első teremben a támogató politikusok portréi kaptak helyet, és természetesen már a belépéskor az arcunkba ugrik Ferenc József és Erzsébet királyné kettős portréja. Hogy a némileg rebellis Rudolf trónörökös – Benczúr Gyula pompázatos ábrázolásában – kicsit oldalra szorul, az teljesen természetes.

František Kupka 1902-es festménye, a tárlat legfantasztikusabb látomása

Forrás: The Picture Desk/The Picture Desk Ltd/Alfredo Dagli Orti

A kiállítás nemcsak a magyar és osztrák festők munkáit prezentálja, de szép válogatást ad a Monarchia népeinek piktúrájából is. És a lengyel Jan Matejko vagy a horvát Vlaho Bukovac tébolyítóan színpadias történelmi vásznai mellett egy igazán felkavaró remekmű is látható, mégpedig a cseh František Kupka A hullám című misztikus-szimbolikus-allegorikus képe.

Gondjaival együtt is tanulságos, gazdag anyagot bemutató kiállítás, mely mindenképpen érdemes a megtekintésre. 

(Nyitva március 12-ig)

(Címlapi kép: Szabó Gábor/Origo)