A modern orvostudomány egyik legsúlyosabb bioetikai ügyét filmesítették meg

A Henrietta Lacks örök élete (The Immortal Life of Henrietta Lacks) az azonos című könyv adaptációja, amelyet 2010-ben Rebecca Skloot amerikai újságíró évtizedes oknyomozó munkát követően írt meg, és amely két évig a The New York Times bestsellerlistájának első helyét foglalta el. 

Skloot volt az, aki felkereste Heniretta Lacks családját, annak a szegény, fekete nőnek a hozzátartozóit, aki jó hatvan évvel ezelőtt a szó legszorosabb értelmében vált halhatatlanná, amikor rákos sejtjeit tudományos kutatásokhoz kezdték tenyészteni. Csakhogy sem Lacks, sem a családja nem tudott arról, hogy az orvostudomány aranybányára bukkant a Lacks-sejtekben.

Az HBO gyártásában készült filmben Oprah Winfrey alakítja Lacks lányát, Deborah-t, akit felkeres Skloot (Rose Byrne). A film legalább két idősíkban mozog majd, a múltbeli eseményekben a címszereplő Henrietta Lacksot Renee Elise Goldberry játssza. 

Lacks és családjának esete mind a mai napig vet fel kérdéseket, mivel a modern orvostudomány egyik legismertebb és súlyos bioetikai ügyéről van szó. 

Henrietta Lacks 1951-ben Baltimore-ban kereste fel a Johns Hopkins Kórházat, az egyetlen olyan ingyenes intézményt, amely feketéket is hajlandó volt kezelni akkoriban, ahol végül megállapították, hogy méhnyakrákja van. Az első besugárzásos kezelések előtt az orvosok Lacks megkérdezése, sőt tudta nélkül mintát vettek tőle, méhe mind rákos, mind egészséges részéből. A minta egy George Gey nevű kutatóhoz került, aki egy folyamatosan reprodukálódó, gyakorlatilag halhatatlan emberi sejtcsoportot próbált létrehozni rákkutatási célokból. A sejtek kódneve a laboratóriumi előírásoknak megfelelően HeLa lett, a donor nevének rövidítéséből.

A HeLa-sejtekből később Gey más kutatóknak is továbbadott, amit akkoriban nagy mennyiségben a gyermekbénulás elleni vakcina tesztelésére is használtak. De többek között ezeknek a sejteknek a vizsgálatával derítették ki, hogy az emberi sejtekben 46 kromoszóma van, és a NASA az emberi sejtek súlytalanságban való változásainak vizsgálatára használta fel Lacks továbbszaporított sejtjeit.

Becslések szerint az évek során a nőtől vett néhány grammnyi mintából 50 millió tonna HeLa-sejtet állítottak elő, amelyek kutatásáról egész könyvtárnyi irodalmat írtak; napjainkban havonta mintegy 300 új tanulmány jelenik meg orvosi és tudományos témában, amelyek a HeLa-sejtek kutatásával foglalkoznak.

Az, hogy Henrietta Lacks nem tudott arról, hogy mi történik a belőle vett sejtekkel, nem meglepő, akkoriban nem volt szokás, hogy a donor vagy a családja hozzájárulását kérjék a mintavételhez, a terápiás céllal eltávolított szövetek az intézmény, esetleg az orvos tulajdonát képezték. Ugyanakkor a családot később sem értesítették az említett kutatásokról, ahogy arról sem, hogy az 1970-es években a szakemberek kutatásokat végeztek az asszony gyerekeit illetően, vagy amikor az 1980-as években közzétették a Lacks család egészségi állapotáról összegyűjtött adatokat. Legutóbb német tudósok sem kérték a génszekvenáláshoz a család beleegyezését.

A hozzátartozók 2013-ban emelték fel hangjukat, mert aggódtak, hogy a magánszférájukat sértheti az, hogy a németek génszekvenálásával a HeLa-sejteket közkinccsé tették. Így a jövőben már beleszólhat a humánbiológiai vizsgálatok egyik legfontosabb alapját jelentő HeLa-sejtek kutatási célú felhasználásába Henrietta Lacks családja.

(Címlap:AFP/2016 Getty Images/Ben Gabbe)