Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Nem szívesen lennénk a rohadt kapitalisták helyében

2017.03.01. 08:01
Év elején minden zenei magazin sorra veszi azokat a zenekarokat és előadókat, akikre valamilyen okból érdemes odafigyelni. Ezt a tevékenységet nem ajánlanánk jó szívvel senkinek, így inkább megcsináltuk mi, és hosszas, reménytelen kínlódás után kiválogattunk bő egy tucatot, amelyeket akkor sem szégyellnénk, ha vendégségbe jönne hozzánk a pápa vagy az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Év elején minden zenei magazin sorra veszi azokat a zenekarokat és előadókat, akikre valamilyen okból érdemes odafigyelni; mondjuk azért, mert hamarosan nagyon híresek lesznek, vagy egyszerűen csak jók. Esetleg mindkettő.

Azt egyébként érdemes tudni, hogy minden szempontból igen megterhelő, embert próbáló és sokszor bizony lelombozó élmény alámerülni a listák tengerében, pláne, ha az ember egyszerűen normális popzenét keres, és nem, mondjuk, sörreklámrockzenét, a hiphop új megváltóját, fejhangon nyafogó énekes-dalszerzőket vagy debil veretést.

Ezt a tevékenységet tényleg nem is ajánlanánk jó szívvel senkinek, így inkább megcsináltuk mi, és hosszas, reménytelen kínlódás után kiválogattunk bő egy tucatot, amelyeket akkor sem szégyellnénk, ha vendégségbe jönne hozzánk a pápa vagy az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Azt persze nem állítjuk, hogy az alábbi művészek mindegyikéről sokat fogunk hallani a jövőben (sőt), de mivel egy kivételével még egyiküknek sincs nagylemeze, ez is simán benne van a pakliban. Mindenesetre drukkolunk!

Pleasure Complex

Az ilyen művészeti fősulis gitárzenére jelenleg éppolyan sürgető társadalmi igény mutatkozik, mint a viktoriánus élőképekre, így aztán nem mernénk nagy összegben fogadni arra, hogy a brit Pleasure Complex lesz az év (bármelyik év) nagy befutója, de akinek hiányzik, mondjuk, a kreatív rohamoktól gyötört korai Super Furry Animals vagy akár a tizenegynéhány évvel ezelőtti Franz Ferdinand (esetleg a húsz évvel ezelőtti Blur) egyszerre mérhetetlenül lüke, ellenállhatatlanul fülbemászó és magától értetődően artisztikus popzenéje, annak a Redundance (How To Survive In The City) bizonyosan sok örömet fog szerezni.

Starcrawler

A Los Angeles-i tinédzserekből álló Starcrawlertől egyelőre csak egy számot lehet ismerni, ám a nyers, primitív lendülettel döngető, glamrockos-protopunkos Ants van annyira jó (illetve leginkább szórakoztató), hogy szívesen meghallgatnánk egy EP-t vagy akár egy teljes nagylemezt is. Pláne, hogy a menő szülőkkel büszkélkedhető (anyja fotós, apja zenész), ránézésre nagyjából 17 éves és pontosan ugyanennyi kilós Arrow de Wilde énekesnő Ozzyt, Iggy Popot és Blackie Lawlesst egyaránt idéző, művértől iszamos élő produkciója rendkívül élvezetesnek tűnik.

Cosima

Cosima öntudatos, fiatal, fekete nő a kelet-londoni Peckhamből, aki úgy néz ki, mint Solange, és olyan hangja van, mint Sade-nak, szóval minden adott hozzá, hogy hamarosan a lábai előtt heverjen az egész világ. Tulajdonképpen már az is teljesen érthetetlen, hogy a tavalyi, éteri textúrákból és egy folyamatosan sulykolt, káprázatos refrénből összerakott, futurisztikusan csillogó pop/r&b-műremek, a Girls Who Get Ready miért nem kapott nagyobb figyelmet, hiszen egy normális világban tényleg mindenhonnan ennek kellett volna (és kellene megállás nélkül) folynia.

Jagara

A Jagara három nővér zenekara Londonból, a Let Me Go pedig olyasféle elektropop, amit sajnos kevesen csinálnak manapság. A dalt állítólag a Deutschland '83 című, a briteknél is nagyon jól futó német hidegháborús kémsorozat, illetve annak biztos kézzel, ám meglehetősen kockázatmentesen összeválogatott soundtrackje inspirálta, amin aztán tényleg van minden az NDW első vonalától a korabeli angolszász világslágerekig, és hát valóban, Let Me Gót akár Kim Wilde vagy a Berlin is játszhatná, emellett pedig tényleg egy tisztességesen megírt és meghangszerelt, sodró lendületű popdal, noha valamivel több izgalmat azért elbírt volna.

Bad Sounds

Mostanában joggal szokás hiányolni azt a bizonyos (az élet egyéb területein szerencsére töretlen) brit bunkóságot vagy lumpenséget a kortárs popzenéből, és az ehhez az éthoszhoz szorosan kapcsolódó baggy/madchaster-hangzásnak sem volt igazi nagy, egyértelmű reneszánsza az elmúlt másfél évtizedben pár apró fellángolástól eltekintve, szóval a Bad Sounds tényleg kellemes meglepetés. A bólogatós, hiphopos dobalap olyan, mintha egyenesen '91-ből kukázták volna, a műanyag szintifúvósok harsányak, a refrén meg annyira euforikus, hogy az embernek szinte kedve támad a felhúzni a bőnadrágot, a fejébe csapni a horgászsapkát, és bedobni egy színes bogyót.

Cabbage

Az idénre már szinte csak fekete zenéket felvonultató, mértékadó/trenddiktáló BBC Sound of...lista egyetlen értékelhető rockzenekara a meglehetősen szokatlan nevű Cabbage. A teljesen direkten és szenvedélyesen politizáló punk/posztpunkegyüttes egyik nagy erőssége az énekes Lee Broadbent, aki jobb pillanataiban olyan baljósan kántál, mint a fiatal John Lydon, és olyan mániákusan vibrátózik, mint Jello Biafra, viszont sajnos a számok nagy része érthetetlenül lassú, hosszú, és valamilyen okból tele van rakva teljesen felesleges gitárszólókkal (avagy -szerűségekkel).

De amikor minden összejön, akkor irtó élvezetes is tud lenni a Cabbage, az igen árulkodó című Uber Capitalist Death Trade például olyan fenyegető erővel robog végig, hogy nem szívesen lennénk a rohadt kapitalisták helyében! Hátha a második nagylemez majd jobb lesz.

The Rhythm Method

Ez a maga módján egészen tökéletes, gyakorlatilag egy melegítőfelsős, hangsúlyozottan prolis, barkács Pet Shop Boys, keverve a Streets-féle szürreális hétköznapisággal és utcai szociokommentárokkal, a végeredmény pedig igazából semmi másra nem emlékeztet az aktuális felhozatalból. Akár egy teljes nagylemezen keresztül is simán működhet.

Gavin Turek

A fantasztikus afrót viselő kaliforniai énekesnő, aki legfrissebb promófotóin olyan időtlenül és sikkesen van bevilágítva, mintha éppen most lépne be a legendás Studio 54 ajtaján, pár éve már ott van az áttörés küszöbén, ami idén talán össze is jöhet. A Good Look For You egy igazi békebeli, családbarát, soulos diszkószám elegáns zongorával és funkos, izgága elektrobasszussal, ami inkább hasonlít, mondjuk, Chaka Khan nyolcvanas évek eleji slágereire, mint bármilyen kurrens popzenére, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni.

Gavin Turek

Forrás: NurPhoto/Martin Sloan

Artifical Pleasure

Önmagában még nem világjobbító teljesítmény, ha egy zenekar képes gyakorlatilag hangról hangra, gesztusról gesztusra lenyúlni a Talking Headset, így aztán vannak is bizonyos fenntartásaink egy komplett Artifical Pleasure-nagylemezzel szemben, ugyanakkor az I'll Make It Worth Your While van annyira tényleg magától értetődően nagyszerű dal, hogy ezeket lazán elhessegessük egy időre.

Dream Wife

A brit, de izlandi énekessel felálló csajzenekar Debbie Harryt, Grimest és Kathleen Hannah-t nevezi meg fő inspirációs forrásként, utóbbi hatása (főként a Le Tigre, nem is annyira a Bikini Kill) pedig tényleg letagadhatatlan, a tagok ráadásul inkább tartják magukat képző-/konceptuális művészeknek, semmint zenészeknek, innen pedig rögtön beugorhat, mondjuk, a Chicks On Speed, és bár a Dream Wife azért még igen messze van az itt felsorolt művészektől, azért az igyekezet és a jó ízlés mindenképpen üdvözlendő.

És a többiek: a korábban a Veronica Falls nevű indiepopzenekarban éneklő Roxanne Clifford szintikre cserélte a gitárokat, és Patience néven csinál egészen csodás és hiánypótló elektropopot, míg Alexandra Savior afféle Lana Del Rey-szerű romlott és dekadens díva szeretne lenni, amúgy meglehetős sikerrel, MTME című dalában pedig még Dario Argentót is namecheckeli, ami lehet, hogy csupán egy üres póz, ám kétségkívül szexi. Az Estrons dala tisztességes feminista garázspunk, a Simon Doomnak a szörfös garázspunk műfaja nyújtotta igen szűkös keretek közt sikerült összehoznia egy-egy tök jó popszámot, Jodie Abacustól a She's In Love With The Weekend pedig az egyik legjobb neo-soulos próbálkozás az utóbbi időben.

(Címlapi kép: Cosima Facebook)