Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Enyedi Ildikó: Nem gondoltam volna, hogy a NAV-ban ér megvilágosodás

2017.03.05. 09:07
Nem lepte volna meg, ha filmje, a Testről és lélekről csöndben elsikkad. Ehhez képest fődíjat, Arany Medvét nyert Berlinben. Enyedi Ildikóval az állatok lelkéről, magunk köré emelt falakról és a világ legnagyobb csokimikulásáról beszélgettünk, és az is kiderült, még mindig halott helynek tartja-e a Színművészeti Egyetemet.

Bízott benne, hogy a Testről és lélekről ilyen sikeres lesz?

Nem. A magam részéről biztos voltam benne, hogy jóval csendesebb útja lesz. A munkatársaimat is felkészítettem rá lélekben, hogy ne legyenek vérmes reményeik. Ez nem politikus film, nem is valami nagy formai, szerzői gesztus, hanem csöndes, zárt film. Mi tudjuk, mit tettünk bele, milyen szenvedélyek vannak benne eldugva, de benne volt a pakliban, hogy észrevétlenül fog elsikkadni.

Mit emeltek ki a berlini zsűri tagjai, mi fogta meg őket a filmben?

Nagyon kedvesek voltak, nagyon megölelgettek. Azt láttam a reakcióikból, hogy spontán és örömteli élmény volt nekik megnézni a filmet. Van úgy, hogy egy film tiszteletet ébreszt, vagy fantasztikus filmnyelvi teljesítményt mutat. Itt az egészen őszinte nézői élmény volt a meghatározó.

Enyedi Ildikó

Fotó: Mudra László - Origo

Azt is éreztem a szavaikból, hogy a filmet épp azért szeretik, amiért mi megcsináltuk. Kiemelték azt a nagy szakmai tudást, ami benne van a filmben. Előtte titokban sajnáltam a munkatársaimat, hogy azt az elképesztő munkát, amit beletettek a filmbe, a finomhangolásokat ember nem fogja majd észrevenni. Én ilyen gyönyörűen még nem láttam dolgozni embereket, az egész csapatot, mint ebben a filmben. Külön öröm volt, hogy a zsűri tagjai arra tették a hangsúlyt, milyen volt a hang, a kép, a díszlet, a színészi munka.

A film hőseinek problémájuk van a szerelemmel és szexualitással: Máriának minden előrelépést meg kell szenvednie, Endre pedig egyszer már „kiszállt a játékból." Különcöknek látja őket, vagy gyakorinak látja magad körül az ő hozzáállásukat?

Utóbbi. A kamaszkor gyönyörű forradalma után még ott a húszas évek eleje, mikor az ember bátor, és nagy léptékben gondolkodik. Utána, általában huszonhét éves kor táján, megnyomunk egy evolúciós gombot: hogyan is fogom bebiztosítani a terepet magamnak? Egyre több defenzív technikát fejlesztünk ki, amitől persze egyre nagyobb biztonságban vagyunk – a saját életünktől is. Az, hogy teljesen megéljük az élet pillanatait, együtt jár a kitettséggel, a kockázattal.

Megnyomunk egy evolúciós gombot

Fotó: Mudra László - Origo

A két főhős álmában, szarvasként találja meg a harmóniát. Korábban a Bűvös vadász című filmjében pedig egy csiga lassú mozgása hozott nyugalmat a történetbe. Többet kellene tanulnunk az állatoktól?

Mi is állatok vagyunk, erre az aspektusára is érdemes figyelnünk a létünknek. Vicces, hogy régóta nem dolgoztam, de azért a stábban fölbukkantak emberek akár Az én XX. századomból, az első filmemből, akár a Bűvös vadászból. Az utóbbiban Vallai Péternek, aki az Ördögöt játszotta, volt egy mondata: „csigalélek nem jó!". Ott arról volt szó, hogy a csiga lelkét vigye el az Ördög, ne az emberét. Ez a mondás valahogy fennmaradt a szakmában, ami nagyon jól esett, pláne így, hogy sokáig a medence partján toporogtam.

Dorotha Segda Az én XX. századom című filmben

Forrás: MaNDA

A Testről és lélekről vágóhídi környezete nagyon férfias világ, ahol a nők is tradicionális női szerepeket vesznek föl. Az volt az érzésem, Mária nemcsak azért nem találja itt a helyét, mert eleve nehezen alakít ki kapcsolatokat, hanem azért sem, mert nő. Önt érte hátrány a rendezői pályán emiatt? Meg kellett felelnie a férfiak elvárásainak?

Persze. De az effektív munkában nem. Éles helyzetekben mindenkit letesztelnek a kollégák. Lehet, hogy engem jobban vagy többször teszteltek, mert nő vagyok. De az az igazság, ha látják, hogy van értelme annak, amit csinálunk, ha megismernek engem, akkor megnyugszanak, fellelkesednek, és aránytalanul nagy szeretetet, odaadást kapok vissza. Akkora bizalmat kapok tőlük, ami kiegyenlíti a kezdeti gyanakvást. A nehézségeket pedig gyerekkorom óta kihívásként értékelem, sportizgalom költözik belém: innen hogy lehet nyerni?

Innen hogy lehet nyerni?

Fotó: Mudra László - Origo

Kísérleti filmekkel kezdte a pályáját, aztán kísérletező művészfilmeket rendezett, és eljutott a könnyebben érthető, jó értelemben vett midcultig. A Testről és lélekről talán a legkönnyebben befogadható filmje. Természetes volt ez a folyamat?

Nem vagyok tudatos pályaépítő, de kicsit igyekszem most már rálátni, hogy mi is ez, amit művelek. Folyamatosan vannak olyan terveim, amelyek közel állnak a kezdeti, experimentális időszakhoz. Amikor Az én XX. századomat csináltam, az én közegem az avantgárd volt. Onnan nézve a legnagyobb vagányságnak az számított, hogy csinálok egy kosztümös szerelmi történetet, egy tévedések vígjátékát, a mainstreamek mainstreamjét. Ez volt a célom, aztán lett, ami lett. Körülbelül ennyire látok rá arra, mit csinálok. Remélem, néhány kísérleti munka is belefér még az életembe.

Általánosítva azt mondhatjuk a filmjeiről, hogy a lélektelen, fáradt hétköznapokban keresi és találja meg a csoda lehetőségét. Ez vágykép, hit vagy a saját tapasztalata?

Konkrét élettapasztalat, amit mindannyian átélünk, akár naponta többször is, csak le kell kicsit fékezni, hogy észrevegyük. Mondok egy rövid példát. A férjemmel hihetetlenül rosszul menedzseljük magunkat, nem igazán vagyunk alkalmasak a pedáns, felnőtt életre. El kellett intéznünk valamit a NAV-nál, és totál káosz volt, valahova többet fizettünk, mint kellett volna, máshova kevesebbet, nem voltak meg a papírok sem.

Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben

Forrás: Mozinet

Ez régebben történt, valamikor a kilencvenes évek végén. Egy borzalmas, túlfűtött, lepukkant helyiségbe mentünk be, ahol irtózatos tömeg várakozott kabátban. Tapintani lehetett a levegőben az idegességet. Egy szigorú arcú nőhöz kerültünk, aki pattogósan, az előző negyven év szocializmusának szellemében kezdett el velünk beszélni.

Aztán rájött, hogy két hülye ül előtte, sóhajtott egy mélyet, és elkezdte rendbe tenni az életünket. Közben tízpercenként kiment, mert láncdohányos volt. Ez pont december 6-án, Mikulás napján történt. Végül teljesen kimerülve, de polgárilag rendbe téve kijöttünk az épületből, és a szemben lévő édességboltban megvettük az ügyintézőnek a legnagyobb csokimikulást, amit találtunk. Majdnem félméteres volt. Visszavittük, de épp megint kint cigarettázott, úgyhogy szerintem azóta sem tudja, kitől kapta a mikulást, ami ott várta az asztalán. Utána mentünk haza, gurultunk át a Szabadság hídon, vérvörös alkonyatkor, csodálatos volt a város. Nem gondoltuk volna, hogy épp a NAV-ban ér minket megvilágosodás, de így történt. Azt éreztük, az élet csodálatos.

Megvettük a világ legnagyobb csokimikulását

Fotó: Mudra László - Origo

A nemzedékéhez ön mellett több olyan rendező is tartozik, például Szabó Ildikó, Mész András, Deák Krisztina vagy Janisch Attila, akiket a szakma szinte egyöntetűen elismer, a pályájuk szépen indult, nemzetközi elismerések is jöttek. Aztán egyszer csak nem, vagy csak nagyon ritkán csináltak új filmeket. Van közös pont, amiért a pályájuk hasonlóan alakult?

Talán azért, mert magamnak való vagyok, sosem tudtam nemzedékben gondolkodni. De egész biztosan van hasonlóság, ami összeköt minket. Mostanában mindenki arról a három évről beszél, ami alatt összeomlott a filmfinanszírozás. Ezen kívül viszont volt még tíz év, a kilencvenes években, amikor annyi lehetőséget sem kaptak a pályakezdők, mint az én generációmban, olyan fokon elpusztult akkor az infrastruktúra. Beomlott a híd, amin keresztül át lehetett volna adni a tapasztalatot, és teljesen újat kellett építeni helyette. Ott van például Szederkényi Júlia: csodálatos tehetség, de sose tudta magát kifutni. A nálunk fiatalabbak jobban megszívták.

Borbély Alexandra és Morcsányi Géza a Testről és lélekről című filmben

Forrás: Mozinet

Egy harminc évvel ezelőtti Filmvilág-interjúban azt nyilatkozta, a Színművészeti Főiskola halott hely, nem lehet megreformálni, és nem is lehet jó. Ma, az egyetem tanáraként hogy látja, változott valami?

Nahát, milyen sommásan fogalmaztam! Azért próbálok ott tanítani, mert abban bízom, tudunk egymással kezdeni valamit a diákokkal. De az első osztályomban azzal kezdtem, hogy elmondtam, én utáltam ide járni, és azt javasoltam nekik, tartsák meg a külső kapcsolataikat, ne az iskola belső, zárt értékrendje mozgassa csak őket.

A nálunk fiatalabbak jobban megszívták

Fotó: Mudra László - Origo

Nem tudom, mennyire sikerült megreformálni az intézményt. Az megmaradt, hogy minden osztály erősen egy emberhez kötődik, azzal együtt is, hogy törekszünk rá, minél több kolléga jöjjön workshopokat tartani, minél több kézben legyenek a diákok. Emiatt nekem nem kell úgy oktatnom, mint másnak, hanem ahogy azt én a leghasznosabbnak gondolom. Ez talán felszabadító a diákoknak is, érzékelik, hogy sokféle úton el lehet jutni egy jó filmig, nekik pedig az a dolguk, hogy a saját maguk számára a legmegfelelőbbet megtalálják. A szabadság a filmrendező mindennapi kenyere.

Ha le kellene mondania a rendezésről vagy a tanításról, melyik mellett döntene?

Sajnos esélytelen a dolog. A tanítás azonnal repülne!

A Testről és lélekről március 2-tól látható a mozikban. Az interjú az Uránia Kávéházban készült.

(Címlapi kép: Mudra László – Origo)