Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Hihetetlen, de Attenborough nem tud leállni!

2017.02.20. 11:07
Alig ért véget a Bolygónk, a Föld második évada, David Attenborough elárulta, hogy a csapata már évek óta egy új, hétrészes természetfilmes sorozaton dolgozik. Ez a 2001-2002-es Blue Planet (Kék bolygó) folytatása lenne, és már idén közvetíteni fogják. 

 A BBC díjnyertes sorozatának, a Kék bolygónak a folytatását harangozta be David Attenborough, aki nemrég elárulta, hogy a csapata már négy éve dolgozik a következő évadon, amely hét részes lesz, és még idén ősszel bemutatják. 

Nemrég ért véget a BBC másik, kiemelkedően sikeres természetfilmes sorozatának folytatása, a Bolygónk, a Föld II., amely két szempontból is lenyűgözött minket. Egyrészt a természetfilmes stáb sokéves munkájának és a legújabb technológiák használatának köszönhetően nagyon izgalmas felvételeket láthattunk az élővilágról, a filmesek pedig sokszor olyan helyekre is eljutottak, és olyan szögekből vették fel az állatokat, amilyen perspektívákból és környezetben még nem láthattunk felvételeket. Másrészt David Attenborough 90 évesen is bevállalta a sorozat narrálását, és bár ő már nem ment a csapattal forgatni, mégis a nevét, szakértelmét és a hangját adta az új epizódokhoz. 

Úgy látszik most, hogy a BBC One duplázni akar, és megkísérli megismételni a Bolygónk, a Föld II. sikerét, és egyértelmű, hogy Attenborough most sem maradhat ki a buliból. Az ősszel debütáló Kék bolygó II. 16 év után folytatódik, és itt is a legújabb technikákkal dicsekednek az alkotók, mint például, hogy kamerákat szerelnek a bálnák hátára, és hogy 1000 méteres mélységekig is lemerülnek. Ebben az évadban kizárólag az óceánok élővilágát filmezték le, így főszerepet kap majd a David Hasselhoff után elnevezett szőrös testű Hoff rák vagy a pisze orrú ausztráliai delfin. 

Úgy látszik, hogy ennek a sorozatnak is David Attenborough lesz a narrátora, aki a Telegraph-nak úgy nyilatkozott, hogy teljesen fel van dobva, amiért csatlakozhat a víz alatti világok újabb felfedezéséhez.

 

(Címlap: AFP/2017 Getty Images/Jesse Grant)