Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Enyedi Ildikó filmje kapta az Arany Medvét a Berlinalén

2017.02.18. 20:20
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című szerelmesfilmje nyerte el a 67. berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Ezek voltak a Berlinale díjazottjai és az Unikornis tudósítójának kedvencei.

Magyar siker született a Berlinalén: Enyedi Ildikó Testről és lélekről (hazai premier: március 2.) című filmje kapta a Paul Verhoeven által vezetett zsűri fődíját, az Arany Medvét. A Testről és lélekről egy nagyon-nagyon szép szerelmesfilm, amelyet Enyedi 18 év kihagyás után rendezett. A film, amelyről itt írtunk részletesen, borzasztó pontos pszichológiai érzékkel, gyönyörű képi megfogalmazásokkal meséli el egy Asperger-szindrómás lány (Borbély Alexandra) és egy nála jóval idősebb, szerelmet már nem kereső férfi (Morcsányi Géza) közelkerülését egymáshoz először az álmok világában, majd a valóságban. A forgatókönyv, a rendezés, az operatőri munka, a zene és a színészi alakítások mind-mind méltók a dicséretre, de ha csak egy dolgot kellene kiemelni, talán a film különleges, finom, életet tükröző humorát említeném meg.

Testről és lélekről

Forrás: Mozinet

Verhoeven a díj felkonferálásakor azt emelte ki a film fő erényeként, hogy két ember különleges találkozását nemcsak mesterien, hanem együttérzéssel is meséli el. Köszönőbeszédében Enyedi elmondta, hogy "olyan egyszerű filmet akartunk csinálni, mint egy pohár víz. A kollégáim és én hittünk benne, de nem tudtuk, hogy a közönség is csatlakozik-e hozzánk, mert ezt a filmet csak nyílt szívvel lehet megközelíteni. (...) Amikor néhány napja ugyanitt meg kellett néznünk a filmet, láttuk, hogy a nézők is így állnak hozzá. Fantasztikus volt, nagyon hálás vagyok a zsűrinek és a nézőknek is. Valami megváltozott akkor, amikor először néztük a közönséggel, sosem felejtem el azt a pillanatot."

Enyedi Ildikó az Arany Medvével szombat este Berlinben

Forrás: AFP/Britta Pedersen

A Testről és lélekről az Arany Medve mellett elnyerte Berlinben a FIPRESCI-díjat, amit a filmkritikusok ítélnek oda, valamint az ökumenikus zsűri díját is.

A zsűri nagydíját (Ezüst Medve) a Félicité című film nyerte, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában játszódik, és egy bárban dolgozó énekesnőről szól, aki kamaszfia balesete után rendhagyó utazásra indul a városban.

A legjobb rendezőnek Aki Kaurismakit választották The Other Side of Hope című filmjéért (bővebben lásd lejjebb), a legjobb színész Georg Friedrich lett a Bright Nights című német filmben nyújtott alakításáért, a legjobb színésznő díját a dél-koreai Kim Min-hee vihette haza Hong Sang-soo On the Beach at Night Alone című filmjének főszerepéért.

A díjazottak teljes listája itt található.

----

Habár a berlini filmfesztivál versenyprogramja jellemzően nem szokott olyan erős lenni, mint a cannes-i – idén pedig különösen sok gyenge darab került be a válogatásba –, a Berlinale előnye, hogy a további szekciókkal (Panorama, Forum stb.) együtt iszonyatosan sok filmet mutatnak be, és mindig fel lehet fedezni fantasztikus darabokat a versenyen kívüli programban. Ehhez nem árt a fesztivál alatt minél több megbízható ízlésű emberrel beszélgetni, akik leadják a drótot, ha láttak valami különlegeset. Idén például biztosan kimaradt volna nekem a My Happy Family című, kiváló grúz családi dráma, ha egy filmforgalmazótól nem kapom meg idejében a tippet, hogy muszáj megnézni. A Nana & Simon néven futó rendezőpáros második egész estés filmje egy ötvenes éveiben járó nőről szól, akinek egyszerűen elege lesz népes, háromgenerációs családjából, és elköltözik otthonról. A kedves humorú, természetes színészi alakításokkal teli film a legjobb kortárs román drámákra emlékeztet: ereje az életközeliségéből fakad.

My Happy Family

Forrás: Berlin Film Festival

Az örömteli felfedezések közé tartozott idén az angol Francis Lee God's Own Country című első filmje is, amit úgy is le lehet írni, mint egy yorkshire-i farmon játszódó Brokeback Mountaint vagy Viharsarkot: egy haldokló családi gazdaságban robotoló, nyers angol fiú és egy román vendégmunkás szerelmének kibontakozását meséli el naturalisztikusan. Az említett két filmtől abban különbözik élesen, hogy itt a főhősök környezete viszonylag elfogadó a meleg viszonnyal kapcsolatban (amikor a nagymama megtalál egy használt óvszert, hidegen hagyja unokája homoszexualitása, csak az zavarja, hogy nem munkával töltik az idejüket a srácok), az előítéletek helyett személyes érzelmi gátjaik jelentik a leküzdendő akadályt.

God's Own Country

Forrás: Berlin Film Festival

Nagyon hasonló témát dolgoz fel egészen más közegben az a film is, ami szerintem az idei fesztivál legerősebb alkotása volt, Luca Guadagnino Call Me by Your Name-je, amit ugyan a Panorama szekcióban mutattak be, de simán verte a teljes versenyprogramot. Ez is az első szerelem szépségéről és fájdalmáról beszél (a 80-as években egy nyáron egy észak-olaszországi kúriában), olyan gyönyörű líraisággal és bizsergető erotikával, amivel a rendező még korábbi, Szerelmes lettem című filmjét is felülmúlja. A fesztivál legnagyobb színészfelfedezése kétségkívül a tizenhét éves főhőst alakító Timothée Chalamet, akitől egyszerűen el lehet olvadni, olyan kamaszos bájjal, egyszerre bizonytalanul és hevesen veti bele magát a bimbózó kapcsolatába Armie Hammerrel. Kisebbfajta felfedezés persze az is, hogy egy Guadagnino-kaliberű rendező keze alatt, ha írnak neki szerepet, Armie Hammer is képes teljesen emberszerűvé válni a vásznon. Legfrappánsabban maga a rendező foglalta össze, hogy mitől olyan fájdalmasan szép a (már a címében is végtelenül romantikus) Call Me by Your Name, amikor bevallotta, hogy a színészei iránti vonzalmát szublimálta a filmben.

Timothée Chalamet a Call Me by Your Name című filmben

Forrás: Berlin Film Festival

A társadalmi-politikai témák mindig nagyon hangsúlyosak a Berlinalén, idén a személyes és a társadalmi szintet talán Aki Kaurismaki ötvözte a legmegkapóbban The Other Side of Hope (hazai premier: még nem tudni mikor, de lesz) című filmjében, amely elnyerte a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a fesztiválon. A film egy Finnországba kerülő szíriai menekültfiúról szól, aki véletlenül megismerkedik egy idősödő finn férfival, aki, ha nem is olyan radikális módon, de szintén hátrahagyta korábbi életét, hogy éttermet nyisson. A film a Kikötői történettel indult menekülttrilógia második darabja – Kaurismaki a berlini sajtótájékoztatón elárulta, hogy a lustaságát próbálja legyőzni azzal, hogy trilógiákat vállal be, és hogy a 2011-es Kikötői történet idején még azt gondolta, kikötőtrilógiát készít, de ez menet közben – nyilvánvaló okokból – menekülttrilógiává alakult. A szokásos Kaurismaki-fahumort felvonultató, súlyos témájával együtt is nagyon szórakoztató The Other Side of Hope-ban magyar nézőként meglehetősen kellemetlen pillanat, amikor a szíriai fiú elmeséli az útját Finnországba, amelynek során egészen a magyar határig nem történik semmi különös, ott viszont megbilincselik a rendőrök és elszakítják a húgától. Kellett egy kicsit szégyenkezni a moziban ezen a ponton.

The Other Side of Hope

Forrás: Berlin Film Festival

Fontos témát dolgoz fel lenyűgözően egyedi módon Raoul Peck I Am Not Your Negro című dokumentumfilmje is. Samuel L. Jackson olvassa fel a '87-ben elhunyt fekete aktivista író, James Baldwin ki nem adott regénykezdeményét, amely három meggyilkolt fekete aktivista, Medgar Evers, Malcolm X és Martin Luther King történetén keresztül, személyes hangon beszél az 50-es és 60-as évek fekete polgárjogi mozgalmáról. A szöveget Peck korabeli és későbbi felvételekkel társította iszonyú hatásosan: a film egyrészt majdnem meditatív módon beszippantja a nézőt, másrészt szembesíti a keserű igazsággal, hogy Baldwin társadalmi igazságtalanságról szóló szavai pont úgy hangzanak, mintha napjainkra vonatkoznának, pedig ötven évvel ezelőtt írta őket – nem sokat haladtunk előre.

I Am Not Your Negro

Forrás: Berlin Film Festival

Egy említést mindenképpen megérdemel Sally Potter The Party című szösszenete is: a fekete-fehér kamaradráma egy középkorú, értelmiségi baráti társaság krízisét mutatja be egy vendégség ideje alatt, amelynek során mindenféle titkokra és hazugságokra fény derül, és mindenki egymás torkának esik. A forgatókönyv iszonyú szellemes és ironikus, a színészek pedig parádésak, különösen Patricia Clarkson, Cillian Murphy és Timothy Spall, és mindannyiuknak nagyon jól állnak a fekete-fehér képek. A neves rendező és szereplőgárda miatt nem tűnik esélytelennek, hogy Magyarországra is behozzák.

The Party

Forrás: Berlin Film Festival

(A címlapi képen baloldalt Dieter Kosslick, a Berlinale igazgatója, középen Enyedi Ildikó, jobboldalt Paul Verhoeven rendező, a zsűri elnöke. Forrás: AFP)